Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-76
Az országgyűlés felsőházának 76. ülése és őszintén fejtegette azokat a, nagy és nehéz sorskérdéseket, — különösen a parlament másik Házában — amelyek 'bennünket, magyarokat, mindnyájunkat elsősorban kell hogy érdekeljenek. T. Felsőház! Én azt hiszem, nemcsak ,azt a kérdést kell itt felvetnünk, vájjon ma, a háború kellős közepén szabad-e itt beszélnünk és ha igen, mit szabad a nagy nyilvánosság előtt elmondanunk, hanem fel kell vetnünk egy mélyebben fekvő kérdést is. Nem tudjuk elégszer szóbahozni ezt a kérdést, nevezetesen azt, vájjon a népképviseleti rendszer, ,a parlamentáris rendszer felett meghúzhatjuk-e a lélekharangot, vaigy pedig azokat a divatos áramlatokat, amelyeket ezen a téren ismételten tapasztattunk* kellő kritikával a megfelelő szintre szállíthatjuk-e le? T. Felsőház! Ha a parlament anyagilag és főként lelkileg független tagokból áll, haï a parlamentet az az önfegyelem jellemzi, amelyet dicsérete« módon ma már az. országgyűlés mindkét Házáról kivétel néllklülll megállapíthatunk, — hiszen éppen aíz előadói úr ő 1 nagyméltósága állapította meg a, bizottsági teremben, hogy az alsóház vitájának színvonalai is rendkívül emelkedett, tárgyilagos és magas volt — akkor én az| hiszem, nyugodt lélekkel mondhatjuk azt, amit eddig sokan csak halkan mondhattak, de hála Istennek, most mar egyre bátrabban és egyre erősebb tónusban ismételnek, hogy a magyarságnak ezt az ősi népképviseleti rendszerét, amelyet nem az utolsó évtizedek és. nem egy kartális alkotmány szült, divatosi jelszavak, átmeneti politikai áramlatok kedvéért feladnunk nagy-nagy bűn volnai. (Czettler Jenő: Ügy van! Úgy van!) Mélyen t. Felsőházi Amikor a boldogult nagy államférfiú, gróf Teleki Pál két évvel ezelőtt ezt a kérdést itt a felsőházban mindnyájunk ellőtt felvetette, — most, december hónapban volt két esztendeje — akkor még félénkebbek voltak azok a hangok, amelyek a magyar- s általában a jparlamentá rendszer fenntartása mellett nyilatkoztak meg. Ma — hála Istennek — mintha más szelek fújnának: ma már bátrabban merik azok is, akik eddig talián a fal mellett húzódtak, ezt á kérdést taglalni és én azt hiszem, nem múlhat el alkalom, különösen pedig nem múlhat el olyan alkalom, mint amilyen az egész állami ügyvitel bírálata, hogy innét a padsorokból isi és felelős helyekről is ismételjük, úgy, ahogyan a miniszterelnök úr is felte, hogy nyíltan szint vallunk a parlamenti rendszer további fenntartása melllett. (Helyeslés.) Talán kár is volna ezzel a kérdésisel tovább foglalkoznunk, miután azonban divattá vált a külső nagy tekintélyekre való hivatkozás, meg kell ismételnem azt a szerény megállapításunkat, hogy a német Führer maga is ismételten kijelentette, hogy a nemzetiszocialista berendezkedésű német állam nem kívánja barátaitól azt, hogy a, belső állami berendezésük az övékéhez hasonló legyen. Mussolini nem egyszer emlegette, hogy a fasizmus nem exportcikk. (Úgy van!) De szeretném most egy olyan aktuális, rövid idővel ezelőtt elhangzott és Európaszerte ismert tekintélyuralmii férfiúnak a megállapítását is leszegezni és pedig a Caudillo-ét, a spanyol államfőét, r aki, hogy mennyire nem tekinti végleges és egyetlen megoldási módnak a tekintélyállami berendezkedést, idézem a .'következő szavait (olvassa): FELSŐHÁZI NAPLÓ TTL 1942. évi december hó 14-én, hétfőn. 