Képviselőházi irományok, 1865. IV. kötet • 193-250. sz.

Irományszámok - 1865-226. Együttes jelentése a képviselőház által kiküldött vasuti és pénzügyi bizottságnak a nagyvárad-eszéki vaspálya és ebből kiágazó baranyavár-villányi szárnyvonal engedély-okmányának tervezetét s a vonatkozó törvényjavaslatot illetőleg

CCXXVI. SZÁM. 161 Miután az 1867-ik évi július 1-ső napján 1172. sz. a. hozott országgyűlési határozat által, a 3-ik pont világos szavai szerint, az alföld­fiumei, azaz nagyvárad-szeged-fiumei vonal épí­tése rendeltetett el: a javaslott czimeket a bizott ság helyeseknek nem tarthatja, hanem ajánlja hogy helyettök: „Törvényjavaslat az alföldi vasút építése tár­gyában" és „Áz alföldi vasút engedélyokmányának ter­vezete* tétessék. Az engedély-okmány 1-sö' §. 2-ik bekezdésé­ben „fő pálya" után hozzáteendő:' „A vállalkozók részéről előlegesen bemutatott terv szerint." Ugyanezen bekezdésre nézve felemlittetvén, hogy annak a pálya főbb pontjait magában fog­laló elősorolásában Cséfía nem levén megemlítve, az is mint egyik irányt határozó pont tétessék bele : Ugyanezen §. utolsó bekezdésének 2-ik sorá­ban „az állampálya" kimaradván, A §-ban felhivott 1854-ik évi szept. 14-kei vasút engedélyezési osztrák törvénynek, mint kö­telező erővel nem bírónak, megemlítése ellen kifo­gás tétetvén, és a közlekedési minisztérium egy ideiglenes szabványnak előterjesztésére felhivatni inditványoztatván, ezek folytán a közmunka- és közlekedési minisztérium jelen volt képviselője Hollán Ernő államtitkár által azon igéret nyilvá­níttatott, hogy a minisztérium még ezen vasúti törvényjavaslatok országgyűlési tárgyalásának bevégezte előtt, ideiglenes vasúti engedélyezési szabványt fog jóváhagyás végett az országgyűlés elé terjeszteni. Ezen nyilatkozat helyesléssel fogadtatván, kimondatott : hogy mindenütt, a hol ezen törvény­KÉPVH. IROMÁNYOK. 186%. IV. 21 Miután a közmunka- és közlekedési miniszté­rium részéről jelen volt Hollán Ernő államtitkár határozottan kinyilatkoztatta, hogy az engedé­lyezendő vasút vonala Cséffa mellett fog vezet­tetni , ezen nyilatkozata jegyzőkönyvbe vezettetni, Cséfía helység nevének azonban az engedély-ok­mányba való beigtatása, a részletességek lehető kerülése tekintetéből, mellőztetni határoztatott. Helyébe „cs. k. szabadalmazott államvasút társaság" tétetett.

Next

/
Thumbnails
Contents