Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-74

194 Az országgyűlés felsőházának 74. ülése hozáshoz, úgyhogy ennek a törvényjavaslat­nak 'kapcsán sehonnan, semmi részről semmi­nemű tiltakozás nem .történik a kinevezési rendszer ellen. Lehet, hogy ez érdeklődés hiánya, lehet, hogy letargia. Mindkettő egyfor­mán rossz, de az embert mindenesetre tartóz­kodásra inti ez az állapot. Sajnos, én is tudok, — közvetlen tapaszta­latból tudok — az érdeklődés hiányáról az önkor­mányzati életben. Sajnos, láttam a néptelen és néma kisgyűlések„ a néptelen és néma köz­gyűlések egész sorát- Mindezekről <aa önkor­mányzati szerveikről nekünk maguukr'ak meg kell állapítanunk, hogy ezzel a némas; ggal az önkormányzati szervek a kinevezési rendszer híveinek álláspontját 1 erősítették meg, azt tá­masztották alá. Nem csodálom tehát, hogy a törvényjavas­lat egyik része a választási rendszer jellemzé­sére azt hozza fel, hogy testületi szerveknél a személyi érdekek a helyi társadalmi kapcsola­tok, stb. háttérbe szoríthatják a szaíkszerűség követelményét. Mégis úgy érzem, hogy az in­dokolásnak ezt a megállapítását szó nélkül hagyni nem lehet. Igaz, hogy mi is tudunk ilyen eseteket, hogy a személyi érdekek és a helyi társadalmi kapcsolatok itt vagy ott háttérbe szorították a szaíkszerűség követelmé­nyeit, de tárgyilagosan be kell ismerni viszont a kormánynak* hogy ilyen esetek a kinevezési rendszernél is fordulhatnak elő és fordultak is elő. Hogy a lehetőséé hol nagyobb a szak­szerűség mellőzésére, a kinevezési rendszernél-e vagy a választási rendszernél, ezt eldönteni nem lehet. Mindenesetre egyes időszakok és egyes vezető férfiak szerint változik a helyzet, hogy hol van több valószínűség a szakszerűség félretételére. Mi a kinevezési rendszer kereté­ben is tudunk káros, botrányos, sőt felháborító eseteket, amelyekről most, cenzúra idején ter­mészetesen hallgat a fámia, mi pedig, mint tör­vényhozók semmi körülmények fcözött nem vagyunk hajlandók a mostani háborús kor­mánynak még egy szalmaszálat sem az útjába tenni a magunk bírálatával, (vitéz Keresztes­Fischer Ferenc belügyminiszter: A jogos bírá lat azért sohse árt! Cs,aik nyugodtan ki vele!) Mindnyájunk törekvése kétségtelenül az, hogy a mindenkori kormány a maga munka­társainak kiválasztásánál teljes szabadsággal kell, hogy eljárjon. Erre vonatkozólag minden javaslatot készséggel szavazunk is meg, de viszont mindenüvé feltétlenül a legalkalma­sabbat kell, hogy állítsa'a kormány, ez meg közkövetelmény. Pártszempontok, pártönzés, pártirígység, klikk-szempontok, klikk-önzés, klikk-irigység, egyesületi szempontok, egye­sületi önzés, egyesületil irigység, a közigazga­tási tisztviselők kiválasztásánál a válaztási rendszernél nem sziábad volt, hogy szerepet játszanak, következésképpen egészen^ biztosra vesszük, hogy a kinevezési rendszernél sem lesz ebben a tekintetben más álláspont. Meglepetéssel halljuk azonban esetröl-esetre mindenkor azt, hogyha egy-egy felelős minisz­ter azt mondja, hogy nincs alkalmas emberem ide vagy oda. Én azt hiszem, alifg vain felsőházi tag, aki ilyen nyilatkozatot már ne hallott volna és mégis szembe kell szállanunk ezzel a beállítással azért, mert a közvélemény szava szerint tévedés esete forog fecnin. Nem áll m, hogy nincs alkalmas ember, legfeljebb az áll, hogy nincs alkalmas ember az előtérben, a miniszter szeme előtt, nibics -alkalmas ember esetleg az uralmon lévő kormánypárt táborában. Ezt