Képviselőházi irományok, 1865. IV. kötet • 193-250. sz.

Irományszámok - 1865-239. Jelentése az osztályokból alakult központi bizottságnak a zákány-zágrábi, hatvan-miskolczi és magyar éjszak-keleti vasutvonalak iránti előterjesztésekről

322 CCXXXIX. SZÁM. alatt foganatba venni, s azokat, még pedig a debreczen-szatmár-németi-tekeháza-szigeti vonalt az enge­dély keltétől számítandó két év, a tekeháza-csap-zomborit és a c) alatti vonalnak folytatását Kassáig, vahimint a d) alatti vonalt is, az engedély keltétől számítandó három év alatt befejezni és a forgalom­nak átadni, szabadságában állván egyébiránt az engedélyeseknek, hogy ha ezen kijelölt vonalaknak valamely szakaszai előbb elkészülnének, azokat a. kormánytól kieszközlendö engedély mellett a kitűzött határidő előtt is a forgalomnak átadhassák és a reájok eső biztosított összeget igénybe vehessék. 6. §. Az engedélyesek ugy az építkezés helyessége és czélszerüsége, mint a kitűzött határidők alatt befejezése biztosítására is, megfelelő tettleges biztosítékot tartoznak nyújtani; egyébiránt az építési részlei es tervezetek a kormánytól helybenhagyott átalános vonalozás alapján lesznek az enge­délyesek által készítendők, és a minisztérium által, mely azokat megvizsgálandja és szükség esetében módositandja, helybenhagyandók, 7. §. A földtér kisajátítását az engedélyesek a vasút egész hosszában csak egy vágányu kiterjedésre tartoznak ugyan saját költségökön eszközleni; a mennyiben azonban, tekintettel a jörőre, a minisz­térium czélszerünek itélendi a terület kisajátítását már most két vágányu vasútra eszközölni, az enge­délyesek erre méltányos és külön megállapítandó kárpótlás mellett köteleztetnek. 8. §. Mihelyt a 2-ik §-ban körülirt vonalak valamelyikén annyira növekedett a forgalom, hogy az mérföldenkint 120,000 osztr. értékű frt nyers jövedelmet mutat föl, az engedélyesek azon időpont­tól kezdve, midőn az állam kamatbiztositását többé igénybe nem veszik, azonnal és minden kártala­nítás nélkül kötelesek az illető vonalon egy másik vágányt letétetni; azonban az állam-kamatbizto­siték igénybe vételének ideje alatt a forgalom növekvése esetében a minisztérium bármelyik vo­nalon kivánhatja a második vágány előállítását, mely esetben a részletek külön egyesség utján fognak az engedélyesekkel megállapittatni. 9. §. A vitel- és szállítási díjszabásra nézve az államkamat-biztosítás igénybe vételének egész ideje alatt a kormány döntő befolyást gyakorland; árfelemelés az engedélyesek által azután is csak a kormány egyenes beleegyezésével történhetik. 10. §. Az itt engedélyezett együttes vasúti vonalakra, megnyitásuk napjától számítva az engedély tartamáig, minden évre mértföldenkint harminczhatezer hatszáz (36,600) és törlesztési részlet fe­jében ötszáz (500), összesen tehát harminczhétezer száz (37,100) forint tiszta jövedelmet ezüstben az engedélyeseknek akképen biztosit az ország, hogy ha az évi tiszta jövedelem mértföldenkint a fenébb biztosított összeget el nem éri, a hiányt pótolni tartozik. Azon összegek azonban, melyeket az ország az elvállalt biztositás folytán az engedélyesek­nek fízetend, egyedül mint egy évenkint négy százalékkal kamatozó előleg tekintendők és kezelendők. 11. §. Az engedély megszűntével az állam ingyen lép az engedélyezett és jó karban átbocsátandé* vasút birtokába és haszonvételébe, birtokába veszi különösen a pályaterületet és földjét, a föld- és

Next

/
Thumbnails
Contents