Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-104

Az országgyűlés felsőházának 104. illés» a becsület és a hűség sziklakemény útja. Az a nemzet, amely ezen az úton halad, küzdel­meiben talán elbukhat, de dicsőségre örökké­való. Azt a nemzetet azonban, amely erről az útról önszántából letér, amely megadja ma­gát, amely a becstelenséget választja és ennek hináro9 útjára lép, azt az örök gyalázat biz­tosan és örökre eltemeti. (Ügy van!) Ha még hozzáfűzöm ezekhez a gondolatok­hoz, hogy a mai korszerű háborúban csak az a nemzet állhatja meg .a, helyét, amely önma­gában testben és lélekben teljesen összeforrt, .amely szociálisan kiegyenlített és megbékült s amelynek minden egyes tagja kivétel nélkül minden tehetségével, erkölcsi, szellemi és anyagi erejével s ha kell, vérével és életével is a közösségért minden áldozatra önzetlenül kész, akkor úgy érzem, hogy körvonalaztam azokat a határokat, amelyeken belül minden tanácskozásunknak döntései és határozatai meg kell, hogy szülessenek. Amikor mégegyszer megköszönöm a mé­lyen t. Felsőháznak az irántam tanúsított bi­zalmát, a magyarok Istenének bőséges áldását kérem munkánkra. (Élénk éljenzés és taps.) vitéz Soós Károly őnagyméltósága kért szót. vitéz Soós Károly: Mélyen t. Felsőház! Sz/­vem igaz örömére látom Rátz Jenő onagymél­tóságát azon a magas helyen, amelyre őt a Uaz bizalma helyezte. Én ismerem őt régóta, isme­rem mint embert, ismerem mint katonát, is­merem mint olyan embert is, aki messze túl a katonai szűkebb látókörön értékeli a dolgokat, bizonyos nagyon meglepő hozzáértést tanúsí­tott politikai téren is és van egy tulajdonsága, amely mindennél értékesebb ebben a székben is: olyan kötelességérzés, amely eddig semmi­féle állásban cserben nem hagyta. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy ezt az állást is azzal a határozottsággal és abban a szellem­ben fogja betölteni, amelyet éppen ezekben a pillanatokban nekünk megígért. Kérem a jó Istent, hogy áldja meg az ő tevékenységét eb­ben a székben, és adja, hogy velünk együtt megérjen egy jobb jövőt. Éljen Rátz Jenő! (Él­jenzés és taps.) Elnök: Mielőtt napirendünk folytatására rátérnénk, méltóztassanak megengedni, — s azt hiszem, ebben a Ház minden egyes tagjának hozzájárulására számíthatok — hogy a meg' alakulás teendőit vezető korelnök úrnak, aki ezt a tisztét nagy körültekintéssel és hozzúór téssel, kiválóan látta # el, mindnyájunk őszinte elismerését és háláját fejezzem ki s egyúttal ennek jegyzőköuybevételét, javasoljam azzal. hogy a vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat a kor­elnök úrnak emlékül átadassék. (Élénk helyes­lés, él.ienzés és taps.) , Kimondom a határozatot, hogy javaslato­mat a Ház egyhangúlag elfogadta Mo-ít áttérünk az alakulási teendők folyta­tására. Ko vetkezik a felsőház fcá-ínap.?í"»nak és nyolc jegyzőjének egy szavazólapon való meg­választása. Felkérem vitéz Görgey László jegyző urat a névsor felolvasására, a felsőház tagjait ne­dig szavazataik beadására. _ vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a névsort. A felsőház tagjai beadják szavazó­lap j^hnt.) Elnök: Van-e még valaki aki nevének föl­1944. évi november hó 8-án, szerdán. 351 olvasásakor nem adta le szavazatát? (Nincs!) Minthogy nem jelentkezik senki, a szavazást befejezettnek nyilvánítom. Kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a szavazatokat összeszá­molni. Az összeszámlálás idejére az ülést felfüg gesztem. (Szünet utén.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kihirdetem a szavazás eredményét A je­lenlévő 50 felsőházi tag részéről összesen be­adatott 41 szavazat. Háznaggyá megválasz­^MLK™? 6 ? Aladár őméltósága 41 szavazat­tal. (Éljenzés.) A jegyzői állásokra beadott 41 szavarat alapján jegyzőkké választattak: Agorasztó Tivadar, Biliczki Ferenc, Biró Zoltán, vitéz Görgey László, Kiss Ernő, Kricsfaiussy-Hra­bár Endre, Péchy Manó és Sigmond János. Miután ekként a felsőház összes tisztvi­selői megválasztattak, a felsőházat megala­kultnak nyilvánítom. A választás eredményé­ről a képviselőház elnöke és a miniszterelnök úr értesí tetni fog. Felkérem most a megválasztott jegyző urakat, szíveskedjenek helyüket elfoglalni. (Megtörténik.) A most megválasztott jegyző urak sorá­ból a jegyzőkönyv folytatólagos vezetésére Agorasztó Tivadar jegyző urat, a felszólalni kívánók jegyzésére vitéz Görgey László jegyző urat kérem fel. T. Felsőház! Következik a teljes egészében újjáalakítandó és a kiegészítésre szoruló bi­zottságok tagsági helyeinek, valamint a Ki­vándorlási Tanács egy fcibőbdzi tagsági helyé­nek választás útján vaió bctölté-ip. Bejelen­tem, hogy a most megejtondő választáson n szavazás az összes tagsági helyekre egy sza­vazólapon történik. Kérem vitéz Görgey László jegyző urat szíveskedjék a névsort felolvasni, a felsőház tagjait pedig kérem, hogy nevük felolvasása­kor szavazatukat a terem közepén lévő urnába beadni szíveskedjenek. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a névsort. A felsőházi tagok bmdják szavazó­iuka .) Elnök: Van-e valaki, aki nevének felolva­sásakor szavalatát nem adta le? (Nincs-) Több szavazó nem lévén, p, szavazást befejezettnek nyilvánítom. Felkérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a szavazatokat összeszámlálni és ennek meg­történte után a szavazás eredményét bejelen­teni. Addig, amíg ez megtörténik, az ülést fel­függesztem. (Szünet utdn.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a választások eredményét felolvastatnám, je­lentem, hogy a jelenlévő 50 felsőházi tag kö­zül összesen 26-an adták le szavazatukat. Kérem á jegyző urat, szíveskedjék a vá­lasztás eredményét felolvasni. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa ax egyes bizottságokba beválasztott tagok név­sorát)

Next

/
Thumbnails
Contents