Képviselőházi irományok, 1865. VI. kötet • 313-387. sz.
Irományszámok - 1865-322. Jelentése a központi bizottságnak a szőlők megváltásáról szóló miniszteri törvényjavaslat tárgyában
CCCXXII. SZÁM. 33 Ugyanazon §. második bekezdésének első sorában ezen kezdő szó helyett: „Hy" e szó tétessék : „Ilyen"; a bekezdés végére pedig a következő mondat igtattassék: „Ilyen esetben a telekkönyv bejegyzés a fentebbi 9-ik §. szerint eszközlendő, illetőleg a korábbi bejegyzés átalakítandó." A 17-dik, most 18-dik §. második sorában e szó helyett:„a belügyminiszter" e szó tétessék : „az igazságügyminiszter," A 18, 19, 20, most 19, 20, 21. §§-ok a kővetkező uj §§ kai cseréltessenek fel : ,19. §• „A kiküldött biztos felhivást intéz a váltságdíjra jogosítottakhoz és az arra kötelezettekhez , hogy a mennyiben közöttök a tartozás végleges megváltására nézve egyesség jött volna létre , vagy idő közben azt létre hozhatnák, a megkötött egyesség bemutatása, ilyen nem létében az egyesség megkísérlése, s ha az nem sikerülne, egy-egy választott biró választása végett bizonyos határnapon személyesen vagy meghatalmazottjaik által előtte jelenjenek meg. „20. §. „A kitűzött határnapon a biztos a netalán időközben a felek között létre jött egyességet hitelesiti, és a további eljárás alapjául följegyzi, ilyen nem létében a tartozás mennyiségének és árának átlagára nézve a felek által előadott adatok alapján az egyességet megkísérli, s ha nem sikerül, egy részről a jogositottat vagy jogosítottakat, mint egyik felet, más részről a kötelezettet vagy kötelezetteket, mint másik felet, utasítja, hogy azonnal egy-egy birót válaszszanak. ,21. §." „A megjelent felek által, a meg nem jelentekre cézve is kötelezőleg, megválasztott két biró az általok választott elnökkel képezi a választott bíróságot, mely e törvény értelmében s annak alapján kiadandó miniszteri utasitás szerint, a vidék összes váltságdij-jogositottaira & kötelezettéire nézve a váltságdijakat megállapítja. „Ha a jogosítottak vagy kötelezettek a kitűzött határidőben birót nem választanának, vagy ha a választott birák az elnök személyére nézve megegyezni nem tudnának: az eljáró biztos a mulasztó fél részére birót, illetőleg elnököt nevez." A 21-dik, most 22-ik §. második bekezdésének második sorába e szó után: „megállapításával" e szavak igtattassanak be: „illetőleg annak egyénenkinti felosztásával." A 22-dik,most 23-dik §.második sorában e szó helyett :„pénzügyminiszterek"e szavak tétessenek : „belügyi miniszterek"; továbbá a második és harmadik sorban e szavak: „minden nagyobb bortermelő vidékre egyedül" kihagyandók; a negyedik sorban pedig e szó helyett : „hatóság" e szó tétessék: „hatóságok"; továbbá ugyanazon §.második bekezdésének első sorában e szavak helyett: „hatóságitélete" e szavak tétessenek: „hatóságokhatározata." Végre ugyancsak a második bekezdés végső sorában e szó után; „pénzügyminiszterrel", e szó igtattassék be: „haladéktalanul." A 23-ik, most 24ik§. szövege következő szerkezettel cseréltessék fel: „24. §. „Mihelyt a jogosított az illető birtokbiróság bizonyítványa által igazolja azt, hogy a váltság tárgya semminemű igénynyel terhelve nincs, vagy ha a váltságtőke s annak kamata idő közben szabályszerüleg le nem tiltatott vagy foglaltatott: a váltsági kötvények a jogosítottnak azonnal kiszolgáltatandók. KÉPVH. IEOM. 186*/ 8 . VI. ö