1869–1872. évi országgyűlés A képviselőház rendszabályai Pest, 1869.

II. Fejezet. Az igazolásról. - Első czim. Az igazolási eljárásról.

16 47. §. . Ha a biráló bizottságoknak valamely tagja a 29. §-ban foglalt eskünek letételére, vagy a bi­zottsági ülésekben, a bizottság elnöke által hozzá intézett felszólítás után is, meg nem jelenik: a képviselőház, melynek az utóbbi eset haladékta­lanul följelentendő', a körülmények szerint fog intézkedni. 48: §. Mindegyik biráló bizottság elsőbben is titkos szavazással, és általános többséggel elnököt, a ház elébe terjesztendő jegyzőkönyvének vezetésére jegyzőt választ, s ekképen megalakulván, a bírá­latára utasított tárgyakat előterjesztés végett egy vagy több előadó közt felosztja, azután az illető választó kerületeknek Pesttől való távolságára, s az esetek nagyobb vagy kisebb bonyolódottsá­gára figyelmezve, meghatározza a sorendet és na­pot, a melyen ezen tárgyaknak mindegyikét bírá­lat alá veendi, s erről az érdeklett képviselőt, vagy meghatalmazottjait, a választás ellen kérvé­nyezőknek, s azt védő választóknak meghatalma­zottjait, illetőleg magukat a személyesen fellépni kivánó választókat is, a mennyiben Buda-Pesten jelen vannak s lakásukat a ház irodájában beje­lentették, nyomban értesítteti. 49. §. A biráló bizottságoknál határozat-hozatalra legalább öt tag jelenléte szükséges.

Next

/
Thumbnails
Contents