Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-76
Az országgyűlés felsőházának 76. ülése 1942. évi december hó 14-én, hétfőn. • 225 el. ípOV van!) Méltóztassék ezt a felelemérzetet igazán komoly és dlrákói büntetésekkel kitermelni és akkor — nem kéltlem — lényegesen fognak javulni az állapotok ezen a téren. (Ügy van!) T. Felsőház! Szeretnék felvetni még pár kérdést, amely talán leginkább a kultusztárcát érinti, de általános politikai jellege is van. Ez a kérdés kettős. Először is roppant szerencsésnek; tartom azt a miniszterelnök, úr általi kezdeményezett és tudomásom szerint a. r kultuszminiszter úr általi is támogatott akciót, amely a magyar szellemi elitnek, az írói gárdának a tömörítését, vezetését és pártfogását tűzte ki progriaimmjául. Mi, politikusok legyünk szerényeik. A mi hangunk nem egyszer a pusztában elhangzó szó marad és egészen kivételesen nagy, történelemformáló politikusok szavától eltekintve korántsincs olyan alakító hatássa] a néprétegne, mint a hazafiasán érző konstruktív írói gárda szava. Ha tlehát a magyar írói gárdát egységbe tömörítjük és kiküszöböljük azokat a kisebb harcokat, amelyek a közelmúltban közöttük folytak, hallatlan nagy dolgot cselekszünk jövőnk szempontjából. (Úgy van!) Ehhez hasonlót vagy ennél nagyobb jelentőségű kérdést kulturális és nemzeti! kérdést csak egyet látok. Ügy tudom, ezt a kérdést ebnen a Házban még nem említették. Nagyon nehéz ós nagyon kényes, de olyan kérdés, hogy bármilyen rögös és akadályos is a megoldásához vezető út, végre egyszer mégis rá kell lépnünk. Ez a keresztény felekezetek lelki egységének elérése. A témát Bangiha páter kezdte meg, folytatta azt König páter legutóbb egy igen előkelő folyóiratunkban. Visszhangot keltett a gondolat azonnal a másik oldalon is, különösen Ravasz és .Révész protestáns egyházfők lelkében is. Valahogy úgy érezzük, elérkezett itt a megfelelő történelem-pszichológiai momentum. Hiszen a közelmúlt évtizedeiben láttuk azt, hogy a nem keresztény elemek kaján kárörvendézése mellett a keresztény felekezetek hogyan vívták egymással harcaikat! De még fontosabb momentum a nagy istentélen áradat, amely Keletről jön. (Ügy van!) Eiz valóban ma már megérlelte a kérdést s időszerűvé tette a célnak a kitűzését. Erről nagyon jól tudjuk, hogy dogmatikus! és egyéb okoknál fogva nagyon, nagyon messze kitűzött cél; talán elérhetetlen is bizonyos vonatkozásokban, de hogy ennek a célnak érdekében komolyan el kell indulnunk, hogy a magyar keresztény társadalom minden egyes, nemzetlét, fajtáját szerető tagjának félretéve a múlt minden keserűségét, kart karba téve, ezen a rögös úton valóban útra kell kelnie, azt hiszem, e tekintetben jóérzésű magyar emberek között felfogásbeli differencia nem lehet. (Ügy van! a középen.) Mélyen t. Felsőház! A szociális kérdést hagytam utoljára. Ezt a kérdést nem sajátíthatja ki egyetlen egy kormányzati ág sem. Igazságtalan az a rendesen elfogult és külföldről táplált vélemény, mintha mi a mai Magyarország feudális és nem tudom, milyen összetételénél fogva nem törtünk volna rá a komoly szociálpolitika útjára. A számok hidegek, kemények. Méltóztassék az utolsó két r évtized költségvetéseit elolvasni és méltóztassék megállapítani, hogy ez a nyomorult elesett ország, amely kezdve az államfőtől végig mindenét, területeinek nagy részét elvesztette, nem ment-e el ezen a téren addig, ameddig egyáltalán el lehetett menni. (Ügy