Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-47. Fölirás

3 és katonáskodási kötelezettség módja és szabályozása fölött ezentu nem a magyar országgyűlés fogna tanácskozni, megnyugtatásul azt hozza fel, hogy „az ország alkotmányos Önállóságának bizto­sítékai nem lesznek veszélyeztetve, söt inkább szilárdulnak az által, ha Magyarország az örökös tartományok képviselőivel közösen tár­gyalandja az adó és katona-állitás kérdéseit." De mi e szavakban legkisebb megnyugtatást nem találunk. Az ország alkotmányos önállósága már az által tetemesen meg van támadva, hogy Felséged az országgyűlésnek előleges beleegyezése nélkül önhatalmával fosztja meg az országot ezen sarkalatos jogtól; törvényt szab önhatalmával, és az országgyűléstől nem is azt kérdezi, hogy elfogadja-e az ősi alkotmánynak e lényeges változtatását, — hanem azt már bevégzett ténynek tekintve, nekünk egyenesen meghagyja : hogy küldjünk képviselőket a birodalmi tanácsba, mely majd e jogot országgyűlésünk helyett Magyarország fölött is gya­korolandja. És igy Felséged nem tekinti az országgyűlést oly testü­letnek, mely a fejedelem és nemzet között megosztott törvényhozó hatalmat a nemzet nevében Felségeddel együtt gyakorolja, s mely­nek beleegyezése nélkül törvényt alkotni vagy változtatni nem lehet; hanem tekinti oly testületnek, mely a törvényhozás terén is köteles a fejedelemnek önhatalommal kiadott parancsát törvény gyanánt elfogadni, s azt az alkotmánynak és szentesitett törvényeknek ellenére a törvénykönyvbe iktatni. Miből állana ily módon Magyar­ország alkotmányos önállósága, melynek törvényességét a legmaga­sabb királyi leirat is szóval elismeri? — s hol volna ezen önálló­ságnak biztositéka, ha majd Felségednek valamelyik utóda ezen példára hivatkozva, egyéb törvényeinkkel s jogainkkal hasonlóul cselekednék, s azokat az ország előleges beleegyezése nélkül önha­talmú parancsával eltörölné, vagy módositaná, s az országgyűlésnek meghagyná, hogy e parancsokat a törvényhozás körében teljesitse? De ha ezen fontos közjogi tekintet fönn nem forogna is; ha törvényhozási rendes értekezlet utján kerülne is e kérdés élőnkbe; az alkotmánynak ily változtatását cl nem fogadhatnánk, mert Í,Z a nemzet jogaira s érdekeire nézve káros, söt veszélyes volna. Nem akarunk régibb törvényeinkre hivatkozni, melyekből világos, hogy mióta adó fizettetik, s mióta állandó katonaság létezik, az adónak és katona-állitásnak meghatározása kétségtelen joga volt a nemzetnek, a e jogot mindig saját országgyűlésén gyakorolta. Mellőzzük az 1715 : 8. és 1790 : 19. t. czikkek tartalmának részle­tes elésorolását, csak az 1827 : 4. t. czikket hozzuk fel, mely vilá­gosan és határozottan kimondja : hogy „az adónak és egyéb segé­hyezéseknek minden nemei, pénzben vagy tennék ékben ugy, mint katona-állításban, országgyűlési tárgyalás alá tartoznak; attól semmi szin alatt, söt még rendkívüli esetekben sem vonathatnak el; az országgyülésileg megajánlott adót országgyűlésen kivül föl­emelni, vagy ujabb adót kivetni, s katona-állítást követelni nem szabad." Ezen törvények szerint tehát véréről és vagyonáról a nemzet maga rendelkezett, Teljesítette polgári kötelességét rendes idők­ben is; midőn pedig a fenyegető veszélyek nagyobb erőfeszítést, süt áldozatot kívántak, sem vérét sem vagyonát, nem kímélte. De tette azt kötelesség-érzetből, s hódolva saját törvényeinek könnyeb­ben viselte a terheket, miket a szÁikség kivánataihoz képest maga vetett ki magára. Ha ellenben az ország, megfosztva eddigi alkotmányos jogá­tól, csak másokkal együtt határozhat saját adójának, saját katonasá­gának kérdései fölött, - akkor a nemzet véréről és vagyonáról oly testület rendelkezik, melynek tetemes többsége más tartományok képviselőiből áll. És miután azon tartományok nagy része a német szövetséghez tartozik, melynek mi tagjai nem vagyunk ; rendelkez hetik terhünkre oly érdekben, s oly kötelezettség fölött is, mely nem a mi érdekünk, nem a mi kötelezettségünk. Felhozza a legmagasabb királyi leirat azt is, hogy Magyar­ít

Next

/
Thumbnails
Contents