Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-76
Az országgyűlés felsőházának 76. ülése 1942. évi december hó 14-én, hétfőn. 235 felé, izgatóan hatnak katonára, tisztviselőre, polgárra egyaránt és ez á rossz példa sokban hozzájárul ahhoz, hogy olyan ijesztő a, feketepiac terjeszkedése iis, amelyet pedig letörni a hatóságok eminens kötelessége. _ Most kitűnő kezekbe került a közellátás. Hiszem, hogy a miniszter úr tehetsége és erélye meg fogja oldani ezeket a kérdésekéit. Kérem azonban hangsúlyozottan, ne kíméljen senkit és semmit, csak egy cél lebegjen a szeme előtt, az egyetemes, nemzet érdeke. Törjön le minden kútárkodást, törjön le mindent, ami nem az Összesség érdekét szolgaija. Elvégre, ha naponta ezrével halnak meg tisztességes,, becsületes emberek a fronton, miért ne lehetne falhoz állítani az emberiség legoesmányabb típusát, a nyomor hiénáit? Mélyen t. Felsőház! Nein lehet helyes lelki beállítottságról! beszélni addig, amíg ezek a problémák megoldatlanok. A magyar lélek mindig az igazságot keresi és nem nyugszik meg addig, amíg a bűnt büntetlenül látja. Mindent elvisel úgy, mint senki más, ha látja a vezetők jó példáját s ha érzi a gondoskodást, az akaratot és az egyenlő elbánást. Ezért necsak az intézkedések történjenek meg, hanem tessék tájékoztatni a nemzet összességét; mindenről, ami életbevágóan fontos. A magyar nép hihetetlen tűrésre és nélkülözésre képes akkor, ha tudja, hogy az miért van, Természetéből fakad, hogy nem tud bizonytalanságban élni, ha intézkedéseiket lát, amelyeket nem tuti magának megmagyarázni. Nem azt mondom., hogy hadititkokat vitassunk meg a nyilvánosság előtt, de tessék módját találni annak, hogy nagy kérdésekről!! a nép széles rétegeit valahogy felvilágosítsuk. A propaganda az a valami, ami ebben az országban abszolúte hiányzik. Felállítottunk ugyan az utóbi időben egy minisztériumot, de annak semmi hatáskörié a világon nincs. Ezzei célt érni nagyon nehéz, pedig külföldön mindenfelé úgyszólván gyárilag készül a propaganda. Minden utat és módot megraigadnak arra, hogy a népet megnyugtassák és kellő irányban vezessék. Nálunk mindez nincs. Ami történt, az kizárólag az ellenzék részéről történt és nemkívánatos módon jutott a nyilvánosság elé. Különösen hangzik, de mélg a kormánylapok jórésze is inkább az ellenzék szolgálatában állott. Sokezer pengőt kapnak ma is különböző szervek, amelyek nem mindig állták r teljes mértékben a kormány mögött. Megmagyarázhatatlan dolog ez nekem és az is érthetetlen, hoigy az ellenzék soraiból még ma is többen élveznek hatalmas jövedelmeket és birtokolnak nagy értékű engedélyeket egyes gyen gébb idegzetű vagy vezető urak jóvoltából. A becsületes ellenzéket tisztelem, mélyen t. Felsőház, magam is ellenzéki voltam világr életemben, de azt az ellenzékit, akit csak a bosszú, a konjunk/túra vagy öncél vezet, utálattal megvetem és legfőbb ideje, hogy ezeket a Schöb erl-rendszerű egyéneket, — akik nappal a minisztereknél kilincselnek, éjjel pedig a hordókról lázítanak — 'egyszer már kiseperjük a magyar közéletből. Különösen is: ma( nincs helye pártpolitikának, főképpen a romboló, izgató, káros lázításnaik. annak a politikai feketepiacnak, amelyet vasíkézzel éppen úgy le kell törni az egységes belső front érdekében, mint aw árupiac uzsorásait. Vannak kérdések, amelyek bizonytalanságot- és halasztást nem turnéik, de viszont a legnagyobb meggondoltpágot, legnagyobb