Képviselőházi irományok, 1865. I. kötet • 1-41 sz.

Irományszámok - 1865-40. A horvátügyi országos küldöttség jelentése

98 XL. SZÁM. Kálmán király korát és a rá következő korszakot sokkal több homály fedi, semhogy teljes biztossággal ki lehetne mutatni Magyar- és Horvátországnak akkori törvényhozási s kormányzati viszonyait. Egyedül personal-unio volt-e az, mely e két királyság között ama korban létezett, s mikép alakúit a viszony valóságos reál-uniová, nem szándékunk fejtegetni; annyi mindenesetre igaz, hogy Horvát-, Dalmát- és Tótország Magyarországba soha be nem volt olvadva, s igaz az is, hogy a viszonyok időnkinti kifejlődése azon országok alkotmányszerü befolyásával történt. A tisztelt küldöttség azon állítására, hogy előbb mindannyi állam ügy a Dalmát-, Horvát-és Sziavon országok országgyűlésének körébe tartozott s 1790-ben szoríttatott a tisztán vett belügyekre, fölhozhatnók Corvin Mátyás korából az 1485: 12. törvényczikket, mely szerint akkor egész Dalmátia a nádor bírósága alatt állott; fölhozhatnók Verbőczy Hármas-könyvének Hl. része 2. czimét, mely azt mondja, hogy „a dalmaták, horvátok és sziavonok több törvénykezési ügyeikre nézve a magyar törvénytől sokban eltérő szokást követnek, s van joguk magok között a fejedelem beleegyezésével ilynemű statútumokat alkotni, de Magyarország törvényei ellen semmi statútumokat nem alkothatnak." És e sorokból alaposan következtethetnők, hogy Horvát-, Dalmát- és Tótországoknak nagy terjedelmű statutarius jogaik voltak, de valóságos törvényhozási joggal akkor sem bírtak. Felhozhatnánk Mátyás és Ulászló ideje óta is minden századból számos oly törvényczikket, melyekben a magyar országgyűlés intézkedett horvát, dalmát és sziavon ügyek fölött, még olyanok fölött is, melyek azon országoknak szorosan vett benső ügyeik voltak; megemlíthetnők különösen az 1659: 103, és az 1715:127.[törvényczikkeket, melyek a horvát területen fekvő Felső- és Alsó-Kőrös városoknak egyesítését rendelik meg, biztosokat neveznek az egyesítés végrehajtására, s büntetést szabnak azokra, kik az egyesülést gátolni mernék. De mindezeknek bővebb fejtegetése nem mozdítaná elő a most fenforgó kérdések barátságos kiegyenlítését, kivált miután a tisztelt küldöttség maga is elismeri válaszában, hogy Dalmát-, Horvátés Szlavonországnak századok óta Magyarországgal közös törvényhozása volt. Mellőzve tehát mindezeket, mi ezúttal a tisztelt küldöttségnek csak oly állításaira teszünk észrevételt, melyek, habár a múltból vannak is merítve, lényeges befolyással lehetnek a jövendőt illető megállapodásokra is. A tisztelt küldöttség válaszában azon állítás foglaltatik, hogy a magyar országgyűlésen hozott törvényeknek Horvát-Szlavonországokban csak úgy volt kötelező erejök, ha azok előbb az említett országok országgyűlésén ki lettek hirdetve. Átalánosan elismert jogszabály, hogy a ki nem hirdetett törvény nem kötelez. A magyarországi törvényeket tehát szintúgy ki kellett hirdetni, mint bármi más törvényt. E kihirdetés rendesen két izben történt: először magán az országgyűlésen, a szentesítés után; másodszor pedig az ország minden hatóságaiban a hatóságoknak illető területei által. Horvátország mint ország választott követeket a magyar országgyűléshez, kik hazatérve, a szentesitett törvényekről és saját országgyűlési eljárásukról küldőiknek, vagyis Dalmát-, Horvát- és Tótország közgyűlésének tettek jelentést, s a közös magyar országgyűlésen hozott törvények ugyanott és ugyanakkor ki is lőnek hirdetve. De Pozsega-, Verőcze- és Szerem-vármegyék magok is küldöttek megyénkint két követet, s azoknak utasitásait ők készítették el, épen úgy, mint Magyarország minden megyéi. Ezeknek követei saját megyéjök közgyűlésének tettek jelentéseket s a törvények is azon közgyűléseken lettek kihirdetve, még pedig előbb, mint Horvát-, Dalmát- és Tótország közgyűlése megtartatott. Ha tehát a tisztelt küldöttség azt, a mit a törvények kihirdetésére nézve mondott, úgy értette, hogy a magyarországi törvények kötelező ereje akkor vette kezdetét, mikor azok Dalmát-, Horvát- és Tótországok egyetemes közgyűlésén kihirdettettek: nekünk ez állítás ellen, legalább Várasd-, Kőrös- és Zágrábmegyékre nézve, semmi kifogásunk nincsen; mert hiszen a törvények tartalma csak a kihirdetés után juthatott a népnek tudomására. De ha a tisztelt küldöttség az érintett kihirdetésnek oly értelmezést kivan adni, hogy a ne-