Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-77. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése

210 75. SZÁM. hivatva, hogy e tartományokkal szorosabb üzletíbrgalmi viszonyba lépjen; de egyszersmind arra, hogy nagyrészben egész nyugoti és északi Európa forgalmát közvetítse. Ez okból történt, hogy Európa főbb államai, leginkább pedig Ausztria kénytelenek voltak a keleti consulatusok szolgálatát venni igénybe a végett, hogy ezek székhelyei, s a határszéli postahivatalok közt levelezési-összeköttetést hozzanak létre, mely kezdetben csak hivatalos állami levelezésekre szorítkozott. Később a kereskedelmi összeköttetés hiánya mindinkább érezhető levén — ugyancsak a consulatusok tisztviselői ingyen szállították a kereskedői levelezéseket is a consulatusok székhelyei közt nagy költséggel fenntartott közlekedési vonalokon a határszéli postahivatalokhoz. A postai összeköttetés fontosságát a kereskedelmi forgalomra nézve maga a török kormány belátván, s ilyennek létrehozására saját erejéből képtelen levén, a múlt század végével 1785 táján egy ferman által meg lett engedve, hogy a külhatalmak Törökország belterületén formaszerinti posta-összeköttetést rendezhessenek, de csak a consulatusok székhelyei között, és csupán a nemzetközi levelezési forgalomra nézve. Később a forgalom javára megengedtetett, hogy a bécs-konstantinápolyi posta-vonalon érczpénz- és drágakőküldemények is szállíttassanak, mely kedvezmény utóbb a többi vonalokra is kiterjesztetett. így keletkeztek azon cs. és kir. postahivatalok, melyek Törökország tartományaiban a consulatusok szókhelyein mostanig működnek, s melyek az összeköttetést szerződós mellett a szárazföld egyes helyein felállított lóváltási állomások, s az úgynevezett tatárposták által tartják fenn. Az 1856-iki párisi béke folytán Szerbia s a Dunafejedelemségek az előbbinél szabadabb állásra jutván, a postai összeköttetés is lendületet nyert az által, hogy ezen államok kormányai és — területeik egyes főbb helyei között postai összeköttetést hoztak létre, s a postahivatalokat a mi levólcsomagaink ós terhelményes küldeményeink elszállítására is fölhatalmazták, mig viszonylag ők is az ausztriai postahivatalok szolgálatát hasonló módon vették igénybe. így vált lehetségessé levelezéseink és érték-küldeményeinknek némileg rendszeres, ámbátor költséges s kizárólag a magyar-ausztriai postaigazgatás jótállása mellett történt szállítása a szerb s az egyesült Dunafejedelemségekbe, s az ott fennálló postahivatalok közvetítésével a török birodalom azon helyeire is, a hol cs. k. consulatusok s egyúttal cs. k. postahivatalok léteznek. Ezen állapotban találta a postai összeköttetést keletfeló a minisztérium, midőn a magyar postaigazgatást 1867. május hó 1-én átvette, mely alkalommal a bukaresti, giurgevoi, ibrailai. plojestii, foksani, és galaczi cs. k. postahivalok a magyar postaigazgatás alá helyeztettek. Mint fennebb említve volt, Európa több államai, névszerint Franezia-, Angol-, Olasz- s Oroszország szintén tartottak, s tartanak fön a szerb s az egyesült Dunafejedcleniségekhen, ós Törökországban saját költségeiken hasonló postai összeköttetést, de ezeknek forgalma azzal, melyet az osztrák-magyar • posta közvetít, terjedelemre nézve nem mórkőzhetik, jeléül annak, miszerint épen Magyarország és Ausztriának van leginkább érdekében, hogy a török birodalomban rendszeres posta-hálózat szerveztessék. E czélból a tárgyalások a Dunafejedelemsógekkel már 1861-ben indíttattak meg; hanem leginkább azért, mivel ezen fejedelemségek kormánya elegendő postai szakképes erővel nem rendelkezett, eredményre nem vezettek. A tárgyalások újra fölvételét s befejezését a forgalom növekedése, s az időközben megváltozott viszonyok elodázhatlanná tették annyival inkább, mert a Dunafejedelemségek kormánya egyenesen kijelentette, hogy területén, jelesen a brassó-, bukarest-, giurgievoi- és sósmező-galaczi vonalon, a m. k. postaigazgatás által föntartott postaközlekedést továbbra megengedni, sem pedig küldeményeinket saját postahivatalai utján szállittatani nem fogja. A posta utján való érintkezés könnyítése, biztonsága, s szabályozott menete, mely a szerződő országok közt bizonyára el fog éretni, a kereskedelem élénkülésének előfutárjául tekintethetvén, a ministerium á megkötött s ezennel bemutatott szerződések iránt azon meggyőződósben van, miszerint azok fontos és jelentékeny lépést jelzenek a nemzetközi forgalom terén; s jelentösógöket nemcsak abban találja, hogy postai csereforgalmunk a szerződő fejedelemségekkel a hazánkban s a németországi államokban helyeseknek bizonyult alapelvek szerint szabályozíatott, s könnyittetett, de egyszersmind abban, miszerint a kelet és as