1884–1887. évi országgyűlés A képviselőház házszabályai [1887] Budapest, 1892. Érvényes volt 1887. május 21–től 1899. május 15–ig

HARMADIK RÉSZ. A ház szervezetéről. - HARMADIK CZÍM. A ház tisztviselőiről.

132 Határozás a mentelmi W« zoliság javas­lata fölött. A-~ ülés felfüggesztése, bizottság véleményes jelentését a ház közvetlen tárgyalás alá veszi és a bi­zottság többségi s esetleg kisebbségi előadójának is meghallgatásával, az előterjesztett javaslatok fölött vita nél­kül egyszerű szavazással határoz. Ezen tárgyalásban az illető képviselő részt nem vehet. Ugyanezen eljárás követendő azok ellenében, kik ellen a 169. §. rendel­kezése szerint a jegyzőkönyvi megrovás már alkalmazva lett és ugyanazon ülés­szak tartama alatt azon hibát újból elkövetik. 205.§. Az elnök a ház ülését 5 —10 percznyi időre bármikor felfüggesztheti. Ha az ülésben folytonos rendzavaró lárma és nyugtalanság uralkodik, melyet az elnök nem képes lecsillapítani, az elnök kinyilatkoztatja, hogy az ülést fel fogja függeszteni. Ha a csend ezután sem áll helyre, az elnök az ülést bizo-

Next

/
Thumbnails
Contents