Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-66

42 Az országgyűlés felsőházának 66. ü törvényjavaslatot megszavazom és talán nem is szükséges indokolnom azt, hogy miért szavazom meg. A mélyen t. Felsőház ismeri a mai gazdasági és pénzügyi helyzetet és egész természetesnek fogja találni, hogy akkor, amikor egyes esetekben már ismételten adtunk felhatalmazást a kormánynak az intézkedésre olyan tárgykörben, mely a törvényhozás elé tartozik, amikor az 1931:XXVL te. alapján újból és újból adtunk a kormánynak felhatalmazást egészen tág keretekben való rendelkezésre, akkor a mai háborús viszonyok között különösképpen szükséges az, hogy a kormánynak a gyors intézkedésre való felhatalmazást ezúttal is megadjuk. T. Felsőház! A kormány a felhatalmazást voltaképpen nem is önmagának kéri, hanem ezzel a felhatalmazással tulajdonképpen az ország rendjét, gazdasági és hiteléletének folytonosságát kívánja biztosítani abban a gyors tempóban, amely gyors tempóban ma az élet halad és elsősorban biztosítani kívánja azt, hogy az ország ne kerüljön rosszabb helyzetbe amiatt, mert az alkotmány szerint a parlamentáris úton való intézkedés hosszabb időt vesz igénybe. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot tehát voltaképpen nem tekinthetjük bizalmi kérdésnek a kormány iránt, hanem egy olyan szükséges dolognak kell tekintenünk, amellyel a kormánynak rendelkeznie kell, hogy joga legyen a szükséges intézkedésekre, mert különben az élet megakad. Közismert dolog, hogy a parlamentáris gépezet nem is tud olyan gyorsan intézkedni, amint azt a gazdasági élet a mai gyors tempójában megköveteli. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy ez nem bizalmi kérdés a kormánnyal szembenBizalmi kérdés még akkor is, ha a kormány maga ezt nem tekinti annak és bizalmi kérdés még akkor is, ha ezzel egy szükséges rendelkezést teszünk, aminthogy természetesen bizalmi kérdés minden esetben annak elintézése, elfogadása vagy elvetése, amit a kormány a parlament elé terjeszt. Különbséget tudok azonban tenni javaslat és javaslat között és ezt a mostani javaslatot tárgyi felhatalmazásnak tekinteni, nem olyannak, amely ennek a kormánynak, vagy e kormány tagjai nak szól, hanem erre a másfél esztendőre felhatalmazást tartalmaz bármely kormány számára. Sietek itt megjegyezni, hogy ha ez a javaslat személyi bizalmi kérdésnek tekintetnék is, akkor is megszavaznám, és pedig megszavaznám nem pártállás szempontjából, nem azért, mert a kormány pártjához tartozom« — hiszen országos viszonylatban tulajdonképpen nem tartozom a kormány pártjába, hanem a keresztény pártnak vagyok a tagja — hanem megszavaznám azért, mert az ország érdekében magam is szükségesnek tartom, hogy a mai súlyos időkben valamennyien összefogva, együttesen támogassuk a kormány helyes intézkedéseit. Helyesleni tehát azt, hogy amikor a kormány az egész nemzet összefogásáról beszél, akkor mi pártállásra való tekintet nélkül támogassuk a kormányt a mai nehéz időkben. Ez nekem annál is könnyebb, mert a Felsőházban nem vagyunk különválasztva pártállás szerint, mert a felsőház tagjai nem képviselnek pártérdekeket. A felsőház tagjai az egyetemes közérdeket képviselik és legfeljebb ése 194-2. évi július hó 14-én, kedden, arról lehet nálunk beszélni, hogy a felsőház egyes tagjai világnézetük alapján foglalnak állást a napirendre kerülő kértlésekben és az ő világnézetüket, az ő világnézetükből folyó gondolataikat hajlandók és kívánják a felsőházi tárgyalásokban képviselni. Ez a meggondolás vezet -minket, akik az Országos Keresztény Párthoz tartozunk és akik a keresztény és nemzeti világnézetet kívánjuk a törvényhozás egész munkájában érvényesíteni és ezen világnézet alapján óhajtjuk az ország gazdasági életének megalapozását biztosítani. Mi annál inkább támogathatjuk a kormánynak ezt a javaslatát, mert hiszen a kormány is a keresztény és nemzeti világnézet alapján áll és ennélfogva közöttünk világnézeti szempontból sincs különbség. Meg kell azonban mondanom, hogy nem tudnám helyeselni azoknak nézetét, akik az összefogáson azt értik, hogy a kormány kössön paktumot és a paktum alapján különböző pártállású egyénekből alakuljon a kormányzat. Szerény véleményem szerint ugyanis egy kormánynak ilyen paktum alapiján való összetétele könnyen vezethet olyasmire, mint ami kor a rosszul befogott lovak különböző irányba húzzák a kocsit. Ebben a kérdésben is azon az elvi alapon állok, amelyen a Keresztény Párt áll, amely minden paktum vagy koalíció nélkül is tudja, hogy az ő elveinek a megvalósításáért mikor, milyen álláspontot kell elfoglalnia. Mi, kereszténypártíak még akkor sem kötünk paktumot, ha pártunkból egy-egy tag résztvesz a kormányban, de nem is kívántuk soha, hogy pártunkat bevegyék a kormányba, mert azon az elvi alapon állunk,, hogy azok vegyenek részt a kormányban, akiket a korményelnök választ magának munkatársakul. s azokkal szemben azután mi kifejezzük a magunk bizalmát vagy 'bizalmatlanságát. Nem helyes tehát azoknak az állásfoglalása, akik azt hangsúlyozzák, hogy a pártszemponttok érvényesülésének kedvéért paktum köttessék, viszont nem helyes az sem. ha az hangsúlyoztatok, hogy most minden érdek hallgasson el. most # mindenki hallgasson, mert most olyan nehéz időket élünk, amikor nem kritizálni, hanem cselekedni s a kormányt támogatni kell. Ez az, amivel szintén nem, tudok egyet érteni, még pedig azért nem, mert amikor a törvényhozás felhatalmazást ad a korúi ánvnak arra, hogy rendelkezéseit legjobb belátása szerint tegye meg az ország érdekében., még olyan kérdésekben is, melyek normális időkben a törvényhozás hatáskörébe tartoznak, akkor voltaképpen nem úgy gondoljuk a dolgot, hogy azért egy és más fontos kérdésben mi ne mondhassuk el a véleményünket. Azt hiszem, a kormánv sem kívánia ezt. A mi részünkről az az elgondolás, hogy ilyen körülmények között a Mormány tagjai, akik javaslatot kívánnak tenni, hallgassák meg a törvényhozás tagjait, akik jelentkeznek azokban az ügyekben és vegyék figyelembe azokat a gyakorlati életből származó tanácsokat, amelyeknek mérlegelésére okvetlenül szükség van és amint a kiadott egyes rendelkezésekből láttuk, szükség lett volna eddig is. Mélyen t. Felsőház! Nem akarom most felsorolni azoknak a rendelkezéseknek hosszú «órát. amelyeknél szólottunk vagy szólani kívántunk, meghallgatásra azonban nem találtunk és amelyeknél bizony a gyakorlati életben a rendelkezés nem úgy sikerült, mint aho-