Képviselőházi irományok, 1865. IV. kötet • 193-250. sz.

Irományszámok - 1865-233. Kereskedelmi és vámszerződés (a német vámegylettel)

CCXXXIII. SZÁM. 267 10. §. Szintúgy mind a két állam az isméti kivitelre szánt, meg nem vámozott árúkért nála letett biz­tosítékok kiadását, valamint a kivitelért járó elengedéseket vagy visszatérítéseket csak akkor teljesitendi, ha a belépti hivatal részére kiállított bizonyítvány által igazoltatik, hogy az emiitett szomszéd országba kivitt árú emez utóbbi hivatalánál bejelentetett. > • * 11. §• A 9. §-ban b) alatt és a 10. §-ban foglalt határozatok foganatosítása előtt a szerződő felek a közös határon az áruk átvitelére rendelt bejelentő és vizsgáló helyek kellő száma és hatásköre iránt, azoknak egymással való közvetlen viszonya tekintetében, öszhangzólag kiszabandó elintézési órái iránt, s a kivitt árúknak a határon túli bejelentési hivatalig a szükséghez képest elrendelendő hivatalos kisérése iránt, nem különben a vaspályái forgalomra vonatkozó különös rendszabályok iránt, egymással készséggel egyezkedésbe bocsátkozandnak. 12-§• Mindegyik szerződő fél köteles a másik fél vámtörvényeinek a 13. és 14. §§-ban emiitett áthágásait nem csak saját alattvalóinak, hanem mindazoknak is, kik területén ideiglen laknak, vagy csak mulólag tartózkodnak is, az idézett szakaszokban kijelölt büntetések terhe alatt megtiltani. Mind a két szerződő fél kölcsönösen kötelezi magát, hogy a másik szerződő félnek azon alatt­valóit, kik csempészkedés gyanúját költötték magok iránt, saját területén belül szemmel fogja tartani. 13. §. Mindegyik szerződő fél a másiknak be-, ki- és átviteli tilalmainak áthágásait, s a vám- vagy adócsonkitásokat, azaz oly cselekvényeket vagy törvényellenes mulasztásokat, melyek által amaz államtól az őt törvényesen megillető be- vagy kiviteli vám elvonatik, vagy föl nem födöztetése esetében elvonatnék, tetszése szerint, vagy az áthágás tárgyának elkobzásával s esetleg a teljes érték megtérittetésével, s a mellett arányos pénzbirsággal vagy ugyanazon pénz- vagy vagyon­büntetésekkel illetendi, melyek alá saját adótörvényeinek ugyanazon vagy hasonló áthágásai vetvék. Ez utóbbi esetben a büntetési összeg, a mennyiben az törvényesen az elvont adó-összeghez aránylik, azon álladalom vámjegyzéke szerint szabandó ki, melynek adó-törvénye ellen követte­tett el az áthágás. 14 §. A másik álladalom vám-törvényeinek olyatén áthágásaira, melyek bebizonyíthatólag sem valamely be-, ki- vagy átviteli tilalom megszegését, sem valamely vámilleték elvonását nem tartalmaz* zák vagy nem czélozzák, bizonyos határok között a büntető biró ítéletétől függő, elegendő pénzbün­tetések szabandók. 15. §. Fogság vagy munkabeli büntetéseket (ide nem értve a végre nem hajtható pénzbüntetések­nek a saját adó-törvények szerint fogság- vagy munkabeli büntetésre változtatását), nem külön­ben becsületbeli büntetéseket, iparjogositványok elvonását, vagy, a büntetés sulyosbitásakép, a meg­történt elitéltetések kihirdetését szabni ki, a szerződő felek egyike sem köteles ezen egyezméy alapján. 16. §. Ellenben a másik állam vámtörvényeinek megszegéseinél netalán előforduló egyéb kihág&« sok, vétségek s bűntetteknek, p. o. bántalmazások, jogellenes ellenszegülés, fenyegetések vagy erö­34*

Next

/
Thumbnails
Contents