1939–1944. évi országgyűlés A képviselőház házszabályai Budapest, 1939.
HARMADIK RÉSZ. A HÁZ SZERVEZETE ÉS TANÁCSKOZÁSI RENDJE. - ÖTÖDIK CIM. A HÁZ TISZTVISELŐI.
132 Mentelmi bizottság eljárásának •zabáira]. (•2) A mentelmi bizottság azonnal összeül és az ügyet tárgyalás alá veszi. A tárgyalásra a képviselőt, aki a sértő kijelentést tette, meg kell idézni, távolmaradása azonban a bizottság tárgyalását és határozathozatalát nem akadályozza. (;<) A mentelmi bizottság a tárgyalás során mindenekelőtt szabatosan megállapítja az elhangzott sértő kijelentést, megállapítja ezután azt is, hogy a kijelentés valóban kimeríteni látszik-e az (1) bekezdésben meghatározott valamelyik bűncselekmény tényálladékát. (4) Ha a mentelmi bizottság az (1) bekezdésben meghatározott valamely bűncselekmény tényálladékát kimerítő kijelentés elhangzását megállapította, felszólítja a sértő képviselőt a sértő kifejezésnek a Házon kívül nyolc nap alatt olyan formában való megismétlésére, amely a sértettnek lehetővé tegye, hogy a sértő kijelentés miatt rendes bírói úton eljárást indítson. Ha a sértő képviselő a Ház elnökéhez inté* zett beadványban igazolja, hogy a felszólításnak nyolc nap alatt eleget tett, vagy a sértő kijelentést a Ház előtt, illetőleg a Háznak abban a bizottságában, ahol a kijelentés elhangzott amennyiben pedig a Ház vagy a bizott-