Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-96

Az országgyűlés felsőházának 96. ülése 1948. évi december hâ 22-én, szerdán. 297 delkezésnek megszegését minősítheti kihágás­nak. Ilyen rendőri tilalom megszegése az, ha pl. valaki valahová vacsorázni megy és ott a pin­cér vagy a tulajdonos figyelmezteti a zárórára és kéri, hogy menjen haza. az illető azonban nem megy haza« hanem továbbra is ott duhaj­kodik, ezzel rendőri tilalmat szeg meg, amiért elzárás büntetes jár. Ilyen eset az is, ha valaki az álarcos menetekre vonatkozó rendőri szabá­lyokat megszegi. Azt hiszem, hogy ma nem fog­nak ilyen meneteket rendezni. Nem tudom, hogy e tekintetben a farsang idején milyen szabályok lesznek, azt azonban tudom, hogy nem lehet majd bálokat rendezni. A miniszter úr nagyon he'yesen bocsátotta ki az ilyen irányú tilalmai Itt azonban nemcsak jogsértés, hanem ve­szélyeztetés is van, amelyet elég súlyos bünte­téssel torolnak meg. A másik alapvető eltérés az eljárás szem­pontjából, hogy míg az 1896:XXXIII. tc.-ben foglalt bűnvádi perrendtartás és annak alap­jául azután mindenféle más rendedet is a bün­tetendő cselekménnyel, tehát bűntettel, vétség­gel, kihágással kapcsolatban már az eljárás előkészítő szakában megengedi a védelem sza­badságát, védő kirendelését, külön védő válasz­tását és a nyomozás szakát is körülveszi olyan rendelkezésekkel, amelyek megfelelnek a ma­gyar alkotmányos felfogásnak, addig a jöve­déki kihágási eljárás, legalább amennyire én ismerem, egyáltalán kizárja az eljárás előké­szítő szakában a védelmet, noha súlyos jöve­déki kihágás felett is a törvényszék ítél. Az ügy előkészítése az iratok alapján, ahogy az a törvényszéki bíró, mint egyes bíró elé kerül, olyan rossz, hogy azt a vádlottat vagy gyanú­sítottat még csak védelemre sem szólítják fel, mégkevésbbé fejtheti ki szabadon védelmét. Nem a bíró hibája, de az eljárás gyarló és tö­kéletlen volta okozza a tévedést Ne méltóztassék mindég arra gondolui, hogy egy ilyen jövedéki vagy vára jövedéki ki­hágást elkövető ember nem érdemed meg semmi­féle kíméletet. Abból kell nekünk kiindulnunk, amit Montesquieu több mint kétszáz évvel ez­előtt s után« a XVIIí.— XIX. században annyi állaanbölcseld és annyi törvényhozás megálla­pított: minden büntető igazságszolgáltatás ogyúttal az összes) polgárok egyéni jogainak védelme. (Ügy van! Ügy van!) Nemcsak a betö­rőé, iizlet.-zerú árdrágítóé c's nem tudom, miféle csirkefogóé és gazemberé, aki csakugyan fegy­házba való, de valamennyiünké, akik itt éíünik e hazában, mert valamennyiünk ellen lehet in­dítani alaptalan eljárást, valamennyiünk ellen lehet emelni alaptalan és hamis vádat, vala­mennyiünk ellen elkövethető e#y rendőri vagy nem tudom, miféle hatósági tévedés és vala­mennyiünk jogaid a levéltitkot, szeimf'lyes» sza­badságunkat, házjogunkat, hogy békességesen élhessünk a magunk kicsiny lakásában, lehet az eljárás folyamán vagy korlátozni vagy egészen elvonni. Ennélfogva valamennyiünknek összes alkotmányos» jogai érdekelve vanak, ha olyan gyalázatosan elmaradt, ósdi és kifogásolható, meg nem felelő jogszabály alapján történik a jövedéki eljárás lefolytatása, mint amilyen a mai. Alkotói már halóporukban nyugodnék, de kénytelen vágyóik Őket így megbírálni. Ne~n le­het megnyugodni abban, hogy becsületes és ki­váló magyar bírák is ennek alapján kénytele­ned eljárni. Rátérve az egyéb eltérésekre, reá kívánok mutatni arra, hogy az 1931:XXVI. tc-nek 3. FEIJSÖHAZI NAPLÓ JV, §-a, anvkor kihágásból beszél, még elzárás bün­tetést állapít meg, viszont a tárgyalás alatt álíó törvényjavaslat a most idézett törvény 4. §-a alapján kibocsátott rendeletekben foglalt kihág.