Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-61. Melléklet a 43. számu irományhoz

54 . LXI. SZÁM. 1-ör. Az ajánlott gazdasági választmány, melynek felállítását a t. számvizsgáló bizottság javalja, az úgynevezett költségvetési bizottságban már létezik, s igy szerény véleményem szerint csak ennek kellene az illető utasitásokat jövő teendőire nézve netalán kiadni. 2-or. Mi a háznagyi számadásoknak állítólagos külön vezetését illeti, az véleményem szerint csalódáson alapul, miután ez csak az országgyűlés első napjaiban, midőn még pénztári helyiség sem létezett, volt a szükség által parancsolva. < , Ugyanis az országgyűlés egybehivásának első napjai, illetőleg a ház megalakulása után a berendezés és szervezkedés körül napról napra számos kiadások fordultak elő, melyeket gyakorlatnak hiányában akként véltem legczélszerübben intézhetni, ha e végre a pénztárból bizonyos öszveget szám­adás terhe alatt kezemhez veszek. Ennek következtében elnök Szentiványi Károly ur által a pénztár­ból 2000 ft utalványoztatott oly czélból, hogy legalább egyelőre, mig a dolgok rendes kerékvágásba nem jőnek, a folytonos kiadások általam ezen öszvegből fedeztessenek. Azonban a pénztárnak rendes helyiség szereztetvén és a külön pénzkezelésből eredhető zavarok iránt csakhamar meggyőződvén va­lamint arról is, miszerint igy két számadás keletkeznék, a mit czólszerünek nem véltünk, meggyőződ­vén továbbá arról, hogy az ezelőtti gyakorlat sem mutat hasonló eljárást, a kivett 2000 ftot még azon napon az elnökileg utalványozott kiadások levonásával visszafizettem. Kitűnik ez a pénztári napló jan. 9-ikei bevétel és kiadási 2-ik és 9-ik tételszámaiból. Innen tul azon folytonosan tartott gyakorlat lett az elnökség és közöttem megállapítva, hogy a költségvetési bizottságnak minden hó 15-kére rendszeresített ülésében bemutattattak azon szük­ségleteket magokban foglaló előterjesztések, melyek a t. háznak különösebben körömhez tartozó kiadásait tárgyazzák. Ezek a költségvetési bizottság által havonkint készített költségvetésében össze­sítve lettek, jobbadán felvéve, tárgyalva és az elnökség által utalványoztatván, utólagosan kifizetve. Nem lehet tehát vélekedésem szerint ezt külön számadásnak tekinteni, miután általam csak is a számlák havonkinti egybegyűjtése, megvizsgálása és utalványozás alá terjesztése collective lőn eszközölve. Ezen eljárást czélszerübbnek azért véltük, mert ez által az ellenőrzés felettébb megkönnyítve, és minden egyes — néha csak krajczárokról szóló — számlák és nyugtatványok külön utalványozá­sától az elnökség meg van kímélve. 2-or. A t. számvizsgáló bizottságnak azon javaslata, hogy innen tul minden kiadás a gazda­sági bizottság által utalványoztassék, azt gyanittatja, mintha eddig más által is tétettek volna utalvá­nyozások. Minden ebbeli netalán eredhető félreértés elkerülése végett ki kell jelentenem, miszerint tudtomra eddig a ház pénztárnoka által a ház pénztárából egy fillér sem fizettetett ki a ház t. elnö­kének, Szentiványi Károly urnák utalványa nélkül. 3-or. A t. számvizsgáló bizottság által ajánlott gazdasági bizottságnak ugyanazon javaslat szerint sok oly teendőket is kellene végzeni, melyek eddigelé az elnökség köréhez tartoztak, s melyek elintézhetése végett lett szerény véleményem szerint az elnökség segítségére a minden európai parla­mentekben már rendszeresített és 1848 óta nálunk is fönálló háznagyi hivatal elfogadva és a kezelés­nek mintegy ellenőrzésére a pénzügyi bizottság rendszeresítve. d-er. Ha a javaslott gazdasági bizottság teendői a házvitelre is kiterjesztetnének, ugy az elnök és háznagy teendői kétségtelenül tetemesen könnyebbülnének, miután az úgynevezett háztartási számos teendők oly részletekből állanak, melyek részint sokféleségük, részint sokszor előforduló , de előre alig kiszámítható tételeket, számtalan csekélységeket is foglalnak magokban. Ki kell mondanom egy évi gyakorlaton alapuló azon nézetemet: hogyha ezek nem egyes egyének által, miképen jelenleg az elnök és háznagy által tartatnak folyton nyilvánosságban és ellenőrzésben, ugy a háztartás — mel­lőzve azt, hogy nem kevés fenakadás származnék az úgynevezett collegialis kezelésből — de minden kétségen kivül sokkal költségesebb, nehézkesebb, sőt némelyekre nézve a szolgálat tekintetéből lehet­lenné is válnék.

Next

/
Thumbnails
Contents