Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-90
7 * Az országgyűlés felsőházának 90, t. de seinitoiiesetre sem. viheti be munkájába azt a bizakadó légkört, azt az optimista lelkületet, azt a fensőséges szárnyalást, ami a tanítá« mimikájának elemi feltétele. (Ügy vam! Ügy van!) ugyancsak súlyos aggodalmaim! van az egy>k életének és munkájának a háborús viszonyok áÜtal beállított megbénuli , korlátozottságával szemben. Az egyházak lelkészei, mint méltóztatnak tudni, részbeni készpénzt, részben pedig természetbeni javadalmat kapnaki. Természetbeni ja vadalmukká t megcsonkítja az, hogy a beszolgáltatási rendelet nem engedi besizámítani a lelkészeknek juttatott fizetéseket. Ugyancsak nehézzé teszi . az egyházak helyzetét az a körülmény, hogy az egyházi adót: emelni nean lehet, mert az úliami adó 10%-át felülhaladó egyházi adót együttes kezelésbe venni csak kivétele* pénzügyminiszteri engedéllyel szabad. A mii református egyházunkban] az egyházak önsegélyző, önfenntartó lev. gének a múltban egy nagyszerű tényezőije volt az egyházi magtár. A jelenlegi készletgazdáik ódás azonban az egyházak kezéből az ömfennliartásnak ezt a, lehetőségét is kiviette. Lehet azt momDáni, hogy az egyházak lelkészei járjanak elől az apostoli szegénységben a hívők előtt, azonban tudjuk, hogy amikor aa apostolok jártaik és hirdették a krisztusi evangéliumot, az emberiség primitívebb életviszonyok Között élt. A miai kior differenciált életviszonyai megkívánják, hogy maguk a lelkészek is egy bizonyos mértéikiben szituált társadalmai helyzetbein legyenek, fizikai szükségletük beszerzésén felül könyvet vehessenek, tanulhassanak, magukat képezhessék és az egyházak számára w kívánatossá teszik, hogy a mai íkor technikai csaközeivel is élve, szé.esebb tömegekre ikifejlsék a maguk pedagógiai és léleknevelő hatását. Azt, hogy ezeket a tüneteket miért tartom nagyon aggodalmasoknak, legyen szabad egy másik dologgal alátámasztanom,. Mindnyájan tudjuk, hogy Magyarországon sajnos, igen «ok a szegény ember. A mi gazdasági struktúránk maga euég Sok szegény embert termelt ki. A háború előtti szegények nagy tömegéhez most már mind nagyobb tömegben kezd hozzájárulni azoknak a készpénzből élő embereknek aagy sokasága, akik havi fizerésükből nár nemhogy ruhát, de még ennivalót sem képesek beszerezni. Mindnyájan eiiéJierjüs azt, hogv a mi kormányunk nagyszerű, áldásos, szociális intézményeket és reformokat indítóit el a szet fény emberek, különösen pedig a szegény esaádok felkarolása érdekében. Azonban annak, hogy ezek a jószándékojc nem válnak mindig valóra, nem érik el a kívánt hatást és eredményt, nemcsak az az oka, hogy a háború minden kis segítséget, mire megérkezik, már Jőve, hatástalanná és értéktelenné tesz,,hanem megakadnak ezek az 'intézkedések a szociális lelkületnek nálunk, sajnos, meglévő hiányán is. Mikor elindul e>cy ilyen segítő szándék, azonnal munkába áll a nálunk teljessé fejlődött p'rotekcióreudszer. Nem mondom, hogy a protekció bizonyos körülmények között nem lehet jótékony és áldásos, de a protekció egy bizonyos erőhöz jutásába belevegyül egy hatalmi tudat, a hatalmi tudat pedig a hatalmi esziközökkel való visszaélésekre vezet. Innét származik az, hogy az előnyhöz juttatásokat nem mindig azok kapják, akik erre jogosultak volnának, akik erre