Képviselőházi irományok, 1865. III. kötet • 137-192. sz.
Irományszámok - 1865-142. Jelentése a vasuti kölcsön tárgyában f. október hó 3-án kiküldött bizottságnak
14 CXLII. SZÁM. 142. szám. (CLVII. ÜLÉS, 1205. JEGYZŐKÖNYVI PONT..) Jelentése a vasúti kölcsön tárgyában f. október hó 3-án kiküldött bizottságnak. Azon bizottságnak, melyet a t. ház f. hó 3-án a kölcsön ügyében küldött ki, a pénzügyminiszter az illető egyezményt, a főkötvény tervét, és más a kölcsönre vonatkozó adatokat előterjesztette. Kitűnt azokból, hogy a kölcsön 40 és eshetőleg 60 millió forintra emelhető ezüstben, hogy évi járadéka az utóbbi esetben, kamatait és a törlesztési járulékot összeszámítva, 4,650.000 forint szintén ezüstben, az előbbi esetben a tőkéhez aránylag kevesebb; hogy az illető évi járadékok fizetése által 50 év múlva maga az egész kölcsön le lesz törlesztve, és minden abból származható terheltetése az államnak megszűnik. Kitűnt továbbá, hogy a kölcsön egyenesen vasutak és csatornák építésére van kötésszerüleg adva és véve, és hogy az állam összes jövedelmeivel áll jót az évi járadékok pontos fizetéséért, sőt a hitelezők nagyobb megnyugtatására, az ezen kölcsönből készülő vasutakra és csatornákra az első helyre díjtalanul be fog kebeleztetni. Egyszersmind a pénzügyminiszter értesítette a bizottságot a felől, hogy a bekebeleztetés czélirányos eszközölhetése végett külön törvényjavaslat fog az országgyűlés elé terjesztetni. A bizottság megfontolván a kölcsön említett feltétéit, a jelen pénzviszonyok állását, és számolva arra, hogy a pénzügyminiszter a kölcsön-felvétel kivitelében, melynek módozatait, saját felelőssége alatt, megállapitni ugy is mindig csak a kormány feladata lehet, a kellő óvatossággal fog eljárni, és tudván, hogy az országgyűlésnek van fentartva a kölcsön befektetése felett határozni: az ezen kölcsön felvételét tárgyazó törvényjavaslatot a tisztelt háznak elfogadás végett ajánlja. Kelt Pesten, október hó 7-én 1867. ••'.'•" ' ' ' "• , • Somssich Pál, s. k. Kemény Gábor b., s. k a bizottság elnöke. , a bizottság előadója.