Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-50. A számvevő bizottság jelentése a képviselőházhoz, az 1865 és 1866-ik évi pénztárnoki és háznagyi számadások vizsgálatának eredményéről

28 L. SZÁM. több fizettetett ki, mint a mennyi járul vala. Miután pedig a fölösen kivett 5 frt s 25 kr, b. Perényi Zsigmond ur által, a bevétel 19. száma'szerint, a pénztár javára megtéríttetett; s az igy fenmaradt 157 frt és 50 kr., mint április hónapra eső illetőség, számíttatott be: eme tévedés és következményei általunk kellőleg ki lettek egyenlítve, s további nehézség ez ügyben nem létezik. A 2723. s majd utóbb a 2893. számok alatti nyugtatványok folytában nem kerülhette ki fi­gyelmünket azon körülmény, miszerint két fűtő, kik, mint ilyenek, csak a téli időszakban tehettek szolgálatot, e név a'latt a nyári hónapokban is szakadatlanul fizetést kapott. De ezen nehézségre, mi iránt magok az iratok legkisebb felvilágosítást sem nyújtanak, háznagy Kovách László úrtól azt a fe­leletet vettük, hogy a fűtők, mint házi szolgák, voltak szükségesek, és alkalmaztattak folytonosan a ház körüli oly működésekre, melyekre a terem-szolgák se szoríthatók, se elégségesek nem voltak. A 2783. szám alatt gróf Ráday Gedeon képviselő ur, mint a színház-ügyi albizottság elnöke, a felhívott színházi szakértő tagok napidijazására 199 frtot és 50 krt, továbbá a 2786. szám alatt képviselő Sárközy József ur, mint a muzeum-ügyi albizottság elnöke, erdélyi múzeumi titkár és meg­hívott szakértőFinály Henriknek uti költségei és dijai fejében, 79 frtot és 26 krt vettek ki a pénztár­ból. Semmi kétségünk sincs, miképen ezen öszvegek az illetőknek kezeibe átfizettettek. De, a kellő íend és számadási tisztaság tekintetéből, mégis intézkedésre kell fölkérnünk a képviselőházat, hogy az e részben tapasztalt hiány, magoknak az illető szakértőknek pótlólag beveendő nyugtatványai által, enyésztessék el. Egyébiránt mielőtt a pénztárnoki kiadások tételeitől megválnánk, két dologra nézve kíván­tunk mind magunk tisztába jőni, mind a képviselőháznak felvilágositással szolgálni. Ezeknek egyike a képviselői napidijak ügye; s másika a választások körül elrendelt vizsgálatokra történt pénz-előlegezé­sek mibenléte. Osszeállittattuk tehát a számadó pénztárnok által, s '//. alatt ide csatoljuk azon betü-soroza­tos kimutatást, melyből egy pillanatra előtűnik, melyik képviselő kapta, avagy nem kapta ki szállás­béri illetőségét és havonkinti napidijait. Ezen kimutatás szerint, melylyel a nyugtatványok átvételéről vezetett irodai jegyzékeket is egybehasonlitottuk, napi dijakat egyátalában nem vettek ki a következők, úgymint: 1. Binder Mihály Ujegyház'székből választott és április 23-án igazolt képviselő ; 2. Gull József segesvár-székbeli képviselő, a kinek választatása iránt június 2-áról vizsgálat rendeltetett; 3. Karácsony János erzsébetvárosi képviselő, a ki a június 2-ai ülésben lőn igazolva; 4. báró Majthényi József, a baranyamegyei mágocsi kerületnek jan. 25-én igazolt képviselője; 5. Teutsch György, a ki Nagy-Sink városnak és kerületnek képviselője, és április 28-dikán igazoltatott; 6. Tulbás János, Szászváros- és kerületből választott s április 18-án igazolt képviselő; 7. "Wagner Frigyes segesvárszéki képviselő, a kinek választatása iránt június 2-án határoz­tatott el a vizsgálat. Egy részben nem vették ki napidijaikat e következők: 8. gróf Apponyi György, kinek 162 ftras75krra terjedőmarcziusi napidijai maradtak ben; 9. báró Babarczy Antal volt képviselő, a ki április 1-től 14-éig, mint választása megsemmi­sítésének napjáig, 73 írtban s 50 krban járult napidijait nem vette ki; 10. Borbély Miklós volt képviselő, a ki április 23-án a háztól távozhatási engedélyt nyer­vén s utóbb április 30-án állásáról le is mondván, április 1-től 23-ig eső s 120 frtot és 75 krt tevő napidijaít nem vette ki; 11. gróf Cebrián László, a kinek 157 frt s 50 krnyi júniusi napidijaival tartozik a pénztár; 12. Horváth Antal, a kinek februarius hónapról 147 frtra menő napidijai maradtak hátra;

Next

/
Thumbnails
Contents