í sokra nézve már fogházbüntetést álla" pit meg. Nekem, akinek az volt a vég­zetem, hogy 24 esz endős korom óta sokat fog­lalkoztam jogalkotás» il, visszatetszik, botgy ugyanabban a törvényben és az annak alánján alkutolt újabb jogszabályban az egyik szakasz a kihágást elzárással, a következő sziakaisz pe­dig fogházzal bünteti. Mi ennek az értelmet Ha bíró lennék, törném a fe omet, de nem tud­nám kitalálni. Amint említettem, én már rear óta foglalkoztam jogalkotással s ez nem sze­rencsém volt. haem végzetem, mert valóban a jogalkotás rendkívül nehéz, rendkívül súlyos munka. Amint egy francia jogtudós mondotta, ez a világnak egyik legnehezebb munkája. Különben én a jogalkotókról a 1 esniiagyo-hb tiztelettel és nagyrabecsüléssel szoktam nyi­latkozni, amint azt a mai felszólalásom alkal­ma va'l már az igazságügyminisztérium tör­vényelőkészítő osztályával szemben különö­sebben már kiemeltem. Itt azonban előttem — hogy a régi latin kif«^etóssel éljek — non liquet nem tiszta a helyzet Miért akarta, a régi, a képviselőházi szöve­gezés szerinti 2. §. a közellátás megrövidítése vagy vesztüyez'tetése esetére a fogházbüntetést megállapítani, ezt nemi tudom. Mindezeken felül azonban mélységes aggodalmat kelt ben­nem 'az, hogy egyszerre jön egy jogszabály, amely megállapítja azt, hogy jogi szemléíly, például alapítvány, vagy egyházi vagyon, de természetesen minden más, m a g-m égvén is, aki e haza virányain ezidőszerint lélckzik és mozog, abba a helyzetbe juthat, hogy ha egy alkalma­zottja, gazdatisztje, bérese, trak.orkezelője, gé­pésze vagy nem tudom milyen egyéb alkalma­zottja megszeg egy ilyen rem dielest, amelyet a most megszavazni kívánt felhatalmazás alapiáVi a minisztérium ezután ki fog bocsátaná, akkor egyetemleges felelősség terheli (Ráró Kaas Al­bert: Lehetetlen!) a fe&t havi fogház és 8000 pengő, illetőiéig a 8000 pengőnél többszörösen magasabb pénzbüntetés tekintetében. Do aggo­dalmam van abban az irányban is, hogy az egyetemleges felelősség wiellett természetesen az illető nevét 'w meghurcolják, az újságok köz­lik, mint jövedélki k.hágás elkövetőjét. Mindez annyi hátrányt hárít az egyesekre és annyi ve­szedelemmel ját hat a közkötelességeit és ezek közöitt adókötelessicígeit is kifogástalanul telje­sítő polgárra, hogy én a 2. §. megszavazását a legnagyobb aggodalommal nézném. Kiemelem, hív-e vagyok az adómorál han­goztatásának. Magam is mindig iparkodtam be­vallani minden filléremet. Ha egy évben — n*ra foglalkozom az irodalommal rendszeresen — tiszteletdíj címén megkeresek háromszáz egy­néhány pengőt, ezit is tüzetesen bevallom; egyébként! is iparkodom mindenféle közszolgál­tatást, akár a vámnál, akár másutt szabály­szerűen teljesíteni, én tehát nem az adómorál ellen beszélek. Igaza van a pénzügyminiszter úrnak, amikor ezt hangoztatja, de óvom mélyen t felsőházi tagtársaimat attól, hogy tolván fel­hatalmazást adjunk meg, amely meglehetősen tág értelmezésro szolgáltat alkalmait, amikor miar meggyőződtünk arról, hogy ilyen felhatal­mazásokat nem szoktaik túlságosan szűken értel­mezni. (Ügy van! Ügy van!) Ezek alapján van szerencsém kijelentem. 38

Next

/
Thumbnails
Contents