Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-95
264 Az országgyűlés felsőházának 9â. ülése botorkálva jár az emberek között, mint aa albatrosz a hajó fedélzetén a kacagó matrózok közt, félszegen és botorkálva, mert, hiányzik az életéből a biztonságot nyújtó kellő anyagi javadalmazás és az őt munkájáért méltán megillető társadalmi megbecsülés. A tanári pálya ezért a két okért belső tartalmában és külső súVában egyaránt lejtőre jutott. Pedig nem volt mindig ez a helyzet. Egy emberöltővel ezelőtt még a középiskolai tanár munkájának különleges voltát azzal ismerte el a törvényhozás, hogy minden más tisztviselővel szemben tíz évvel hamarabb, 30 szolgálati év után engedéVezte számára a teljes nyugellátást. Fizetését az első folyamodású túrákéval egyen'ő színen tartotta, és ezenkívül ötávenkint korpótlékban is részesítette. De hol van már a tavalyi hó! Ma a tanárnak is 35 esztendeig kell szolgálnia, vagyis akkor, amikor más tisztviselői kategóriák szolgálati idejét a törvényhozás öt évvel leszárította, az övét öt évvel felemelte. Nincs korpótlóka, és a bírák javadalmáról a tanár ma már álmodni sem mer. Erre azt lehet mondani, hogy i>az. nincs korpótléka, de megnyílt előtte a VI. fizetési osztály amelybe ma már minden tanár eljuthat. Erre azonban azt válaszolom, hogy ebben minden tisztviselői státussal, vagy kategóriával közösen részesül, mert 1918 után a tisztviselők általában egy fizetési osztállyal előbbre mentek, illetve magasabbra jutottak. Az, amit ő szolgálata ideiében és fizetésében elvesztett, mindenesetre sokkal nagyobb, mint az, amit azután ellenszolgáltatásként megkapott. Ezek azonban olyan dolgok, amelyek már nagyon sokszor szóbakerültek. A kultuszminiszter úr őnagyml'ltósága velem együtt teljes tudatában van mindezeknek a dolgoknak, és több jelét is adta annak, hogy ezen a téren -sürgősen a terhek alatt roskadozó tanárság hóna alá akar nyúlni. Ezért évről-évre emeli azoknak a magasabb fizetési csoportoknak számát ahova- a, tanár is eljuthat, ha. igen nagy a szerencséje. Ma mar az y. fizetési osztályt is megnyitotta a miniszter úr a középiskolai tanárok egy igen csekély hányada előtt, de azt kérdezem, mit ér, ha 5—10 tanár magas címet kap, és sok tíz, száz meg ezer tovább nyomorog. E mellett azután egy újatb akció indult meg, amely már az egyetemi évek alatt évi ezer pengős Ösztöndíjakkal próbálja a tanári pályán megtartani az embereket, — mert hiszen akik kapják, már arra indulnak — úgy látszik, azonban, hogy ezzel sem lehet az ifjakat eirre a pályára csalogatni. Alig volt rá folyamodó. Különösen a férfi tanárjelöltek nem igen hajlandók ma évi ezer pengőért lekötni magukat, hogy esetleg sokkal kedvezőbb elhelyezkedést elejtsonok, elveszítsenek emiatt. Az ezer pengő kiosztásánál is olyasféle dolog történik, mint éppen a. szegedi tanárképző intézetnél, ahol — nem tudóin pontosan — hatan-nvolcan foívamodtak talán ezért az ösztöndíjért. Én mint a tanárképző intçzet elnöke, természetben kötelességszerűen felküldtem a folyamodványokat a magara véleményével és ehten. különös hangsúllyal kifejtettem egy leánypályázóval szemben, hoflry a szaktanára véleménye szerint P leergyensrébb mind^ok között, akik az ösztöndí iért folyamodtak. Természetesen ez a7 efvptlen •lánv kanott azután ösztöndíiat, (Mozads.) a többi egyetlpneerv sem, holott nem a lányoknak a tanári pályára csalogatásáról van szó, 