Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

Az országgyűlés felsőházának 56. ülése után évenkint 64 millió pengőt kellett volna fizetnie. Az 1924—1935. között eltelt 10 éves időszak alatt a magyar nemzeti jövedelmet volumen szerint és azokon az árakon számítva, ame

1 lyek az 1924—1927- évek átlagai voltak, a nemzeti jövedelem évi átlaga 5380 millió pengőt tett ki- Az a szolgáltatás tehát, amely egymilliárd pengős kölcsönnek a szolgálatához szükséges lett volna, nern tesz ki többet, mint a nem" zeti jövedelemnek 12 százalékát, a nemzeti jövedelmet volument szerint számítva. Nagyon természetes, hogy az adófizető nemcsak ezt az 1:2 százalékot tudja megfizetni mindenkor, hanem ennél még sokkal többet is. Ezt azért voltam bátor felhozni, hogy megvilágítsam azt, hogy nem számítva az elvi kérdést, amely külön kérdés, az állam igenis abban a helyzetben van, hogy a kölcsönvett tőkéket képes valorizálni és képes visszafizetni abban az értékben, amelyben lelvette őket, tekintet nélkül arra, hogy az árszínvonal milyen mértékben változik. Felmerül a kérdés, vájjon ez azt jelenti-e, hogy az állam a keletkező összes megtakarításokat ilyen módon igénybe veheti-e $ Igénytelen véleményem szerint nem veheti igénybe, hanem a megtakarításoknak bizonyos kategóriái azok, amelyeket véleményem szerint az állam igény bevehet valorizáció mellett is és azokat valorizálva vissza is fizetheti. Ezek a megtakarítások azok a kategóriák, amelyek a gazdasági és társadalmi életnek minden körülmények között és feltétlenül szüksége van. Ezeknek a kategóriáknak elseje szerintem a termelési berendezés évről-évre előálló kopásának felújítására szükséges összeg. A második kategória a termelési berendezésnek évről-évre olyan mértékben való kiterjesztése, amilyen " mértékben a népesség szaporodik. Ez a két tőkemegtakarítás azért szükséges, hogy minden évben létrejöjjön, — és ennek megőrzése is szükséges — mert e nélkül az általános életszínvonalat nem tudjuk ugyanazon a színvonalon tartani, amely színvonalon az van. Ha, a termelési kapacitás csökken, akkor az életszínvonalnak is csökkennie kell. A megtakarítások a harmadik kategóriájába tartoznak azok a tőke- vagy díjtartalékok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a jelenleg dolgozó népesség eltartható legyen akkor, ha betegség vagy öregség folytán munkájából kidől. Mármost miért mondom azt, hogy ezeket a megtakarításokat minden körülmények között valorizáció ígérete mellett valorizálva vissza is fizetheti? Azért mert ha ezek a tőkék valamilyen oknál fogva, mondjuk, háborús körülményeknél fogva nem jönnének létre, nem keletkeznének, akkor ezeket későbben akkor is pótolni kellene, ha ez csak az életszínvonal leszállítása árán volna lehetséges; merthiszen a termelési berendezést akkor is fenn kell tartani, amikor annak megújítására a folyó termelés eredményéből vagyunk kénytelenek elvonni bizonyos részt. Ugyanez áll azokra a tőkékre is, amelyek a termelési berendezésnek olyan mérvű kiterjesztését teszik lehetővé, mint amilyen mértékben emelkedik a lakosság száma, és végül ugyanilyen természetű az a díjtartalék, amely szükséges a munkából kidőlt népesség eltartásához, mert hiszen ezeket is mindig el fogjuk tartani akár vannk ilyen tartalékaink, akár nincsenek, és egészen mindegy, hogy amikor ezek a szükségletek felmerülnek, akkor ezeket úgy fedezzük, hogy az akkori nemzeti jövedelmemnek bizonyos hányadát vonjuk el közvetlenül erre a célra, vagypedig a nemzeti jövedelemnek ezt a hányadát arra vonjuk el, hogy a korábban igénybevett tőkéket ebből valori19Ul. évi december hó 19-én, pénteken. 