előrelátást és gyors elhatározást követelik. Ilyenek például elsősorban a külügy kérdései. Mélyen tisztelt Felsőház! Nálunk & tekintetben az elhatározás igazán könnyű volt, földrajzi helyzetünk és történelmi multunk évszázadokon át annyi bizonyítékát adta, hogy más irányt nem követhetünk, mint a mostanit, A külpolitikai irány tehát jó és helyes, de a stílus és a mód, ahogyan azt gyakorolják, nem mindig volt, kifogástalan. Becsületes, és egyenes utat járjunk, a megállapodások pedig legyeinek világosak és határozottak s ne hagyjuk magunkat befolyásolni külpolitikai magánbölcsektől. Nem érdekelnek senkit sem az ő kitűnő összeköttetéseik s remélem, hogy a kormány sincs rászorulva az ő tanácsaikra, sem támogatásukra. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nincs!) Itt csak egy vonal lehet, a nemzet többsége áltajl támogatott hivatalos kormányvonal, amelyet nem befolyásolhat illetéktelenek magánvéleménye s amely ellen dolgozni vagy ma külön úton járni — hazaárulás. (Ügy van! Ügy van!) Azt kérem azonban a kormánytól, hogy e téren is» amennyiben lehet, tájékoztaiesai az illetékeseket és ne 'tegyen úgy, mint ahogy az előbbi kormánynál volt szokásos, hogy nagy elhatározások és sorsdöntő lépések történtek anélkül, hogy aizok valami formában előzetesen a parlament elé kerültek volna. Jól tudom, hogy külpolitikai kérdések nem vallók a nagy nyilvánosság elé, de jónak látnám, ha legalább a bizottságok] előzetesen megvitatnák a fontos kérdéseket és ne csak utólagos bejelentés útján vegyenek róluk tudomást, amikor már változtatni úgy sem lehet. A több szem többet lát elve alapján kell a kérdéseket elintézni, mert ha ajzelőtt is ©zen elvek szerint történtek volna a döntések, úgy sok félreértésnek és tévedésnek vettük) volna elejét és nem fordulhatott volna elő^ olyan szörnyű eset sem, hogy egy magasállású úr meggondolatlan és kapkodó elhatározással követte el a jóvátehetetlen hibákat és majdnem egy egész országrészt veszítettünk el anélkül, hogy az illetékesek véleményét kikérte és a többség akaratát figyelembevette volna. i : ! i * | * I Ügy érzem, hogy ez a súlyos példa i» int és kötelez. És bármennyire is nagyrabecsülöm a kormány felelősségérzetét, mégis azt kell mondanom, hogy sovány vigasz csak ebben bízni és különösen ma, amikor az 1848. III. te. csak írott malaszt, mert száz éven át Károlyi Mihályon kívül mulasztásért és tévedésért minisztert még soha nem vontak felelősségre, pedig már egypárszor lehetett és kellett volna. Miként a külpolitikában, úgy a kisebbségi kérdésben is történtek akkora ' botlások az utóbbi években, hogy igazán itt i& élni lehetett volna, a feJelősségrevonással. Itt volt például a kisebbségi iskolák ér dés szerencsétlen megoldása, amelynek egyik legkiáltóbb példája az. hogy a magyar fennhatóság alatt levő községekben egy nemzetiségi papnak vagy tanítónak több fizetése volt, mint a magyar felekezeti papnak vagy tanítónak. Értetlenül és megdöbenve álltunk és tehetetlenül néztük ezt a lehetetlen politikát. N Régi hibánk a gyors feledés és megbocsátás*. Nem vezet bosszú ési ,a reváns gondolata engem sem. Tartsuk be a kisebbségi megállapodásokat az utolsó betűig, de ne menjünk azon túl saját fajtánk és biztonságunk rovására. Nem lehet .akkorát tévedni, mint legutóbb is egyik főispán, aki három olyan tagot neveztetett ki a törvényhatóságba, akik szervezői és vezetői voltaik a* legutóbbi, esetnikmozgalom-