1943. évi december hó 21-én, kedden. mert azokkal Dunát lehetne rekeszteni, még mindig annyi van, ellenben férfi tanáraink nincsenek és térfiakait szeretnénk a tanári pályának minél inkább megnyerni. Tehát ez a& ezerpengős akció is éppen úgy, mint az V. fizetési osztáiy, a tanárságnak a helyzetét tulajdonképpen nem teszi jobbá. Ne feledjük^ el azt sem, hogy a tanár már éppen lelkiségénél fogrva nem címeket akar, nem vonzza az V. fizetési osztály címe, hanem a megérdemelt nagyobb karéj kenyeret szeretné a maga és családja számára. Nem scigít ezen az sem, ha most egy évig eszi a helyettes tanárság keserű kenyerét a közelmúlt hat-nyolc esztendejével szemben, mert a rendes tanár is, akinek éppen a tanári munka érdekében tartózkodnia kell a mellékfoglalkozás legtöbb formájától, mondom, a rendes tanár is igen-igen szerényen élhet, és egy új télikabát, a felnőtt gyermek kiruházása, házon kívül való neveltetése nagyon súlyos gondokat jelent. Minthogv pedig egy tisztviselői státusban a fizetési fokozatokat nem lehet a legfelsőbb határig a*z egész köztisztviselői státus megzavarása nélkül feltornászni, nem mondhatom azt, hogv a tanárokat mind vigyük fel egészen az V. fizetési osztályig. Ez magától értetődik. Ezért bátor vagyok ajánlani a miniszter úrnak, hogy térjen vissza a pótlék rendszeréhez és részesítse a középiskolai tanárságot a mai fizetés mellett már kezdettől fogva kü; lönleges munkájának megfelelő működési pótlékban. Emellett az egyetemes és minden tanárt megillető pótlékon túl méltányosnak látnám, hogy azok, akik # különös képesítés birtokában végzik, munkájukat, tehát mondjuk, egyetemi magántanári képesítést szereztek, ezért szintén valami, bár meglehetősem cweikély, de külön képesítési pótlékban részesíttessenek. Ezáltal a tanári pálya megint elérné a bírón javadalmak színvonalát, s ha nem is nyújt módot olyan emelkedésre, mint a bíró pályája, megelégedettség és bátor önbizalom volna a tanár osztályrésze, mert látná, hogy a (kormányzatnak, többé nem mostoha gyermeke. # Van azután a tanárti pályáinak egy másik, egészen különös furcsasága és társadalmi megbecsülése ferdeségének is jó részben ez a forrása. Tudniillik az összes köztisztviselői pályák közt ez az egyetlen olyan pálya, amelyen tulajdonképpen nincs rangban való emelkedés. A tanár, amint beléip az iskolába, — mai nansáff 25—-26 éves koriában, ha a katonaii szolgálatot is számítom — ettől kezdve, amin meg nem rokkan, mindig csak tanár és a munkája is többé-kevésbbé ugyanaz helyettestanár korában is, mint a nyugdíjazáfiai előtti esztendőben. A bankban a gyakornokból egyszer cégvezető, azután igazgató les«, a minisztériumokban a fogalmazóból végül osztályfőnök, de a tanár, ha csak hátat nem fordít pályájának és nem lép át az adminisztrációba., sohasem lesz főigazgató, vagy még csak igazgató sem. Pedig a jó tanár ni°m igen kívánja az adminisztráció életformáját és ha szívvel-lélekkel tanítani és nevelni akar, akkor irtózik is a hivatali élettől. (Üffv van! Ügy van!) Címekre sem vágyik do fájdalmas tudat részére, hogy egy olyan társadalomban, amely hemzseg a címektől, neki címtPlenül és szinte rangrejtve kell élni ; A vi'ág, a társadalom követeli tehát, hogy a címekről se feledkezzünk meg a tanároknál, ha meg akarjuk őket becsülni. Ezért látnám méltányosnak, hogy mindazok a tanárok, akik pályájuk végére érve eljutnak a VI. fizetési osztályig, kap•
