Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-87. Törvényjavaslat a magyar nyugoti mozdonyvasut kiépitése tárgyában

87. SZÁM. 247 Levelezések, melyeket a vasutügyvitel tárgyában az igazgatóság és alárendelt közegei, vagy ez utób­biak egymásközt folytatnak, az illető pályavonalokon, a pályaintézet hivatalnokai által díjmentesen szállít­tathatnak. 12. §. Az engedélyesek kötelesek az államkormány kívánatára az államtávirda-vezetékeknek pályájuk hosszában saját birtokukon és területükön való felállítását ingyen megengedni. A távírda igazgatóság azonban köteles a távírda oszlopok felállítási helyeinek, valamint a vezető huzalok más megerősítési pontjainak megállapításánál, az engedélyesek megbízottjaival egyetértőleg járni el, s azokat ugy választani, hogy ezek miatt sem a vasúti üzlet, sem az üzleti személyzet biztonsága ne ve­szélyeztessék. Továbbá köteles3k az engedélyesek a pályájuk mentén felállított távirdavezetóseket saját személy­zetök által, minden díj nélkül őriztetni, a kisebbszerű megromlásokat legalább ideiglenesen helyreállitatni, az e végre szükséges eszközöket azonban a távirdai igazgatóságtól kapják. Az állam viszont köteles az engedélyeseknek minden azért való külön díjfizetés nélkül megen­gedni, hogy üzleti távirdai huzalaikat a pálya hosszában létező, vagy azon felállítandó állami távirdai ve­zeték oszlopaira megerősíthessék; azonban, valamint a huzaloknak, ugy a megerősítés módjának s az arra használt eszközöknek az államtávirdáknál e tekintetben dívó rendszerbe teljesen beillőknek kell leuniök, s azért a vasúti üzleti vezetékeknek az állam oszlopokhoz való erősítése, vagy csak állami szakértő közeg fel­ügyelete s ellenőrzése mellett történhetik, vagy pedig azt maga a távirdai kormány hajthatja végre, mind­két esetben ugy a vezeték szerei beszerzésének, mint a megerősítésnek és felügyeletnek teljes költségeit as engedélyesek hordozzák. Ugyanez áll azon esetre is, ha az állam a pálya hosszában állami távirdavezeték felállítását nem tartaná szükségesnek, csak hogy ekkor az üzleti vezeték felállításának minden költsége, az engedélyeseket fogja terhelni. Ez utóbbi esetben azonban a vezeték kiépítése a távírda igazgatósággal kötendő külön egyez­mény és csak az ez által erre adott engedély értelmében történhetik. A pályamentén az állami oszlopokra erősített, vagy ezek nem létében a külön e czélra épített vasutűzleti távírda vezetékeket az engedélyesek, az állam szokott ellenőrködése alatt, kizárólag csak azon sürgönyzésekre használhatják, melyek a vasúti üzlet ezéljaiból az igazgatóság és alárendelt közegei — vagy ez utóbbiak által egymásközt folytattatnak. Jogosítva van azonban a kormány a pálya-igazgatósággal egyet­értve ezen üzleti vezetékeknek, a mennyire az üzleti szükséglet megengedi, ugy állami, mint magány-sür­gönyök továbbítására illő ellenőrzés melletti használását kívánni ós elrendelni. Ez'esetben azonban a használat módja ós a távírás dijának azon engedélyesek s az állam-távir­dai kormány közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. — Hasonló kölcsönös egyezmény utján állapitatnak meg azon feltételek is, melyek alatt a vasút üzleti vezetékek felépítését, ugy szintén azon évi általány mennyiségét is, melyért a kész vezetékek jó karban tartását huzalmértföldenkint az állam magára vállalja. Ha a vaspályatöltós szólesbitóse, — vagy y más helyre való tótele, vagy az engedélyesek bármi­nemű érdeke, a már meglevő távirda-vezetókeknek kimozditását s máshová áthelyezését tenné szükségessé, akkor ugy a saját, mint az állami vezetékek áttételének összes költségeit az engedélyesek kötelesek viselni. 13. §. A vitel- és fuvarbérek iránt határoztatik, hogy az állami kamat biztosítás igénybevételének egész ideje alatt azok meghatározására a kormány döntő befolyást gyakoiiand, azon megjegyzéssel azonban, hogy a vitel- ós fuvarbórek leszállítása nem terjedhet ki annyira, hogy az által a pálya üzleti s fönntartási költségének fedezése veszélyeztessék. Azon időponttól kezdve pedig, midőn az engedélyesek az államkamatbiztositást többé igénybe nem veendik, az árak ós fuvarbérek felemelése csak a kormány egyenes beleegyezésével történhetik. A mennyiben

Next

/
Thumbnails
Contents