Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-91

J2„ AZ országgyűlés felsőházának 91. ülése Merem állítani, valamennyiünknek arcába szökik ma a pir, amikor a mezőgazdasági munkásokat ruhátlanul é* lábbeli nélkül látjuk (Ügyi vaiű Ü9y van), peklig tudjuk, milyfen munka kötelességszerű elvégzése vár rájuk. Előre kijelentem, nem nehezményezem azt, hogy az ipari munkásság most százezer fehérueműkészletet éö ötvenezer, asszonyoknak vak) alsó ruhaneműt kapott. Do nehezményezem, azt, hogy a mezőgazdasági munkások egyetlenegy darabot sem kaptak. Kérdezem a földmiveíésügyi miniszter úr őexcellenciáját, miért kerül rosszabb elbánásba ma a magyar földnek az a munkása, aki termeli mindazt, amiből az összes többi foglakozási ág megélhet? (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Kérdezem a fö'ldmívelésügyi miniszter urat, miért hirdette és hetek és újra hetek múlva miért jelenik meg újra az az ígéret, hogy megkapják a fehérneműt. Ma a nép egy része azt mondja, hogy a gazdálkodó urak ér-! a községi hivatalnokok nem akarják kiadni rekik. Miért kellett' ezt hirdetni, ha nem tudják beváltani az ígéretet? Kérdezem az igen t. földmívelósügyi miniszter urat, miért nem engedi meg, hogy az úgynevezett dögbőröket a gazdaságokon belül dolgozzák fol? Miért nem. engedi mog, hogy abból nemcsak lószerszámot, hanem cipőt & csizmát is tudjunk csináltatni a munkása ink nak? Merem állítani, hogy az elhullott állatok bőréinek nagyrésze elkallódik (Ügy vart! Ügy van!), mert a nyersbőr áráért nom szolgáltul iák be. hiszen, többe kerül a fuvar, amennyiért beszállítják, mint amennyit kapnak érte. De kérdezem a földmívelósügyi miniszter úrtól ázt is, mit ssiól ahhoz, hogy a közellátási «államtitkár úr a közelmúltban nyíltan és nyilvánosan mondta, hogy igenis megvan a lehetőség arra, hogv többmillió lábbelit, bakancsot készíthessünk el, csak a kérdés elvess a bürokrácia tengerében*. (Nagy zaj. — Gróf And» rássy Mihály: Hallatlan'!) Ezt mondta a közellátási államtitkár úr. Hát ha ete így van, szabad teljes nyugalommal nézni ezt a helyzetet, amelyen pedig az egés"z termelési kérdés megbúkhatik? Netm kell-e itt a kérdésnek olya» megoldását találni, amelyet az államtitkár úr szavai 'szerint — mint mondom — niem aa anyaffi lehetőségek hiánya gátol meg. Nem akarok ennél a kérdésnél tovább meditálni. Méltóztatnak tudni, hogy ez ma nem egyes emberek és nem egy foglalkozási ág. hanem a nemzet egyetemleges érdekének a kérdése, mert ha ez így megy tovább, akkor rnegtizíínik a mezőgazdasági termelés lehetősége és ezt nem lehet majd pótolni. Mert mindenkit figyelmeztethetek arra, hogy ez nem akta. Ha, nie/m vetünk el időben, akkor aratni sem fogunk tudni. (Ügy van! Ügy van!) A mezőgazdaság nyomorúságos helyzetben van, így keli mondanom, mert nincs wem ni i a-nyíigunk. Nines az istálló helyreállításához való anyag, nincs a osei-éalházalk kijavításához való anyag. Ha leég egy épület, a cserépért honlapokig kell szaladgálni és akkor sem lehet hozzájutni. Nincs vas, ninlcs semmi olyan anyag, amellyel szekereinket vagy általában mezőgazdasági eszközeinket megjavíthatnánk. Lehetséges az, hogy a mezőgazdaság be legyen szorítva egy igen szűken kiszámított maximális árnívóba, ugyanakkor pedig az ipar százszoros^ kétszázszoros, sőt háromszázszoros árakon adja el a számunkra szükséges anyagot (Igaz! Ügy van!) és azt is szűkösen? Pedig az 1943. évi december ,hó 16-án, csütörtökön. ő munkásai is a mi termeivényeinkbői élnek. Vájjon lehetséges-e ez, vajjon^nem kell-e itt árkiegyenlítődést csinálni? (Helyeslés.) Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy szerintem a 40 pengős búzaár nem elég. En azt mondom, hogy a 40 pengős búzaárhoz kell viszonyítani mindazt a szükségletet, amelyet a mezőgazdaság a maga munkája során felhasznál. Ha ezt megkapjuk, akkor nem fogunk búzaáremelést kémii de ha az árak így maradnak, akkor teljes lehetetlenség lesz a mezőgazdaság munkaenergiáját fenntartani. Itt van a munkáskérdés. A munkáskérdés megnehezedett a ruházattal és lábbelivel való ellátás előbb elmondott hibái folytán. De megvan a nehézség más vonalon is. Akkor határozták el a mezőgazdasági munkások munkabérének emelését, amikor ez az igény annak a munkásnak még eszébe sem jutott. A munkabéremelés előbb következett be, mint ahogyan a munkások errevaló igénye megjelent. Mi lett ennek a következménye? Kevesebb munkaidő, kevesebb munkateljesítmény, mert hiszen ő ebben a* kettő dacára is megtalálta a maga igényének kielégítését. Ez pedig a munkamorál leromlását vonta maga után és úgy látom, érzel a kérdéssel ma a hatóság is tehetetlenül áU szemben. Merem állítani, hogy azokkal az új munkabérekkel, amelyeket eery, most a napokban megjelent miniszteri rendelet állapít meg 1944-ro, maximális munkabérek gyanánt és amelyek teljesen egyeznek az 1943. évbeli munkabérekkel, egyetlenegy gazda sem tud munkást kapni. (Ünu van! Ügy van!) Csak az immoralitást növeljük vele, hiszen mindegyikünket becsukhatják annak a törvénynek az alapján, amely most még hatályosabbá akarja tenni a büntetéseket^ s tovább súlyosbítja a cselekmények minősítését, (Ügy van! Ügy van)! hiszen minden gazdamagasabb munkabért fizet, mint amennyire jogosítva volna. (Ügy t)an!) Síi lesz ennelk a következménye? Az, ho<ry mindnyájan a Markóban ülünk, (Derültség) vasrv moraliter tönkreteszszük a, hatósági intézkedéseket? Kérdezem az igen t. kormánytól, vajion nem volna-e helyesebb itt olyan kiegyenlítődést találni, amely lehetővé teszi egyrészt a munkás megélhetését, másrészt a munkaadó számára is a maga — hangsúlyozom — szerény polgári haszonnal végzett munkájának eredményét. Nem lehnt ezek mellett a kérdések mellett úgy elmenni, hogy csak meghaller.atásra találjunk, de ne essék az ember gondolkozóba. Nagy kérdések forognak itf kockán. A háborúnak még nem vagyunk a végén és e percben — legalább is számomra — beláthatatlan az az idő. amikor a háború vége bekövetkezik. Hogyan fogjuk folytatni azt a köteles erőfeszítést, amellyel pedig nemzetünknek tartozunk? (Ügy van!) Igen t. Felsőház! A közellátás kérdésében én a maigaim részéről mindig- arra, gondoltam, arra keUene törekedni, hogy minél több ember legyen önellátó (Ügy van! Ügy van!) és nem ama, hogy mindem embert az álHiam lásson el. Ezzel afc állaim olyan terhet vesz magára^ atmelyet nem, tud kielégíteni, (Üüy van! Ügy van!) mert a közellátás terén nemcsak jegyet keJÜ! adni, hanem a jegyre árut is és olyan mértéket keU tartani, amely az egyén fizikai fenntaortár sara okvetlenül elegendői. Mégis csak furcsa