Képviselőházi irományok, 1865. VII. kötet • 388-468. sz.
Irományszámok - 1865-406. Az osztályokból alakult központi bizottság jelentése azon törvényjavaslat tárgyában, mely a Buda és Pest fõvárosok területén eszközlendõ kisajátitásról szól
CDVI. SZÁM. 41 II. FEJEZET. A kisajátítási terv megállapítása a közlekedési miniszter által elhatározott munkálat esetében. 13. §. Ha a közlekedési miniszter az 1-só' §-ban elősorolt valamely munkálat foganatba vételét szükségesnek vagy hasznosnak látja : erről Pest vagy Buda város hatóságát, melynek területén t. i. a munkálat foganatosítandó lenne, az előmunkálati tervek s egyéb szükséges adatok megküldése mellett értesiti; egyszersmind az illető hatóságot az ezen törvényben szabályozott közreműködésre felhivja. 14. §. Ezen felhívás vétele után köteles a város főpolgármestere vagy helyettese legfelebb nyolez napra közgyűlést egybehívni, mely közgyűlésen a miniszteri rendelet minden egyéb tárgyat megelőzőleg tárgyalás alá veendő. 15. §. A közgyűlésnek jogában áll a miniszteri tervre észrevételeket tenni; a várost illető közreműködését azonban ezen észrevételek elintézésétől függővé nem teheti. 16. §. Ennek következtében a város közgyűlése öttagból álló bizottságot fog küldeni, miről a közlekedési minisztert akiküldött tagok neveinek közlése mellett legfelebb három nap alatt értesiti. 17. §. A közlekedési miniszter egy elnököt és öt tagból álló bizottságot nevez ki, mely a város részéről kiküldött öt bizottsági taggal vegyes bizottsággá alakul. 18. §. E vegyes bizottság átvizsgálván a terveket, a költségvetéseket és a munka keresztülviteléhez szükséges minden adatokat, fontolóra vévén egyszersmind a város részéről tett észrevételeket is : a czélba vett munkálat, valamint annak költségei iránt körülményesen nyilatkozik s netaláni ellenvetéseit előterjeszti. 19. §. A vegyes bizottság tanácskozásairól jegyzőkönyv vezettetvén, ebbe mindegyik tag véleménye bejegyzendő. A tagok jogában áll véleményöket külön iratba foglalva a jegyzőkönyvhöz csatolni. 20. §. A bizottság tanácskozásai 15 napnál hosszabb időre nem terjedhetnek. 21. §• A vegyes bizottság tanácskozásainak eredménye felett a közlekedési miniszter határoz. Ezen határozat a városi hatósággal közöltetik.