Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-89

56 Az országgyűlés felsőházának 89. ülése már elérték a szükséglet határát. Ha elérték, nagyon kérjük a kormányt, tegye megfontolás tárgyává azt, am't egyébként nálam sokkal hivatottabb politikus, a közellátásügyi miniszter "úr a törvényhozás másik házában valahogy úflrv feiezett ki: vannak olyan honvédelmi szükségletek is, amelyeket Tíieg kell elozniök bizonyos polgári termelési szükségleteknek, mert ez a termeilós fogja éppen a legkardinálisabb honvédelmi érdekeket is igazán szolgálni. (Igazi Úgy van!) Az ember szíve megszakad, ha a nedves, hideg ősszel látja a vidéki agrárlakosságot (Úgy van! Ügy van!) munkálkodni. Dolgozni akaró emberek jönnek köiínyezve. »írva: Uram, nem mehetek ki, nem tudok kimenniv Itt valahogy csodát kell csinálnunk, valahogy fel kell ráznunk a magyar közvéleményt, valamit ki kell találnunk akárhogyan, hogy ezt a kérdést megoldjuk. Ezt nem lehet lebagatellizálni. Ez olyan súlyos kérdés, hogy szeretném, ha a kormány mélyen tisztelt tagjai kijönnének velünk a vidékre a gazdákhoz és eeyben a bogárhátú kis házakba, hol e miatt nyomorultam be vannak az emberek zárva, száműzve a produktív munka elől. (Gróf Andrássy Mihály: Le kell rázni a bürokráciát!) Nem osztozihatom Somogyi igen t. tagtársamnak a szociálpolitikai programmal szemben kifejtett erős kritikájában. Nekünk, bármenynyire viszi el erőink javát a hadsereg, bármenmyit is adjunk oída, nem szabad szociális szempontból sem elmulasztanunk semmit ezekében a renidkívül nehéz időkben. Hiszen már kezd a tálaj^ remegni alattunk, hiszen a sokátartó háborúknak állandó tünete az. hoary alulról kezd mindig valami parázslani. És ha ez még nálunk nincs is meg, elébe kell vágnunk es ezt másképp, mint egy koimioly szociálpolitikával aligha fogjuk megoldani. (Ügy van!) Itt van még a tisztviselőkérdés. Szeretnék még erről is beszélni. A Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége megtisztelt tiszteleti tagságával, erkölcsi kötelességem ez és magam is voltaim tisztviselő. Mindnyájan tudjuk, hogy itt valami szörnyű nehéz, nagy baj van. Ne méltóztassék összehasonlítani a proletár sorsát a tisztviselő sorsával. Az egyszerű, fizikai munkájából élő embernek, merem állítani, ha dolgozik, «megvárni az ennivalója, legfeljebb a ruhája, cipője nincs meg. A tisztviselő maholnap otíia jut, hogy egyik sincs meg. (Ügy van!) Ez szörnyű helyzet. Lehet, hogy talán a tisztviselői létszám túlságos emelése folytán a kérdés pénzügyileg nehezen oldható meg. Mégis keresnünk kell a megoldást, ha másként nem, a létminimumhoz szükséges természetbeni ellátás útjain, örömei halljuk, hogy a kormányt ez komolyan foglalkoztatja. Fel kell hívnom erre a kormányzat figyelmét annak dacára, hogy mi, akik az 1920-as évek elején törvényhozók voltunk, tudjuk, hogv ez is anyaga lesz maid előreláthatóan az osztályok közti izgatásnak. Lesznek, akik azt montíják, hogy az egyik szegény társadalmi osztály megkapja a természetbeni segélyt, a másik nem. Tefoêâ egy bizonyos óvatosságot kell tanúsítani, de meg kell csinálni. Jöjjenek más konkrét tervekkel is, lehet itt segíteni. Sok birtokosember van, aki nagyon szívesen hizlalna a közelben lévő városi lakosság tisztviselői részére sertést. A közellátási rendelet visztant azt mondia, hoerv ha az úgynevezett magánhízlalást folytatja valaki, ' kor nem számítják be a beszoliráltatási köte1943. évi