Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-66
te Az országgyűlés felsőházának 66. ülése 1942. évi július hó 14-én, kedden. hibákat, amelyeket a polgári házasság fenntartásával elindítottunk. Azt gondolom, hogy ha meg is adjuk a kormánynak a felhatalmazást és megszavazzuk a javaslatot, hogy a kormány rendelkezhessék, mégis helyes, szükséges és célszerű, hogy a kormány bizonyos esetekben és különös körülmények között meghallgasson bennünket, hallgassa meg azokat, akik ezekkel a kérdéssel gyakorlatilag foglalkoznak és akkor ennek alapján vagy tegyen intézkedéseket a saját hatáskörében, vagy jöjjön a törvényhozás elé javaslattal, hogy oldjuk meg a kérdéseket, még pedig gyakorlatilag helyesen oldjuk meg, mert azt hiszem, ekkor fog megnyilvánulni valóban bizalom a kormánnyal szemben és ekkor mondhatjuk azt, hogy nemcsak bizalommal megszavaztuk a felhatalmazási javaslatot, hanem a kormány azzal helyesen is élt, helyesen élt nemcsak a mának, hanem élt a jövőnek is és ezzel megalapoztuk az ország jövő életét. Én ezzel a gondolattal és abban a reményben, hogy a kormány így fog élni ezzel a felhiatalmazási javaslattal, a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e ^ a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta/ < Most határoznunk kell a pénzügyi és közjogi bizottság együttes jelentésében foglalt határozati javaslát felett. Kérem a jegyző urat, hogy a határozati javaslatot felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (Igen/) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot, amiről a miniszterelnök úr értesíttetni fog. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy a szokásos mpdon először a törvényjavaslat címét s azután szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a törvényjavaslat címét, vaiamivit az 1—2. § ok sorssámait. A felsőház a törvényjavaslat címet, valamint 1—2. §-ait hozzászólás nélkül. változatlanul elfogadta). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részleteifi 1 ls ,l etar £yaltatván, kérdem a t. Felsőházat, eitogadja-e azt a részletes tárgyalás során eltogadott vegszerkezetben, igen vagy nem (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvényjavaslatot vegszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. (Megtörténik) Kimondom a határozatot, hósry a felsőház a törvényjavaslatot a képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a véderő közjogi, közigazgatási, igazságügyi és iparügyi bizottságok együttes jelentése alapján a honvédelemről szóló 1939:11. törvénycikk. valamint az 1914r—1918. évi világháború tűzharcosai isrdemeinBk elismeréséről szóló 1938 :iy. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjék vityz Görgey László jegyző (felolvassa a bizottságok együttes jelentését). Elnök: Szólásra jelentkezett vitéz Meskó Zoltán ő méltósága. vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyem tisztelt Felsőház! Amidőn a honvédelmi miniszter úr a magyar országgyűlés felsőházának együttes bizottságában a honvédelemről szóló 1939 : II. te, valamint az 1914—1918. évi világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938:IV. te, módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot előterjesztette, amelyet a képviselőház már elfogadott és magáévá tett, természetesen azt kellett hinnünk és abban a nyugodt meggyőződésbein éltünk igen sokan, hogy ez a javaslat, amely a nemzet legkomolyabb érdekeit szolgálja, a mai súlyos időkben alkalmas arra, hogy közmegnyugvást keltsen és eredeti szövegében fogadtassék el. Az együttes bizottság azonban azt megváltoztatva, és pedig egy igen fontos pont megváltoztatásával fogadta el és terjeszti a felsőház elé. Akkor, amidőn a magyar nemzet, a magyar fegyveres erő katonái messze idegenben, az orosz harctéréin dicsőségesen nelytállanak, vért és életet áldoznak, küzdve azért, hogy ez az ország továbbra is fennmaradhasson és hogy az istentelen bolsevizmus, az angolszász, amerikai és nemzetközi zsidóság ákal szított háború a mi győzelmünkkel fejeztessék be. idehaza a belső fronton egységnek és a nemzet érdekei legmesszebbmenő védelmének kell kifejezésre j'utni. . „ Nem vitatható tény és igazság, amihez szó nem férhet, hogy a felsőháznak minden joga megvan ahhoz, hogy a saját legjobb meggyőződése szerint a képviselőház által már elfogadott törvényjavaslatot felülbírálja és azon változtatásokat is eszközöljön. Ez törvényadta joga és ezzel a jogával élt a multakban is mindenkor és élhet jogosan a jövőben is. A jelen esetbein azonban az eredeti szöveg megváltoztatása olyan bonyodalmakat idézhet elő, amelyeknek áthidalása nehézségeket okozhat, A mai időkben eme fontos kérdés elbírálásánál, szerény megítélésem szerint, egységesebbnek kellene lenni, idegen érdekek semmiesetre sem volnának érvényesíthetők. Idegeneknek nevezem azért, mert mindenkinek tudnia kell és bizonyára mindenki tudja is, hogy a tőlünk teljesen fajidegen, immár törvényesen fajnak nevezett zsidóság mem áll velünk egy és ugyanazon az állásponton. A multak tapasztalatai igazolják világvonatkozásban is azt, hogy a zsidóságnak nemzetközi kapcsolatai vannak, de igazolják még azt is, hogy a fajt a vallás megváltoztatása nem mindenkor, sőt a legtöbb esetben nem befolyásolta, hogy a keresztség felvétele magát a fajt, atnnak összetartozandóságát nem változtathatja meg és nem befolyásolja. A zsidóság, amiképpen azt a fajelmélettel foglalkozó tudósok is megállapítják, a legerősebb és a legjellegzetesebb fajok egyike, amely a maga bélyegét generációkon keresztül rányomja az utódokra. Nem szándékom itt vi-