221 »Ha pedig Spanyolország érdeke követeli, megint bevezethetjük a hagyományos kormányrendszert, amely Spanyolországnak történelme során megadta a folytonosságot ós a sok dicsőséget.« Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy ez a nagyszabású, kitűnő államférfiú is megbarátkozik azzal a gondolattal, amely sokunknak kezdettől fogva álláspontja volt: lehetnek idők, amikor a népképviseletek szavának el kell halkulnia, — a háborús idők legtöbbször olyanok, amikor a tanácskozásoknak háttérbe kell lépniök .a cselekvés mellett — addig azonban, amíg jobbi, tökéletesebb rendszert az emberiség felfedezni és kialakítani nem tud, pedig ez a kérdés ma még legalább is eldöntetlen, eltemetnünk ezt a rendszert annál inkább könynyelműség volna, mert a szelekciónak, a kiválóak kiválasztásának, a hatalom viselői kijelölésének jobb rendszerét eddig még nem tudta a'z emberiség kitermelni. Azok a politikusok, — ebben a Házban nem igen vannak — akik törvényhozói tisztséget vállalván, fennen hirdetik 6 törvényhozó testületek fölösleges voltát, egy icisit emlékeztetnek azokra a besurranó embereikre, akik belopódznak egy házba azért, hogy azt felrobbantsák. (Ügy van!) Az az álláspont, hogy ha egy institúció beteg, bunkózzuk le: azt hiszem, nem olyan álláspont, amely felett sokáig vitatkozni lehetne. Elvégre szeretném látni azt a doktort, aki a betegét azzal akarná meggyógyítani, hogy azt elpusztítja. (Derültség, helyeslést.) T. Felsőház! Ezzel be is fejezem igénytelen felszólalásomnak azt a részét, amely állam jogi és alkotmányjogi berendezésünkkel kívánt foglalkozni. A költségvetés, általában az apprcpriáció általános bizalmi jellegén kívül mégis csak pénzügyi természetű kérdés és éppen ezért engedtessék meg nekem, hogy pár mondatban foglalkozzam a mi nagy pénzügyi problémáinkkal is, mert hiszen szerény politikai multamban pénzügyi kérdésekkel állandóan bátor voltam foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Kezdjük mindjárt a költségvetéssel. Az előadó úr igen kitűnő és alapos adatokat közöl 1 ' velünk a tekintetben, hogy a költségvetés menynyire előnyösen halad a megegészségeisedés útján, amikor rámutatott arra, hogy tulajdonképpen a személyi kiadások, bármennyire humánusak, méltányosak és szükségesek, százalékosan is számítva erősen háttérbe vonultak a dologi kiadásokkal szemben. Én ehhez a megjegyzéshez bátor vagyok csak egy statisztikai adatot hozzáfűzni, mert hiszen Í5 esztendővel ezelőtt a törvényhozás másik házában ezeknek a kérdéseknek 'előadója voltam, mégpedig azt, hogy speciálisan a nyugdíjkérdésben van egy nagyon örvendetes változás, amennyiben akkor bizony az volt a helyzet, hogy minden ötödik adófiilért, vagyis az összes kiadásoknak több mint 20 százalékait nyugdíjterhekre adtuk. Ez a helyzet ma annyira lényegesen változott, hogy majdnem felére csökkent ez az arányszám, ami mindenesetre örvendetes. Ez eredményezi azután azt, a lehetőséget hogy a kormány komoly beruházási és dologi kiadásokat állíthatott be a költségvetésbe. Amikor ezt kellő tárgyilagossággal leszögezem, mégis úgy érzem, talán hangot kell adni egypárunk ama aggodalmának, — talán jobbanmondva annak a kérdésneik — lehet-e a költségvetésnek ezt a nagyszabású duzzasztását ebben aiz ütemben folytatni? Én, mélyen t. Felsőház, azt hiszem, pénzügyü szakemberek között alig lehet vita abban a tekintetben, hogy a háborús nagy költségeknek a jövő nem39
