Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-90

Az országgyűlés felsőházának 90. ülése idejében, egy rendelet jelent meg, aimelyi kimondotta, hogy minden tisztviselő, akinek évi jövedelme 24.000 pengőnéO több, csak akkor léphet eliő és csak akkor haladhat előre pályáján, ha a pénzügyminiszter adott esetben az illetékes szakminiszterrel együtt ebhez az engedélyt megadja. Ugyanígy a 60 éves ember csafk akkor szolgálhat- tovább, csak akkor szabad neki dolgozniai, ha ezt külön privilógiuraiként megengedik neki. Az a 24.000 pengő, amely kritériumként szerepel, az adók Levonásai és a közbejött drágulás figyelembevételével ma legfeljebb 5000—6000 békebeli pengőnek felel meg. A helylet tehát az, hogy ai közgazdaságban szolgáló hivataJnokemb'erek igen széùes rétege a kormánnyal, illetve pontosabban szólva a mindenkori pénzügyminiszterrel szemben az atoyagi függőség állapotába kerül. (Ügy van! Ügy van!) Lehet, hogy a magántisztviselőik legjiniaf

asabb régióiban a jövedelmeknek valamiféle orlátozására szükség van. Ennek azonban meghatni a maga útja ós eszköze. Itt van az adóztatás, amely, ha szükséges, bizonyos határon túl a progresszió maximumát is eléri. Arra a rendeletre tehát, amelyről itt beszélek, sem". miféle szükség nincs. (Ügy van! Ügy van!) Gyakran, tef nap is szóba került az a szemrehányás, hogy nálunk feudalizmus uralkodik. Ezt mindig tagadtam* de mióta ez ai rendelet napvilágot látott, hinni kezdem, hogy vau eb,ben a szemrehányásban valami igazság. (Derültség.) Ez a rendelet a neo^feudailamusnak egy, fajtáját honosította meg nálunk, amelyben azonban nemi a földesúr, hanem a mindenkori pénzügyminiszter tö-lti be a hűbérúr méltóságát. (Ëiénk derültség és taws>) Méltóztassék végignézni a két Ház tagjaiinak névlistáján. Akárhány képviselő és felsőházi tag van ezen a listán, aki: jövedelmei tekintetében a pénzügyminiszter úr jóindulatától, szimpátiájától vagy antipátiájátó»! függ. Ugyanakkor, egyébként helyesein, az összeférhetlenség egyike azoknak a témáknak, amelyek ai kormányt és a törvényhozást is szinte állandóan foglalkoztatják. Ennek a neo-feudalizmusnak szerintem nem szabad fennmaradnia. (Helyeslés.) Tiszteletté»! kérem a kormányt, hogy az erről szóló rendeletet tö rölje el és a jövedelmek korlátozását, ha jónak látja* az adóztatás tárgyi eszközével intézze el. (Elénk helyeslés.) T. Felsőház! Ha futólag is, de megás törekedtem rávóllágítani arra» hogy mik a gazdasági és társadalmi következményei annak a helyzetnek, amelybe belejutottunk. Rámutattam »arra, hogy gazdaságpolitikánk, amelv a ma fennálló drágulást kiaHaikului engedte* gyengíti o, középosztály pozícióját, gyengíti iparunkat, fogyasztja az ország tőkeállományait és ennek folytán szűkíti azt a gazdasági alapot, amelyre létünk támaszkodik és amely egyúttal minden szociális berendezésünknek is az -egyedüli igazi hordozója. . A pénzügyminiszter úr azt ígéri, hogy gaz* daságpolitikánk az árakat most már stabilizálnii fogja és ezzel a drágulásnak egyszer»mindenkorra vége lesz, öt év óta harmadszor halljuk ezt az ígéretet. Hallottuk a háború kitörésekor, hallottuk 1941-ben és halljuk most, nüután uraink újból hatalmasat ugrottak felfelé. Ennek ellenére én nem vonom kétségbe a Pénzügyminiszter úrnak sem a jószándékát, sem az eltökéltségét. Kívánom is, hogy vállalkozását teljes siker