van!) Én ezzel kapcsolatban ma nem is ennek megállapítására szorítkozom, hanem másra fordítom figyelmemet. Észre kell vennünk, hogy a háború folytán a szociális segítsére szoruló néprétegek összetételében bizonyos eltolódás van. Nem ugyanazok az életviszonybeli arányszámok vannak ma az egyes osztályok között, mint voltak két-három esztendővel ezelőtt. Akibein — törvényhozó vagy nem törvényhozó, mindegy — van egy csepp jóérzés^ az bizonyára vérző szívvel látja -és azt hiszem, e tekintetben elsősorban a pénzügyminiszter úr szíve vérzik, a fixfizetésűeknek, különösen pedig a köztisztviselőknek hihetetlenül megnehezedeti sorsát. (Úgy van!) Nekünk ünnepélyes fogadalmat kell ezekkel szemben tennünk, hogy ha ma. nem is tudunk, sajnos, lépést tartani az élet drágulásával, az ő illetményeik rendezésével kapcsolatban, de egy tartozást veszünk magunkra 1 , amelyet abban a pillanatban, amikor viszonyaink normalizálódnak, azonnal teljesítenünk kell. A magyar tisztviselői kar ezt a nehéz, anyagi nyomort jelentő keresztjét ugyanis hősiesen viseli és ha van is egy-két elbukott^ a túlnyomó többség becsületes, maigát nem kímélő. Ezért a nyomorgó magyar tisztviselő előtt itt, a törvényhozásnak ebben a Házában is meg kell hajtanunk mindnyájunk elismerésének zászlaját. (Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! A szociális kérfdésrőj szólva állítom, hogy Magyarországon állandó jogos panasz volt a tekintetben, hogy a szociális elesettség kérdésében nagy díszparitás van a falusi és a városi szociális segélyezés között. Normális" viszonyok közt talán a városok legkülsőbb telkein van a legnagyobb nyomor, amely sötét, s amelyet sokan alig ismernek. De ha nagy átlagban végigtekintünk konstruktív néptömegeink nyomorskáláján, akkor azt kell látnunk, hogy a falu még messze-messze jobban el van maradva, mint a város. Csak a közelmultbam indult el — főként a belügyi kormányzat — az On osa. is egészségügyi ellátás terén a maga intézkedéseivel. Én a kormányt az ittlévő pénzügyminiszter úr útján arra kérem, hogy mivel a nemzetfenntartó egészséges gerinc 'Tiégis csak a falu, ha a szociálpolitika terén hoznak valamit, mindig tegyék a mérleg serpenyőjébe azt is, hogy mennyit kap a falu abból, amit mindnyájunk • közös adófilléreiből adunk. Talán groteszknek látszik, ha szociálpolitikának ilyen, legalább általam iparkodott magasabb szemszögből való nézése mellett megemlítek egy szót, ez azonban mindennél fontosabb: Bakancs! Méltóztassék tudomásul venni, ez kezd^ már országos problémává, ha nem katasztrófává válni. (Ügy van!) Azt hiszem, itt hibák is történtek. A ruházati cikkek lassan-lassan szivárognak ki a faluba, már ott is kapnak. De bakancs nincs, pedig ronggyal, régi ruhával vagy akármivel be tudja magát takarni az a nyomó* rult falusi ember, de ha ősztől tavaszig nincs semmi, amit meztelen lábára felvegyen, akkor ez nemcsak az ő egészségének és fizikumának pusztulását jelenti, hanem a termelés csődbejutását is. (Ügy van!) Mert azt igazán senki sem kívánhatja, hogy hideg ősszel, télen vagy tavasszal kihajszoljuk az embereket lábbeli nélkül mezei munkára. Ennek az eredménye az. ami már fenyegetően látszik, az, hogy nagyon sok munkás azzal a kifogással, helyesebben az zal a jogos érvvel húzódozik a munka vállain sától, hogy: »Uram, nem tudok kimenni a szobából.« Azt hiszem, egészen bátran meg leho tett volna kockáztatni azt a szisztémát, hogy a