minden tekintetben rá vannak utalva és akiknek az »zánva van, hanem I. évi december hó lÜ-én, szerdán. azoknak ju% akik kedvezőbb öszeköttietéseiikkel, befolyásúikkal, hatalmasabb pártfogóikkal ezeket a maguk számára meg tudják szerezni. Mert, sajnos, nálunk nagyon sokszor előjönnek olyan szomorú esetek a közéletben, hogy emberek a maguk befolyását és összeköttetését nem a náluknál gyengébbeknek segítségére, hanoim a maguk társadalmi és jövedelmi pozíciójának javítására használják fel. Nincs bennünk az egymáson való segítésnek, a gyengék felkarolásának szent szenvedélye. Ezek a szociális jóakaratú el.ndulások megakadnak sok- < szór az,on, hogy a magyar természetben sokszor van valami élettől való eltérés. Sokszor rabjává esik a magyar lélek a szabálynak, az aktának ós sokszor fontosabb egy szaibáiynak .a fenntartása, egy üzem költségveitésének egyensúlyban tartása vagy pedig bizonyos megtakarításoknak elérése, minit — mondjuk — az üzemihez tartozó betegeknek vagy munkásoknak jó ellátása vagy ott az emberiességi szempontoknak érvényesítése. Sokszor fontosabbnak látszik egy ügynek, egy aktának a hivatal'bieli útvesztőkön való végigvezetése, mint a gyors segítség, akármilyen szükség és akármi.yen szempont indokolná is azt. Szinte beteges viszony az, amibe a magyar lélek szjokott kerülni a pénzzel. Azt hisszük sokszor, hogy ötszörös ós hatszoros áTdrágu ! lás mellett egy harminc- vagy hatvanszázalékos fizetésemelés lényegesen vagy maradandóan Javított az illető ember helyzetén. A szociális segítésnek akadálya azonban megvan azoknak lelkiségében és gondolkodásában is, akikre a szociális segítség irányul. Nagyon sokan vannak a ki's és elesett emberek között olyanok, akik a nekik nyújtott segítséget nem elindulásra, lábraállásra való tárnia színak tartják, hanem könnyen kapott segélynek, könnyen gyűlt jövedelemnek, amelyet könnyen és kömnyelműen lehet elkölteni és azután az élősködést, a doÜogtalanságot és a szélhámosságot továblb folytatni. (Ügy van!) De ami talán legnagyobb betegsége a mi magyar életünknek és akadáya a szociális fejlődésnek és békés együttélésnek, az az k hogy nálunk nem abban versenyeznek az emberek, hogy egymást megbecsüljék, hanem abban, hogy egymást lenézzék. Amint egy sportversenynél vagy valami' mutatványos dolognál mindenki igyekszik valami magasabb helyre feláWni, hogy abban a látványosságban gyönyörködhessék, úgy igyekszik nálunk mindenki valami! magasabb helyre álini, hogy a másik emb/eren felülemelkedhessek és annál magát többnek tarthassa. Lenézi a városi ember ai parasztot, a parasziti foglalkozást, meTt az nem tud telefonálni, nem tud a villanycsengővel bánni, nemi tud a viMaraoson kellően viselkedni^ pedig annak a parasztembernek • miéi «okkal nagyobb, sokkal értékesebb) tudása és ismerete van. (Ügy van!) De mivel a város lenézi a parasztot, a paraszt kiválik a paraszti sorból és inkább eümegy villamoska lauzinak, vasúti bakternek vagy rendőrnek, minthogy a húsz-harminc holdon gazdálkodjék. Lenézettségben részesülnek az úgynevezett sza'biad pályák munkásai és ezért inkább vágynak egészen szegény lányok 80—100 peagős gépírónői állásba, mintsem hogy elmennének egy 5—600 pengős jövedelmet biztosító ipari pályára. A 20—30 holdas gazdatársadalom abban az aggodalomban él, hogy hai négy-öt gyermeke