kon­cedálom. De ha nincs az előtérben alkalmas 942. évi november hó 12-én, csütörtökön. embecr, ki kell bányászni a háttérből. Vom olyan uiagy rezervoár Magyarországon, hogy abból okvetlenül ki lehet keresni minden posztra egy egy alkalmas embert. A kormány körüli féltékeny őrködés, hogy valahogyan egy más ember, aki nem tagja a kormánypártnak, meg ne közelíthessen egy mi­nisztert; a t követelés, hogy mindiig csak közü­lünk és mindig csak mi közülünk legyen kény­telen az a szakminiszter kiválasztani a megüre­sedett posztokra az új embert, ezek mélyen t. Felsőház, az én nézetem szerint világháború idején ilyen nehéz külpolitikai és belpolitikai! viszonyok közepette nagyon messze vezetnek. Majdnem a nemzet ellen való vétekig, a nemzet elleni bűnözésig fajulhat ez el háború esetén és háború esetén ezenfelül a honvédelmi' érde­kekbe is ütközhetik. Ugyanesak tudjuk, halljuk, — hiszen eleget érintkezünk a miniszter urakkal, — hogy majd­nem minden miniszternek a személyi! kérdések­kel van a legtöbb baja, gondja. Látjuk, konsta­táljuk, hogy a személyi kérdések hónapról-hó­napra tolódnak ki ós vagyunk aranyira tájé­kozva, hogy tudjuk, vagy ha nem tudjuk, sejt­jük, hogy valószínűleg azért, mert jogcím nél­kül igen sokan szólnak bele a kinevezésekbe, úgyhogy valósággal önmagának csinál gondot az a miniszter, aki egy állásban lévő emberhez hozzányúl. Ilyen körülmények közölt nem c^odálkozha­tik a kormány, ha az az aggály kei étkezik, hoary a most meginduló új rendszer, ez a kinevezési rendszer is valahogyan ebbe az útvesztőbe bele­esik, mert ezáltal ennek a törvényjavaslatnak minden jószándéka is kudarcba fulladhat bele. Nem lehet vitás kormány és országgyűlés előtt, hogy köziigazgatási tisztviselői pozíciókba csak elsőrangú munkaerők, kiváló értékek, tető­től talpig férfiak, külső megjelenésükben is im­ponáló egyének kellenek. Az én megítélésem szerint közigazgatási tisztviselőt látatlanba nem lehet kineveznil és itt mered elém egy naigy kér­dőjel, hogy miként szándékozik a belügyminisz­ter úr ő nagyméltósága közigazgatási tisztvise­lőket a központból kinevezni anélkül, 'hogy mindegyiket személyesen is láthatná. Ezt ugyan keresztülvihetetlennek tartom, hogy megtegye, viszont hiányolom, mert tapasztalatból tudom, hogy abszurdum közigazgatási pozícióba tenni valakit okmányai után megítélve. Sehol sem olyan fontos a helyismeret, mifat a közigazgatási tisztviselőnél. És megint csak hangosan gondolkozom, amidőn azt mondom: aggályok vannak az ember lelkében, hogy váj­jon egy központi, Budapestről irányított kineve­zési rendszernél miként fogja a belügyminisz­ter úr a maga óriási elfoglaltsága mellett el­bírálni, melyik helyre ki való és kiniek a hely­ismerete olyan, hogy azon a poszton, amelyet betöltenie kell, meg is fog felelni? Természetes, felmerül bennem is, valószí­nűleg másban is, az a gondolat, hogy a köz­ponti kinevezési rendszer helyébe talán egy decentralizált kinevezési rendszert tegyek és ezt ajánljam a törvényjavaslat tárgyalása kapcsán. Nem teszem, mert igazat kell, hogy adjak az igen t. belügyminiszter úrnak abban, hogy egy rezervoárból akar válogatni, nagy rezervoár pedig decentralizált helyzetben egy­egy vármegye élén álló főispánnak nem állhat rendelkezésére. Az újonnan kinevezett közigazgatási tiszt­viselői gárdától, azt hiszem, mindannyian uni sono azt követeljük, hogy minden egyes köz­igazgatási tisztviselő egy legyen a maga vár-

Next

/
Thumbnails
Contents