Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-67. A miniszerium előterjesztvénye a köztörvényhatóságok visszaállitása tárgyában

LXVII. SZÁM. 63 nyokat újra választhassa, sőt még az időközben elhalt vagy kilépett tagok pótlása sincs megengedve; a tisztikarra nézve pedig a 17-ik t.-czikk nem átalános tisztujitásról, hanem csak a támadt hézagok pót­lásáról szól. Ezen ideiglenes törvényeket azon biztos reményben alkotta az országgyűlés, hogy a legkö­zelebbi törvényhozás által — tehát igen rövid idő alatt — a megyék véglegesen fognak rendeztetni. Azonban 18 év folyt le azóta s közbejöttek az 1861-dik évi események is. Ha tehát a minisztérium csak az 1848-dik évben megválasztott megyei bizottmányi tagokat akarná összehívni, sok helyütt nem volna képes a megyei bizottmányt, a közbejött hézagok miatt, kellő számban megalakítani. Ezenkívül fontos és figyelmet igénylő körülmény az is, hogy ez esetben azok, kik 1848-ban még teljeskoruak nem voltak, s igy mindazok, kiknek életkora ma a 42 évet túl nem haladja, a megyei bizottmányokból kizárva maradnának. Ugyanazért fölhatalmazást kér a minisztérium az iránt: 1-ör, hogy e részben a törvény betűitől némileg eltérve, az 1861-dik évben alakított bizott­mányoknak még meglevő tagjait hivathassa össze, ezek gyakorolván a megyék végleges rendezéséig mindazon jogokat, melyeket az 1847/8. 16. t. ez. a megyei bizottmányokra ruházott; 2-or, elrendelhesse továbbá a minisztérium, hogy az 1861-dik évi megyei bizottmányok az egész tisztikart, a főispán kijelölése mellett, szabadon választhassák. A kijelölésnek ezen jogát régi törvényeink nyomán azért véli föntartandónak a minisztérium, mert az 1848. 17-dik t. ez. azon intézkedése, hogy a tisztikarban előfordulható hézagok betöltését a fő­ispán a bizottmánynyal egyetértőleg teljesitse, részint hiányos, a mennyiben azon esetekre, a midőn ily egyetértés nem jönne létre, semmi zsinórmértéket nem nyújt, részint pedig az oly választásnál, mely az összes tisztikarra kiterjed, súrlódások nélkül nem is igen volna kivihető. Kimondatni kéri továbbá a minisztérium azt is: 3-or, hogy a főispán alkalmatos egyéneket, különösen pedig a birói hivatalokra jogtudo mányban jártasokat jelöljön ki; 4-er, hogy a megyei törvényszékek rendes elnökei, a megyék végrendezóseig, az alispánok legyenek, s többi tagjai szintúgy tisztújítás alá tartozzanak, kivéve azonban a telekkönyvi rendes elő­adókat s átalában a telekkönyvi hivatalok kezelő személyzetét, kiket a megyék végleges rendezéséig tisztújítás alá vonni a birtok- és hitelviszonyok megzavarása nélkül azért nem lehetne, minthogy a szol­gálat ezen ága folytonosságot és különös szakképzettséget igényel, 5-ször, hogy a megyei törvényszékek működése folytonos, vagyis az állandó törvényszékek eszméjének megfelelő legyen ; 6-szor, hogy a megyei bizottmányok s tisztviselők csak a megyék végleges szervezetének tettleges életbeléptetéséig maradnak állásukban s hivatalaikban, akkor pedig a bizottmányok s tiszti­kar ujabb megalakulása akként fog történni, a mint ez iránt a törvényhozás intézkedni fog. Végre, hogy addig is, a mig a nemzetiségi kérdés törvényhozási utón elintéztetik, minden félreértésnek s aggodalomnak, mely ezen kérdés méltányos megoldását csak nehezítené, eleje vétessék •: — szükségesnek találja a minisztérium : 7-szer, hogy az 184 7 / 8 : 16. t. ez. e) pontja annyiból, a mennyiben a megyei bizottmányok köztanácskozási nyelvéül kizárólag a magyart rendeli, a törvényhozás további intézkedéséig fel­függesztessék. A mi a sz. kir. városokat, az első biróságu rendezett tanácscsal ellátott községeket, a szepesi •és Hajduvárosokat és a Jászkunkerületeket illeti, ezekben a törvényes állapot helyreállítása nem esz­közölhető máskép, mintha az 1861-dik évben alakult képviselőtestületek teszik meg a választás körül mindazt, a mit e tekintetben az 1847/8: 23, 24, 25. és 26. t. czikkek határoztak. E képviselő testüle­teket, a minisztérium által e czélra kitűzendő napon, a jelenleg hivatalban lévő polgármesterek, s ille­tőleg városi birák és kapitányok fogják egybehivni. '•

Next

/
Thumbnails
Contents