december hó 14-én, kedden. lezeltsóeekbe. Legfeljebb akkor hizlalhatunk» ha a köteles bes7olerál tatáson felül vagyunk. Sainos, ez ma ritkasáir! Miért akadályozták meg a megoldást ezzel a súlyos kikötéssel, amikor más hízlalásokaF, amelyek talán kevéshbé szo* ciális j-legűek, abban az előnyben részesítik, hogy beszámítják a beszolgáltatásba. (Ügy van! — Egy hang: Nagyon igaz!) Nem mara'dok ennél a keserű témánál. Iga zán csak elfacsarodik a lelke az embernek, lia keresi a baj gyógyszerét, hiszen nagyon nehéz megtalálni éppen az érdekelt tisztviselői réteg óriási számai miatt. Már a pénzügyi bizottlságben ,is megemlítettem, itt még egyszer nagyon kérem a következőket és ezzel be is fejezem beszédemet. Húsz év óta foglalkozom a közigazgatás racionslizálásával, aktív részt vettem bemmé, tudom, hogy a belügyminiszter úr tarsolyában számos javaslat van, amelyet az idők rendkívüli volta folytán nem hozhat ide. Kérem az igém t. kormányt, tegyen megfontolás tárgyává valamit, ami nem kerül pénzbe, ami nem kerül fáradságba s ami hihetetlen módon stabilizálná a magyar jogrendet és a magyar állampolgárnak azt a készségét, hogy a kiadott szabályokat valóbali be is tartsa. JHozzanak olyan rendeleteket, amelyeket különösebb előtanuimányozás nélkül «megértünk (Élénk helyeslést.), mert ha az a rendelet azt mondja, hogy: az X. számú rendelet 3. c) pontjának i) alpontja hatályon kívül helyeztetik (Derültség.), akkor én jogismerő ember léteimre ott állok és töprengek telljeßem tehetetlenül. Méltlóztaiss'anJak megfontolni, a hivatalos lapok csak évenként, újabban félévenként vannak regisztrálva -— hogyain tudja hát az a nyomorult, tanulatlan ember megálllapítani, hogy hol az a rendelet, amelyre hivatkozás van és mi van benne. Állítom, hogy nagyobb fáradság nélkül meg lehet ezt a kérdós't oldani, ahogyan a Pénzügyi bizottságban is mondtatm. Ha a kodifikációs osztály azt mondja, hogy ezek a kérdések nem tűrik a nem preciz szöveget, tehát szükséges a száraz és értelmetlen fogalmazás, hozzanak n napisajtóban közérthető, a l'aikusolc részére is érthető fogalmazást rendeletekről. (HeW&sléS.) Állítom, hogy okosabbat és jobbat a kormány alig tehet, mert ezzel el fogja érni azt, hogy a rendeleteket teljesíteni is fogjuk egyííen azért, mert tudjuk, hogy mit akarnak. (Helyeslés és derültség.) Befejezem, mélyem» t. Felsőház! A két szuverén törvényhozó Ház rtéori szokása, hogy egyii)ásít nem kritizálják. Ez nem egyszer nemesi önfegyelmet kíván, különösen ettől a „Háztól, mert a másik oldalon bizony nem egyszer védnek ez ellen a politikai udvariasság ellen. Azt hiszem azonban, ezúttal megkockáztathatjuk azt a megállapítást, hogy eltekintve igen szórványos jelenségektől, a törvényhozás másik Ház

a nagyon komiolyan, nagyon szakszerűéin ési e magyem nehéz időkhöz illő módon foglalkozott a« magyar államélet legkomolyabb problémáival. Ez nagyon megnyugtató. Mi nem takarékoskodunk a kormányzati kritikával, de erről a testületről igazán meg lehetett állapítani azt, hogy kritikája is mindig abszolút guvernamentális volt: teremteni, javítani akart ég> nem t/. üres kritika mezején akart maradni. (Űffu vom!) Énnek a Felsőnáznak lelkisége «Mcaimla« erra Ha itt körülnézünk, alig látunk valakit, vagy talán — bátran mondhatjuk — nines is olyan felsőházi tag, aki itteni működését az egyéni politikai érvényesülés tereim szeretraé kihasználni. N* méltózta8sawa<k lekicsinyelná