Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-66

50 Az országgyűlés felsőházának 66. i lósításra váró kérdéseket és ez alkalommal a nép legszélesebb rétegeinek közegészségügyét szolgaija akkor, amidőn a jelen törvényjavaslatot előterjeszti. T. Jj'eisönáz! A tör vény javaslat indokolásából ki kell emelnünk azt a megállapítást, .amelyet a belügyminiszter úr tett, amikor azt mondja, hogy orvoshiánnyal állunk szemben. A mi megállapításunk szerint tazonban orvoshiány még .a megnagyobbodott ország keretei mellett is csak látszólagos. Látszólagos azért, mert számszerűleg, az ország lakoságát alapul véve, ténylegesen orvoshiány nincsen, van azonban az elosztás tekintetében egy igen sajnálatos körülmény, mert hiszen a városokban, mégpedig a nagyvárosokban számszerűleg hatalmasan túlteng az orvosok száma, ezzel szemben > a községek, a kisebb városok, a falvak, valamint a tanyavilág kifejezetten orvoshiányban szenvednek. Ennek indokolását adja a belügyminiszter úr, amidőn azt állapítja meg, hogy három okra vezeti vissza ennek magyarázatát: elsősorban a helyhez kötöttségre, másodszor az alacsony javadalmazásra és végül az előléptetési korlátozásra. Ezek tények és igazságok, amelyekkel szemben bár lényeges haladást jelent az, amit a törvényjavaslat nyújtani óhajt, megítélésünk szerint azonban nem azt a megoldást uyujtja, amelyet a törvényjavaslattól vártunk és várunk. Az államosítás arra volna hivatott, hogy népszerűbbé tegye a pályát a városi, községi és köroryosok részére. Hinni szeretném, hogy ezt a célt elérik, azt hiszem azonban, nem fogják elérni. A helyzet anyagi vonatkozásban sem nagyon kecsegtető. A törvényjavaslat az államosítás bevezetése révén mindennek ellenére nagy haladást jelent és új korszakot nyit meg a magyar közegészségügy fejlődésében. Amikor az államosítás programmjának első pontját, a tisztiorvosi intézményt megvalósították, sokan aggályoskodtak, vájjon be fog-« ez válni. Az eredmények azt igazolták, hogy a tisztiorvosi intézmény igen jól bevált. Hivatása magaslatán áll és a nemzet legfontosabb érdekeit szolgálja. Szociális téren is haladást jelent ez a javaslat, hiszen a községi és körorvosok helyzete mindeddig általában sivár, siralmas és szomorú volt. Abban a nemzetvédelmi munkában, amelyet az egészségügyi kormányzat a haza jobb jövője és boldogulása • érdekében kifejt a mai nehéz időkben, amidőn a nemzet a keresztény nemzeti érdekekért és Európa megmentéséért folytatott küzdelmében vért és életet áldoz, és amidőn dicsőséges honvédségünk a messze idegenben küzd a magyar faj fennmaradásáért, a belső fronton komoly és maradandó alkotásokat kell megvalósítani, és ezek között van a jelen esetben a városi, községi és körorvosok anyagi helyzetének megjavítása. A javaslat az orvosi rend fokozottabb megbecsülését és tiszteletét is szolgálja, mert hiszen azt eddig mindenkinek egyénileg kellett kiharcolni, védtelen volt minden vonatkozásban. Habár a fizetési fokozatok megállapításánál is javulás észlelhető, ez nem fedi azonban az országos orvosi kamara memorandumában foglalt javaslatokat és elgondolásokat. A törvényjavaslat nem vitatható haladást jelent, és maga a belügyminiszter úr hangoztatta, hogy az elérendő cél érdekében nem teljes a megoldás, mert hiszen az ország mai anyagi helyzetében, amidőn elsősorban minise 194-2. évi július hó íh-én, kedden, den vonatkozásban a hadseregről kell gondoskodnunk, mint hogyan ez természetes is, a szükséges anyagi fedezet hiányában csak részleges megoldás vihető keresztül. A belügyminiszter úr azt is megállapította, hogy a közegészségügy közkatonái, harcosai és apostolai méltán megérdemlik a legmesszebbmenő támogatást és a nemzet részéről hozandó áldozatot is. Ez alkalommal az országos orvosi kamara memorandumából óhajtanék néhány pontot ismertetni, amelyek megítélésem szerint nincsenek felvéve az új törvényjavaslatba, s következésképpen az orvosi rend további óhajait jelentik. A városi, községi és körorvosok közigazgatási alárendeltségük folytán rendelkezési joggal nem bírnak, illetve csak közvetve van végrehajtó hatalmuk. Ennek káros következményeit ismerjük és ismételten tapasztaltuk a múltban is. Ezt érezniök kellett az orvosoknak is, s ez a jövőben is változatlanul fennáll. A kamara és az orvosi rend másodszor szükségesnek tartja megállapítani, hogy a városi, községi és körorvosoknak a IX. fizetési osztályba való besorozása mint kezdőfizetés állapíttassék meg, ami jelenleg a X. fizetési osztályban van. Kéri az országos orvosi kamara, hogy az orvosokat a fuvardíj megállapításánál ne kössék sem a vasúti, sem az autóbuszjáratokhoz, mert ennek káros következményei lehetnek a közegészség rovására, sürgős esetekben, amikor kiszállás szükséges. A fuvardíjat, amely ma még a városokat és községeket terheli, legalább az állami tisztviselők mértékéig állapítsák meg. Az országos orvosi kamara szükségesnek tartja kifejezésre juttatni azt is, amire a belügyminiszter úr a bizottsági tárgyalások során hivatkozott is, hogy a városi és körorvosok magángyakorlatát egységesen kell szabályozni. A miniszter úrnak erre vonatkozó kijelentését igaz örömmel és nagy köszönettel vettük tudomásul, mi azonban ezt olyképpen gondoljuk, hogy ha már az országos orvosi kamara megállapította a díjszabást, amely kötelező, amelyet a belügyminiszter jóváhagyott, és amely életbelépett, akkor tulajdonképpen egyszerű # volna a díjszabás megállapítása a belügyminiszter úr által jóváhagyott díjszabás alapján. Az eddigi állapot egészen lehetetlen volt, mert hiszen mindegyik község más és más, egészen képtelen és megszégyenítő díjszabást tartott érvényben. Ezzel kapcsolatban igen sokszor hangzik el vezető helyről is az a kijelentés, hogy azoknak az orvosoknak, akik — momdjuk — állami szolgálatot teljesítenek, ha a díjazásban és a fokozatok: beosztásában nincsenek is akként dotálva, mint mások, — jogászok és mérnökök -— és előmenetelük sem egészen olyan, ott van a magángyakorlat. Aki a mai viszonyokat ismeri, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a magángyakorlat a minimumra redukálódott. Tisztában kell lennie azzal, hogy a magángyakorlat, az úgynevezett primadonnák kivételével, akiknek még ma is aránylag jól megy a dolguk, a kisorvosoknak, kisembereknek, akiknek magángyakorlatból kell élniök, vagy a csekély fizetésük mellett magángyakorlatot is kell folytatniok, vajmi keveset jelent. Az a magángyakorlat, amely a mai szocializálás mellett még érvényesülhet, általánosságban nem vehető komolynak. Hogy a városi, községi és köroryosok hivatásuknak miniden tekintetben lelkiismeretesen megfelelhessenek, a napi gondoktól mentesítve kell lenniök, s erre az