1869–1872. évi országgyűlés A felsőház ideiglenes rendszabályai Pest, 1869.
IV. Szakasz.
11 helye a mikor a ház elnökségének a felállás által történt szavazás után a többség iránt kétsége van, ezenkívül pedig a névszerinti szavazás minden előforduló kérdésben csak az esetben alkalmaztathatik, ha azt tiz tag Írásban foglalt indítvány által szorgalmazza. 38. §. Szavazás közben sem beszédet tartani, sem szavazatot indokolni nem szabad. 39. §. Midőn fölállás által történik a szavazás, a többséget, a jegyzőkkel egyetértőleg az elnök számítja össze, s az elnök mondja ki. 40. §. Bármely tárgy érvényes eldöntésére a tagok közül legalább 50-nek jelenléte szükséges. 41. §. Határozatai ellen a ház semmiféle ellenmondást nem fogad el. 42' §. Szavazásra, a többség beleegyezésével, fiz elnök teszi fel a kérdést, 43. §. A kérdésnek mindig ugy kell föltétetnie, hogy igen, vagy nemmel történhessék a szavazás 44. §. A kérdés szavazás előtt az illető jegyző által szerkesztve mindig szó szerint felolvastatik.