Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-86
Az országgyűlés felsőházának 86. ülése 1943. évi október hó 22-én, pénteken. 19 totta mesterségesein az ellenséggel szemben. Hogy €a milyen hiba, milyen nagy hibánk éppen nekünk, akik mindenütt ellenséggel vagyunk körülvévte, akiknek nincs bairámnkj ezen a világon, hacsak talán n/;«m az elinyomott lengyel nemzet körében, azt fees'eges a ^Helyen t Felsőház előtt bővebben kifejtenem. tei ^ a mia 'firyw természet ellem- van a gyűlölködés az eilloniséggel szemben. (Ügy van! <J középen.) Gsak nézzünk vissza a török hódoltság idejére, hiszen akkor is ádáz harookr ban küzdöttek a végeken a magyarok s bizoiny nieim volt nagyon finom a nyelvezetük «a az üzenetek, amelyeket egymásnak küldöttek, amint azonban m/egszűnt a harc. ajándékokkal lepték meg egymást, paripákat és kincseket adtak a pasái a magyar kapitáÇyokoak és vice versa, s csak a bátorságban *s hősiességben vetélkedtek egymással, nem Pedig a gyűlölet szításában. Hiszen még a kuruc időkből is mindenki ifimeri azt a kuruc fohászt, amelyet az évszázados ellenségre mond a kuruc, hogy »ne bántsd,' Uram, amért német, ő is a TV* teremtésed!« Ott sem volt gyűlő fcödés. Amellett, mélyen ti Felsőház, a népeket sohasem szabad kárho^iaini azért a poitüfcláért, amelyet esetleg a kormányaik csinálnak. Ez szintén a gyűlölet szításához tartozik. Mert nem hiszem, hogy volna bíróság Magyarországon, amelly nem ítél né ed azt az embert, aki azt merné hangoztan ni, hogy Magyarország megérdemelt volna minden koroiányt, amellyel az utóbbi i'do'bf<ni a sors keze sújtott mftniklat. (Derű t$ég!) Teiháti ugyan« pyen sorsban lehetnek más népek ós nemzetek is. Egy másik jelenségre akarok még rámutatni és erre aíLka.mat ad nekem a miniszterelnök úr igen érdekes beszéde, ametyet május 9-én tartott és amelyben többek között a közéleti tisztaságról beszélt. Ott elismerte azt, hogy nagy hiányok voltak tapasztalhatók a magyar közévet tisztaságát érintő kérdésekben és* azzal fejezte be erről szóló gondoiatmeneiét» hogy ha ez folytatódnék, kénytelen lésa a sajtónak több teret adni fczeknek a viaszáé éseknek a közlésére, mer» — amint mondotta — igen sok ítélet hacigzott már el. Én azt hiszem, hogy ez nagy tévedése a miniszterelnök úrnak, ha a sajtó szabad lett vo*na, akkor számtalan ilyent visszaélés nem történt volna, meg. Nem leit v {>jna például lehetséges, hogy egy miniszter, «kit nem nyugdíjba, hanem vád alá kellett yoitßa helyezni és aki eddig élők és< holtak fe|wt rendelkezett» most életet adó holdakat harácsoljon össze egy olyan tönvény alapján, ^melynek meghozatalában ő is fele Vis vo t Azért nagyon kérem aiz igen t. miniszterelnök u rat, hogy úgy az áutaíla említett suttogások ^fojtására, mint azéri is*. hogy ne legyentak J^bbé il ven visszaélések belpolitikai viszonylatban, engedie meg a sajtónak» hogy köteleséét teljesítse. ' , Ezzel, igen t Felsőiház, nagyjából, elmonaa ttaan mindent, amiit a sajtó irányításáról 61 akartam mondani és uagyon kérem az igen *• miniszterelnök urat, méltóztassék szavaimat Megfontolás tárgyává tenni. Hiszen hazafiúi ^godailomiból mondottam el ezeket, mert láf°«n a helyzetet, amely nagyon analóg azzal a ^lyzettel, amelyben 1918-ban voltunk, de "izonyos fokig veszedelmesebbnek! tartom, mint A * akkorit Mert legyünk azzal tisztában, hogy a (szervezett jobboldal, Gömbös Gyula elhelyezte volt mindeinüvé sejtjeit, elhelyezte a hadseregben, elhelyezte a közélet minden terén, ő mozdította elő a politizáló katonáikat és a polgárharcot hirdető köztisztviselőket Most, tudom, egy ddő óta itt is javul a helyzet, de hibákat helyrehozni sokkal nehezebb, mint hibákat elkövetni, s a fegyelmezés és tisztítás sokkal lassúbb folyamat, mint a visszaéléseknek elburjánzása. Az. hogy a sajtóban és másutt is nem a gyakran kitűnő miniszterek akarata teljesül, az mind ennek a következménye, mert az alantas közegek szabotálják a miniszter uraiknak helyes t intézkedéseit. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, erről mindenki személyesen szerezhetett tapasztalatokat. Ez pedig a forradalomnaik az elohinoöke minden országban. A miniszterelnök úr és én olyan időkben nőttünk fel, amikor a> felfogás más volt. Olyan korszak vorj; ez, amelyben nem állott fenn az a káros nézet, hogy a hatóság inem tévedhet, hogy egy elkövetett hibát nem eoaabad beismerni, sőt mi több: megtorolni. Ellenkezőleg! Abban az időben, ha egy közéleti tényező hibát vagy mulasztást követett eL lett légyeui az miniszter, hadtestparancsnok. szerény, szürke köztisztviselő, avagy a legfényesebb név viselője, a legfényesebb ezred tagja is, elnyerte büntetéséi vagy távoznia kellett a közéletből. Ez a felfogás alapozta meg a tekintélyeket, biztosította a rendet é» állandósítottál a közélet tisztaságát. De ha — mint ezt aiz újvidéki esetnél is tepaszaltuk — megtorolatianul hagyjuk az emberietlen cselekedeteket, éb ha — mmt interpellációmból is kiitűnik — engedjük a közvéleményen az emberi lélek elbuiítását, ha nemcsak a fizikai táplálékot vagyunk kénytelenek korlátozni, hanem a lelki mannát is önkényes iegyrendszertre szorítjuk, akkor bekövetkezik és kényszerüleg be is fog következni az az állapot, amikor az ezt leső kisebbség fel fogja használni az így előkészített közvéleményt és az országot ismét az anarchiába fogja vezetni. Nagyon kérem az igen t. miniszterelnök urat erre. még ha a parlament állandó működését nem is tartja alkalmasnak. Én sem tartom aninak, ebben tehát egyetértek vele. Nem hisziim, hogy ma sok új törvényt kellene hozni, legkevésbbé olyanokat, amelyeket idegen szél hoz ide, csak azért, hogy kifogjuk ezt a szelet a vitorlákból. Talán inkább lehetett volna eltörölni a törvénykönyvből egy-két nagyon szégyenteljes- törvényt, mánt amilyen az 193L évi XXXL és XLVII. te. Ezzel szebb és dicsőbb munkát végeztünk volna. Fel akarom hívni végezetül a figyelmét három idézetre: a, szabadságról szól mind a három. Az egyik idézet a XX. század legjelentékenyebb, legkimagaslóbb német egyéniségének híres könyvéből vam és azt mondja, (olvassa): »A történelem arra tanít, hogy azok a nemzetek, amelyek egyszer meghajoltak a fegyveres beavatkozás fenyege'ése alatt anókül. hogy arra őket kényszerítették volna, azután már a legnagyobb megaláztatásokat és követeléseket is el fogják fogadná inkább, mintsem erejükkel ellenálljamak. Az. aki ilyen nemzet fölött ilyen előnyt tudott szerezni, — ha ügyes — az újabb követeléseket csak adagokban fogja alkalmazni. Amikor olyan nemzettel van dolga, amelyik elveszítette jellemének minden etrejét azáltal, hogy önkénytelenül hunyászkodott meg, biztonsággal elvárhatja» hogy es újabb és újabb követeléseinek ás eleget fog