Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-49. Fölirás

A ^ 1 ben részt venni, s azon terheknek és áldozatoknak egy részét elvállalni tartozott, melyek a leviharzott liarczi események folytán a népek vállaira nehezültek, s hivatkozik e részben az 1741 : 68, 1796 : 2, 1805 : 2, 1807 : 2 és 1808 : 6. törvényczikkekre, mint a szorosabb reál-uniónak bizonyítékaira. De tekintsük végig az idézett törvényeket, és figyelmezzünk a körülményekre, mik között azok alkottattak. 1741-ben Mária Therézia trónját hatalmas ellenségek támadták meg. Mária Therézia törvényes királya volt Magyarországnak, s az ország mindent megtett, hogy királyát s annak jogait megvédje. Erről szól az idézett 1741 : 63. t. czikk, és azt mondja, hogy a fejedelem és ország jogainak védelmére a nemzet életét és vérét kész lévén áldozni, általános fölkelést rendel; kiköti azonban világosan, hogy az ország törvényei sértetlenül fentartassanak, s ezen rendkivüli ajánlatból semmi következést vonni ne lehessen. 1796-ban, 1802, T8D5, 1807 es löUH-ban Urancziaorszag győzedelmes seregei fenyegettek hazánkat és fejedelmünket; s az ország rendéi a haza és fejedelem védelmére részint ujonezokat, részint felkelést, részint rendkívüli segélyezést ajánlottak az idézett törvényekben. De mind ezen ajánlatoknál határozottan kijelentették, hogy azokat önkényt és szabad akaratból teszik, s az ország jogait fentartva tiltakoztak az ellen, hogy e szabad ajánlatból utóbbra bármi kötelezettségi következés vonassék. Igaz, hogy kötelességet teljesített a nemzet ezen önkénytes ajánlatok által, — ön hazája és fejedelme iránti szent kötelességét. De midőn a veszéby óráiban, fejedelme által felszólítva, sietett megmenteni a hazát, s megvédni királyának jogait s érdekeit; — bizonyosan nem sejtette, hogy jöhet oly idő, midőn törvényes önállásának tettleges felforgatásával ősi alkotmánya helyett idegen alkotmányt akarnak reá octroyrozni; alaptörvényeit pátensekkel cserélik fel; nem engedik, Hogy jogait saját országgyűlésén gyakorolhassa; és a hatalom mindezen lépéseinek igazolására épen azon tényeket hozzák maj \ fel, mellyek a hazaírni kötelesség hü teljesítéséből származtak; azon tényeket, melyek által bebizonyította a nemzet, hogy törvényes jogait a király és haza érdekében tudja gyakorolni; azon tényeket, melyek a hazát és birodalmat mentették meg. — Azon fejedelmek kiknek, felszólítására az idézett törvények alkotva lőnek, nem a parancsoló hatalom szigorú hangján szólottak az ország gyűléséhez, hanem azt a törvényhozó hatalom egyenjogú részesének tekintve, szólottak az alkotmány hanti ragaszkodással, és az atyai szeretetnek bizalmat gerjesztő szavaival; — s a nemzet lelkesedéssel fogadta, fiúi bizalommal viszonozta, s buzgósággal teljesítette a fejedelem atyai felszólítását. Azt is mondja a legmagasabb királyi leirat, hogy az 1723-ik évi 21, 98, 104, és 114 törvényezikkek világosan azon központi kormányra utalnak, melynek hatásköréhez a Magyarországot, s a többi tartományokat közösen érdeklő minden ügyek elintézése tartozott. De nézetünk szerint az emiitett törvények tartalmából ily következést vonni nem lehet. Az 1723-ik évi 21-ik törvényezikk katonai kiszökésekröl szól, és némely tábornokok erőszakoskodásairól, kik különösen a várakban némely javadalmakat követeltek, mint rendes fizetésüknek egy részét. Ezen követelések megvizsgálására, és annak megállapítására, hogy ha csakugyan illették valamely efféle javadalmak a tábornokokat fizetésük fejében, azok nekik más módon pótoltassanak, egy bizottmány alakíttatott, mely az ország rendéinek, a hadi tanácsnak, s az udvari kamarának megbízottjaiból állott. E két utolsó testületnek megbizottjai szükségesek voltak a bizottmánynál, minthogy a bepanaszlott tábornokok német katonák voltak. És ha létezett volna oly központi kormány, melynek hatásköre Magyarországra is kiterjedett, nem lett volna szükséges országgyülésileg nevezni Magyarország részéről is bizottmányt, hanem az egész ügyet, mint éptn nem törvényhozási, hanem köz-