Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.
Irományszámok - 1861-47. Fölirás
3 és katonáskodási kötelezettség módja és szabályozása fölött ezentu nem a magyar országgyűlés fogna tanácskozni, megnyugtatásul azt hozza fel, hogy „az ország alkotmányos Önállóságának biztosítékai nem lesznek veszélyeztetve, söt inkább szilárdulnak az által, ha Magyarország az örökös tartományok képviselőivel közösen tárgyalandja az adó és katona-állitás kérdéseit." De mi e szavakban legkisebb megnyugtatást nem találunk. Az ország alkotmányos önállósága már az által tetemesen meg van támadva, hogy Felséged az országgyűlésnek előleges beleegyezése nélkül önhatalmával fosztja meg az országot ezen sarkalatos jogtól; törvényt szab önhatalmával, és az országgyűléstől nem is azt kérdezi, hogy elfogadja-e az ősi alkotmánynak e lényeges változtatását, — hanem azt már bevégzett ténynek tekintve, nekünk egyenesen meghagyja : hogy küldjünk képviselőket a birodalmi tanácsba, mely majd e jogot országgyűlésünk helyett Magyarország fölött is gyakorolandja. És igy Felséged nem tekinti az országgyűlést oly testületnek, mely a fejedelem és nemzet között megosztott törvényhozó hatalmat a nemzet nevében Felségeddel együtt gyakorolja, s melynek beleegyezése nélkül törvényt alkotni vagy változtatni nem lehet; hanem tekinti oly testületnek, mely a törvényhozás terén is köteles a fejedelemnek önhatalommal kiadott parancsát törvény gyanánt elfogadni, s azt az alkotmánynak és szentesitett törvényeknek ellenére a törvénykönyvbe iktatni. Miből állana ily módon Magyarország alkotmányos önállósága, melynek törvényességét a legmagasabb királyi leirat is szóval elismeri? — s hol volna ezen önállóságnak biztositéka, ha majd Felségednek valamelyik utóda ezen példára hivatkozva, egyéb törvényeinkkel s jogainkkal hasonlóul cselekednék, s azokat az ország előleges beleegyezése nélkül önhatalmú parancsával eltörölné, vagy módositaná, s az országgyűlésnek meghagyná, hogy e parancsokat a törvényhozás körében teljesitse? De ha ezen fontos közjogi tekintet fönn nem forogna is; ha törvényhozási rendes értekezlet utján kerülne is e kérdés élőnkbe; az alkotmánynak ily változtatását cl nem fogadhatnánk, mert Í,Z a nemzet jogaira s érdekeire nézve káros, söt veszélyes volna. Nem akarunk régibb törvényeinkre hivatkozni, melyekből világos, hogy mióta adó fizettetik, s mióta állandó katonaság létezik, az adónak és katona-állitásnak meghatározása kétségtelen joga volt a nemzetnek, a e jogot mindig saját országgyűlésén gyakorolta. Mellőzzük az 1715 : 8. és 1790 : 19. t. czikkek tartalmának részletes elésorolását, csak az 1827 : 4. t. czikket hozzuk fel, mely világosan és határozottan kimondja : hogy „az adónak és egyéb segéhyezéseknek minden nemei, pénzben vagy tennék ékben ugy, mint katona-állításban, országgyűlési tárgyalás alá tartoznak; attól semmi szin alatt, söt még rendkívüli esetekben sem vonathatnak el; az országgyülésileg megajánlott adót országgyűlésen kivül fölemelni, vagy ujabb adót kivetni, s katona-állítást követelni nem szabad." Ezen törvények szerint tehát véréről és vagyonáról a nemzet maga rendelkezett, Teljesítette polgári kötelességét rendes időkben is; midőn pedig a fenyegető veszélyek nagyobb erőfeszítést, süt áldozatot kívántak, sem vérét sem vagyonát, nem kímélte. De tette azt kötelesség-érzetből, s hódolva saját törvényeinek könnyebben viselte a terheket, miket a szÁikség kivánataihoz képest maga vetett ki magára. Ha ellenben az ország, megfosztva eddigi alkotmányos jogától, csak másokkal együtt határozhat saját adójának, saját katonaságának kérdései fölött, - akkor a nemzet véréről és vagyonáról oly testület rendelkezik, melynek tetemes többsége más tartományok képviselőiből áll. És miután azon tartományok nagy része a német szövetséghez tartozik, melynek mi tagjai nem vagyunk ; rendelkez hetik terhünkre oly érdekben, s oly kötelezettség fölött is, mely nem a mi érdekünk, nem a mi kötelezettségünk. Felhozza a legmagasabb királyi leirat azt is, hogy Magyarít
