Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-73

Az országgyűlés felsőházának 73. ülése tott törvényhatósági bizottság nem küldheti be a felsőházi (tagokat úgy, mint Csonka Magyarország területéről; továbbá, amíg nem állítható helyre az a kapcsolat, amely^ az alaptörvény szerint a választói kerületek és a felsőházi tagság között van. Függetleníteni kellett a felsőházi tagok számát a képviselő küldési jogtól. A másik indok, amely a felsőházi tagok létszámának szaporítását! megköveteli, az, hogy több törvény az országos regnicolaris gyűlések elé utalt nagyfontosságú kérdéseket. Az alaptörvény meghozatalakor a numerikus paritás a felsőház és a képviselőház között megvolt, tehát az országos ülésen a felsőház megfelelően volt képviselve, azonban a képviselőház létszámának szaporítása nagyobb arányú lévén, több mint százzal kevesebb a felsőházi tagok száma, mint a képviselőházé, az országos ülésen,'tehát a felsőház akarata nem érvényesülhetne. Ettől a két októl vezéreltetve az előttünk fekvő törvényjavaslat az arányt, ha nem is teljesen, de majdnem teljesen helyreállítja. A numerikus különbség ugyanis elvben tizenegy,, 'de tekintettel arra, hogy a zászlós urak felsőházi tagsága ma be nem tölthető, húsz lesz; A törvényjavaslat legkardinálisabbi módosítása a számszerű „szaporodáson kívül a törvényhatóságok felsőházi tagküldési jogának újabb szabályozása. A közjogi bizottság jelentésében fel van sorolva, melyik törvényhatóság hány felsőházi tagot fog választani. A felsőházi tag urak kezében van az összehasonlító kimutatás is, hogy milyen különböző rendelkezések vonatkoznak az egyes vármegyékre. Ezen részletekkel tehát nem kívánok foglalkozni és utalok a közjogi bizottság jelentésére. Ki kell azonban emelnem, hogy a tagok számának szaporítása nem történhetett minden kategóriában egyforma arányban. Az egyházak, az érdekképviseletek, a hivatások képviseletének módosításával ez a javaslat nem foglalkozik, részben azért, mert a szükséges módosít ásoki a különböző novelláris törvényekben már meghozattak, másrészről a mai helyzet nem alkalmas arra, hogy újabb kívánságok jogossága vagy méltányossága felett vitát kezdjünk, 1942-ben a választásokat az új törvény alapján meg kell ejteni, hogy 1943-ban a kiegészült felsőház ^műkédését megkezdhesse; új problémák! bevetése ezenkívül ennék az úgyis eléggé bonyolult viszonyokat rendező javaslatnak a konstrukcióját zavarossá tette volna. Létszámszaporítás van az örökös főrendiházi tagsági joggal felruházott családoknál, amelyeknek száma de facto hattal, ha pedig számításba vesszük, hogy virtual iter már kettővel emelkedett, néggyel emelkedik. Ez a rendelkezés alkalmat és jogot ad az örökös főrendiházi tagsági joggal felruházott családoknak arra, hogy maguk közül azokat a méltó férfiakat, akik húsz évig az elszakított területen élvén, a felsőházban nem foglalhattak helyet, itt tagsági és szavazati joggal felruházzák. Ki kell azonban emelnem — mert elvi je« lentőségű — a 3. § (2) bekezdését, amely azt mondja, hogy az adócenzus megállapításánál megfelelő mértékben számításba kell venni az országtól elszakított vagy az országhoz visszacsaló lt területen fekvő azt az ingatlant is, amelynek tulajdonosa az idegen uralom alatt hatósági intézkedés folytán vesztett el, vagy 1942. évi október hó 27-én, kedden. 185 hatósági intézkedést pótló jogügylettel idegenített el. Mélyen t. Felsőház! Ennek a szakasznak a gondolati alapja az az eszmekör, amelyet az ország és a kormány Trianon óta húsz évig állandóan vallottak, amelyért Apponyi gróf és társai Genfben és mindenütt Titulescuék és Benesék ellen küzdöttek, bizonyítva uxbi et orbi — sajnos, sikertelenül — azt a^ kétségbevonhatatlan igazságot, hogy az utódállamokban magyarellenes célzattal végrehajtott agrárreform, a nemzetközi jogot éppen úgy, mint a magántulajdon alapján álló méltányló magánjogot egyaránt sérti, nemzeti szempontból pedig magyarellenes volt, mert a nemzetiségek közt élő magyarságot szorította háttérbe. Ha a birtokuktól megfosztott magyarok ügyét a törvényhozás mindezideig nem is oldotta meg megnyugtató módon, örvendetes, hogy legalább eme közjogi vonatkozásban egy részletihátrányt kiküszöböl. A törvényjavaslat 25 tel emeli a Kormányzó Úr Ö Főméltósága által életfogytiglan kinevezhető tagok számát. A felső kamarákban a. legtöbb országban helyet foglalnak az államfő bizalmából kinevezett tagok A jkirálytí megillető életfogytiglani kinevezési jog alapján kinevezett tagok száma az 1885. évi VII. te. 5. §-ának rendelkezése szerint az újjászervezett főrendiház első alakulásakor 30 volt, ezentúl a kinevezés fokozatosan történhetett, évenként ötnél nem több

1 kinevezéssel, úgyhogy az élethossziglan kinevezett tagok száma az 50-et nem haladhatta meg. Az 1926 : XXII. te. 23. §ra szerint a Kormányzó tTr 40 tagot nevezr hétett ki. Az élethossziglan kinevezettek számát a területvisszacsatolásokra való tekintettel a vonatkozó törvények 22-vel felemelték. A most tárgyalt törvényjavaslat szerint ez a szám újabb 25-tel emelkedik. Az alkotmányosság és a parlamentarizmus egyik elve az országgyűlés függetlensége. Minden nemzet életében az országgyűlés be

: eset s tekintélyét a parlamenti tagok egyéni súlya, arravalóságuk és függetlenségük adja meg. Csak így vezettethetik magukat az országos közérdektől és erkölcsi felelősségüknek alapja függetlenségük, amellyel a parlamenti rendszer áll, vagy bukik. Ennek az általános elvnek ,de egyben kétségbevonhatatlan igazságnak szempontjából első tekintetre a kinevezhetők nagy száma talán aggályosnak látfíszik, mert ugyancsak a parlamentáris elvből következik, hogy a kinevezésekre a kormányok - tesznek előterjesztést, tehát a személyek .megválasztásában a kormányok pártpolitikája érvényesülhet. Az elméleti elveket azonban a gyakorlat formálja és à gyakorlattól függ, hogy az elvi tételek feltehető és elképzelt különböző hatásai hogyan és mennyiben érvény«sülnek. A legteljesebb diszkrecionális hatalmat is lehet helyesen és mérsékelten, tárgyilagosan alkalmazva az országos érdek javára gyüniol< csöztetni. A mai sorsdöntő időkben, midőn, az ország senki értékes embert nem nélkülözhet s midőn nem lehet arra számítani, hogy a felsőházi tagokat választó kategóriák kebelükből a legkiválóbbakat tévedés kizárásával maradéktalanul beküldik és nem járható az az út sem, hogy a hivatás vagy érdekképviseletiek tovább tagolva, vagy új jogcímeket képezve szaporítsák a választói kategóriákat, -*mert ilyen továbbtagozódásnak nem volna meg a társadalmi alátámasztottsága — közelfekvő az a gondolat, hogy a törvényhozás ilyen törvétnyhozókreálási joggal a Kormányzó 31»