koronázza. Nagy figyelemmel olvastam végiff a pénz1943. évi december hó 15-án, szerdán. ÍJ ügyminiszter úr expozéját, hogy fogalmát alkossak magamnak azokról az eszközökről és álialában arról a módszerről, amellyel a pénzügyminiszter úr az áralakulás feletiti uralmát helyreállítani és konszolidálni] szándékozik. Két dolog ragadta meg a figyelmemet. Az egyik a pénzügyminiszter úrnak az az általános kijelentése, hogy az eddig követett gazdasági politikát fogja követni, mert az hegyesnek bizonyult és ennek folytán, azon változtatni nem keik (Mozgás és derű tség.) A másik kijelentés a nóvumokra vonatkozik. Ezek a következők: ai termelés és a fogyasztás megregulázása, az ingatlanforgalom korlátozása, a lózsde újabb megrendszabályozása, a zugforgalom elnyomásai, a hitelélet korlátainak újabb megszorítása és végül a búzára szóló kötvények kibocsátásai. Méltóetatnak látni, hogy a búzakötvények kivételével a nóvumok programmja csupa tilalom, csupa korliáitozás, csupa negatívum, csupa hatalmi eszköz. (Ügy van! Ügy van!) Kétségtelen, hogy ezekre a, hatalmi eszközökre háború idején szükség, van, de a programún biztatóbb lenne, ha a négatívjeilegü hatalmi eszközök mellett poehiv gazdasági eszközödről is hallottunk volna. Sajnos, teljes homályban hagyta a pénzügyminiszter úr a külkereskedelem kérdését és ai ezzel kapcsolatos hitelezés kérdését. Pedig az én nézetem» szerint a holyzet további alakulása jórészt ezen múlik. (üeiyeslés.) KözeJátásunk nehézségei körülbelül két és fél évvel ezelőtt; 1941-ben kezdtek komolyabb méreteket ö.teni. Ekkor jelentkeznek a belföldi piacon az áruhiány első jelei. E jelek láttára gazdaságpolitikánknak rögtön fel kellett volna figyelnie és a mutatkozó áruhiányt logikusan a* export megfelelő csökkentése útján kellett volna kipótolni. A gazdasági észszerííség szerint mindenképpen ezt kellett volna ténud, a valóságban azonban éppen az ellenkezőjét tettük. Az expoTtoü tovább erőltettük, sőt minthogy annak teljes ellenértékét áruban megkapni már nem tudtuk, nagyarányú hitelezésbe »bocsátkoztunk bele. Az én nézetem szerint ez a túlhatolt export és a vele kapcsolatos nagyarányú hitelezés a legfőbb oka annak, hogy belső piacunk egyensúlya felborult és az árakat fékeutartani nem tudtuk. (Ügy vom! Voy van!) Hogy ezen a téren ma hogyan állunk, azt pontosan (megállapít

an •> nem lehet, mert a statisztikai hivatal a külkereskedelem részlete« adatait nem publikálja, hanem csak a globális végeredményt teszi közzé. Annyi azonban ebből a globális végeredményből ia kiszámítható, hogy élelmiszerexportunk még a folyó évbea is legalább 600—700 millió pengő körüli összeget tesz lei. Ugyanekkor a jegybank kimutatásaiból és évi jelentéseiből kiolvasható, hogy a külföld tartozása 1941 dereka óta több. mint 1600 millióra növekedett. Ezek a számok azt mutatják, hogy külkereskedelmünk igen jelentős áru tartalékot rejt magában* Ha meggon^ doljuk, hogy alapjában véve csak a városokban mutaitkozifc komoly élelmifcizerhiány,, akkor nyilvánvaló, hogy az export józan megszorítása a városi piacok ellátását

1 nagyon megjavítaná, a zúgforgalom megcsappanna é& a drágulás is enyhülne. (Ügy van!) Háziasszonyoktól hallom, hogy december havára fejenkint két tojást és ezenkívül külön karácsonyi ajándékképpen még további két tojást kap Budapest lakossága. (Mozgás és aag.) A tojta-