463 zálva visszafizessük, hogy ezek a tőkék betölthessék azt a hivatást, amelynek betöltése céljából keletkeztek. Minthogy érdek az, hogy a közönség kezében lévő vásárlóerő minél nagyobb mértékben legyen kivonható, tehát, hogy kölcsönökkel is minél nagyobb összeget lehessen kivonni, ennélfogva érdek az, hogy ezeknek a megtakarításoknak a körét lehetőleg tágítsuk. Ezek a megtakarítások bizonyos körülmények között a nemzeti jövedelem 15%-ára is rúghatnak. Hogy tényleg kitesznek-e ennyit, ezt nem tudom. Ez azt jelenti, hogy ha helyes az, — és helyesnek kell elfogadnunk — amit a pénzügyminiszter úr mondott költségvetési beszédében, aki nemzeti jövedelmünket 7—75 millárd pengőre becsülte, akkor ez egy esztendőben meghaladja az egymilliárd pengőt. De természetesen nem százalék szerint kell ezt számítani, hanem csak a szerint kell és lehet számítani, hogy a megtakarítások tényleg ezeket a célokat szolgálják-e. amelyeket bátor voltam felsorolni. Mindazt a vásárlóerőt, amely ezekkel a kölcsönökkel nem vonható ki a közönség köréhői, igénytelen véleményem szerint adókkal kell a közönségtől elvenni. Ebből a szempontból sokkal kisebb súlyt helyeznék arra, hogy az adók hogy oszlanak meg; hogy egyenesadók-e, forgalmiad ók-e vagy fogyasztási adók-e. Ennél a szempontnál ez a szociális szempont, szerény véleményem szerint, háttérbe szorul, mert az, hogy a közönség kezében lévő fölös vásárlóerő — nemcsak a nagy jövedelmeknél, hanem mindenütt, ahol vásárlóerő vari — kivonassék, olyan fontos érdek, hogy pillanatnyilag azt a szociális szempontot, amely az egyenes és közvetett adóknak helyes megoszlásához fűződik, el is lehet hanyagolni. Különben is ez az elhanyagolás is csak látszólagos, mert az a cél, amelynek érdekében ezt tesszük, — tudniillik hogy a pénz vásárlóerejét érintetlenül fenn lehessen tartani — az legelsőrangú szociális érdek is és a szociális gondoskodásnak egy igen fontos eszköze, mert hiszen éppen a pénz elértéktelenedése következtében vesztenek legtöbbet azok az osztályok, amelyeknek érdekeit igyekszik szolgálni az adóztatásnak az egyenesadók és a közvetett adók közötti helyes megoszlása. Én tehát azt hiszem, hogy háború esetén részben adókból, részben pedig kölcsönökből el kell vonnia közönség kezéből mindazt a fölösleges vásárlóerőt, amely vásárlóerővel a maga szükségleteit kielégíteni nem tudja, mert nem kap érte megfelelő jószágokat; tehát azt a vásárlóerőt, amely egyébként arra szolgálna, hogy az életszínvonalat emelje, részben adók, részben kölcsönök formájában el kell tőle vonni, mert csak így tudjuk a pénz vásárlóerejét megőrizni, részben pedig így tudjuk biztosítani az állam részére mindazokat ,az összegeket, amelyek a költségek fedezésére szükségesek. Ebben, t. Ház, benne van az a megoszlási arány, amely megoszlási arány a józan arány a hadikiadásoknak adókkal és kölcsönökkel való fedezése tekintetében. Mert mindazt, amit nem azokból a tőkékből von el kölcsönképpen az állam, ami nem a felemelített három kategóriába tartozó megtakarítás, azt szerintem adók útján kell elvonni és nem kölcsönigénybevétel útján. Természetes, hogy azok a kategóriák fokozhatok, hogy elérjék azt az összeget, amelyet a pénzügyminiszter úr említett, hogy 50— 50%-os legyen a megoszlás. Ebből azonban az is következik, högy^ a háborús gazdálkodás, illetőleg a háborús pénz-