Képviselőházi irományok, 1865. V. kötet • 251-312. sz.
Irományszámok - 1865-251. Jelentése a pénzügyi bizottságnak az egyenes adókra vonatkozó törvényjavaslatok tárgyában
CCLI. SZÁM. 39 • ezeknek megváltoztatása az egész országban uj összeírásokat, illetőleg jövedelembecsléseket, és %y oly terjedelmű munkát tenne szükségessé, mely, tekintve azon teendőket is, melyeket a jövedelmi adó kivetése minden esetre okozand, ez év hátralévő felében ideje korán alig lenne bevégezhető. Hozzájárul ehhez , hogy a ház béradónál , a házbéradó kulcsának a pénzügyi bizottság által javaslott részbeli leszállítása, most, az év felében, midőn a házbérleti szerződések már megköttettek, azért is nehézséggel jár, mert e kedvezményt azok, kik az illető helyeken 'a házbéradót, nagyobb részben legalább, valóban fizetik: a házbérlők ez évben már különben sem élvezhetnék. Ezek indokai azon néhány törvényjavaslati szakasznak, mely 7. alatt ide csatoltatik. A pénzügyi bizottságnak azon javaslatát azonban, hogy minden ház, vagy lakrész, mely tényleg bérbe van adva, mindenütt különbség nélkül házbéradó alá essék ; s hogy oly helyeken, melyékben a lakrészeknek legalább egy harmada bérbe van adva, a bizottság által javasolt osztályadótételek minden házra nézve ötven százalékkal, sőt oly házakra nézve, melyekben nyitott helyiségek vannak, száz százalékkal feljebb emeltessenek: el nem fogadhatjuk. Első tekintetre ezen intézkedések indokoltaknak látszanak, s nem tagadhatni, hogy ha uj czélszerü házadórendszer behozásáról lesz szó, a házbéradónak a szükséges kivételekkel szélesebb körre kiterjesztése, s az osztályadó alá eső községeknek egymás között, s a házaknak nem csak lakrészeik száma, hanem más helyi körülmények szerint is ujabb osztályozása fontolóra veendő; de a javaslott intézkedések oly átalánosságban, mint ki vannak mondva, gyakorlatilag oly eredményt fognak fölmutatni, melynek elérését a bizottság magának czélul maga sem tűzte ki. A házbéradó behozásának lehetősége az adó áthárításának lehetőségén alapszik; e nélkül a reája kivetett házbéradót maga a pesti háztulajdonos sem lenne képes megfizetni; de megfizetheti, mert legnagyobb részét bérlői a házban fekvő tőkéjének kamatjával együtt megfizetik. A házbéradó tehát csak ott hozathatik be, hol az áthárítás lehetséges; ez pedig csak ott lehetséges, hol keresettebbek a szállások, hol elégséges számú bérlők találkoznak; s azért, az eddig fenállott rendszer szerint is, a házbéradó csak ott hozatott be, hol a lakrészeknek legalább fele ki volt bérelve. Ezen körnél a házbéradó rendszere szélesebbre, alapos elővizsgálatok nélkül legalább, s a nélkül nem terjesztethetik ki, hogy sokan súlyos, egyelőre ki nem számitható tulterheltetésnek ne legyenek kitéve. Akár lehetséges azonban más helyeken, kisebb városokban, falukou, pusztákon a háztulajdonosnak adóját bérlőjére, részben legalább, áthárítani akár nem: az bizonyos, hogy kisebb vagy főleg mezőgazdasággal foglalkozó városokban, falukon, pusztákon a házbérlöknek zöme napszámosokból, kisebb iparosokból és kereskedőkből, átalában szegényebb sorsú polgárokból áll; a kis lakások tehát ott keresettebbek, s aránylag drágábbak, mint a közepesek, s még nagyobbak, mely utóbbiak aránylag legolcsóbbak. Ha tehát a házbéradó mind ezen helyeken levő házakra ugyanazon átalános szabálylyal kiterjesztetik, az fog történni, hogy«, kisebb házak és szegényebb sorsú polgárok aránylag sokkal inkább lesznek házadóval terhelve, mint a közép vagy nagy házak, s ezeknek birtokosai és lakói, kik némely esetekben házbéradó fejében talán még annyit sem fizetendenek, mint osztályadó utján reájok kivettetni terveztetik. Ide járul, hogy kérdés, vajon helyes-e, miszerint ugyanazon egy helyen két különböző adókulcs, házbér és házosztályadó létezzék? sőt ugyanazon ház is a szerint, a mint a tulajdonos esetleg abban lakik, vagy nem, talán ugyanazon egy évben is, két különböző adókulcs alá tartozzék? És mi fog történni oly házakkal, melyek például regálék, gyárak használatával, vagy kisebb-nagyobb földbirtokkal együtt vannak bérbe kiadva, mint a földmivelés folytathatásának nélkülözhetetlen kellékei ? ki fogja az ezekre külön eső házbérleti összeget meghatározni ? Ezen, s más előfordulható körül-