Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

Àz országgyűlés felsőházának 56. ülése megbizhatóságuknak is hátrányára van — sem állanak a hivatalon kívülállónak rendelkezésére. Még kevésbbé ismerheti a kormányzati cselekmények szövevényét, csak hatásaiban találkozik vele elvétve. Még rosszabbul állunk a közvélemény megismerhetése tekintetében. Természetes és helyes is, hogy a kormányzat úgy hivatali, mint pártapparátusával, sajtó és gyülekezeti propaganda lítján az ' ország lakosságát elgondolásai számára megnyerni igyekszik, de nem célszerű, hogy a politikai befolyásolás hatását nem engedi meg ugyanazokon az utakon a sajtó és a gyülekezeti jog közérdekű biztosítékai mellett megnyilvánulni, ha-nem a kritikát és a híradást a suttogások felé tereli. Különösen veszélyes a közeljövőben közismertté váló tények elhallgatása vagy éppenséggel cáfolása, amikor azok szájrólszájra, íültől-fülhöz már rég eljutottak. A törvényhozás tagjainak tájékozottsága, mégpedig hiteles tájékozottsága a parlamentarizmus előfeltétele. Ez természetesen r nem jelenti a törvényhozás tagjainak igényét az ál; lamvezetők részéről katonai vagy külpolitikai okokból titokban tartandók közlésére. Ettől eltekintve azonban egészséges és a köz javára eredményes parlamentarizmusról csak ott 'beszélhetünk, ahol a kormányzat őszintén és behatóan tájékoztatja a törvényhozás tagjait elgondolásairól, mégpedig oly időben^ és olymó. Hon, hogy a parlament közrennűkoclése, mégpedig a felsőházé is, a köz javára még értékesíthető. Erre olyan időben, mint a mai, amikor a törvényhozás tagjai más úton aligha kaphat megbízható információt, fokozottabb mértékben súlyt kell helyezni. A módok, amelyek evégből kínálkoznak a törvényjavaslatokat illetően a múltban szokásban volt ankétek. egyébként pedig a Házak^ bizottságainak az illető Ház Összes tagjai számára nyilvános ülésekben való időnkénti tájékoztatása. Ezenkívül kívánatos, hogy a törvényhozás^ tagjai mindkét Ház naplóit megkapják. A két Ház harmo nikuis együttműködését is szolgálja, ha az egyik Ház tagjai hitelesen és teljes szövegben értesülnek a másik Házban elhangzottakról. A Házak tagjaitól el lehet várni, hogy ilyen intézkedés nem fog a két Háiz közti polémiák elfajulására vezetni. Mivel a kormány a parlamentáris kormányrendszer alapján áll; bizalommal merem kérni, hogy méltóztassék megtenni azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a felsőház tagjai és egyáltalán a törvényhozás tagjai kellően tájékoztatva legyenek és ezzel, az egyik Házat a sérelmi politikától, a másik Házat pedig a passzivitásból kiemelve, a két Ház közti együttműködés bensőségesebbé és a köz javára gyümölcsözőbbé váljék. A magam részéről főleg a hozzám legközelebb álló témára, a városok ügyére szorítkozom. A felszólalásra az késztet, hogy a szóbakerült egy-két sérelemtől eltekintve, a költségvetés tárgyalása során a városokról még említés is alig történt* Nem akarom hinni, hogy ez a városok oldalán az elernyedtség és a fásultság, a kormánv részéről pedig a probléma leértékelésének jele volna. Emlékezzünk csak arra, hogy az ország reintegrálását a visszakerült városok tették a legszemléletesebbé. Míg a trianoni határok Budapesttel együtt 56 várost öleltek fel, ma már Budapesten kívül 20 törvényhatósági jogú és 70 megyei város szolgáltatja azt a gazdasági és kulturális munkát, mely a nemzet erejének nélkülözhetetlen jelentékeny eloFELSŐHAZI NAPLÓ II, 1941. évi december hó 19-én, pénteken. 4^9 feltétele. A városok sorsát nem dönthetik ©1 osztályszempontok, sem világnézeti felfogások, hanem egyesegyedül a nemzet egyetemes érdeke, amelybe a városok és lakosságuk helyi érdeke teljesen és összhangzóan beilleszkedik. A városok problémája tehát a nemzet problémája és mint ilyen oldandó meg ugyanazzal a gondossággal és körültekintéssel. A városok ügyeivel foglalkozók elméjében már kiérlelődött, hogy ez a megoldás csak szerves reformmal történhet. A belügyminiszter úr ő nagyméltóságának a képviselőházban tett kijelentéséből örömmel hallottuk, hogy erre a reformra az egész belügyi igazgatás tervezett reformja keretében rövidesen rákerül a sor. A belügyminiszter úr ő nagyméltósága arra is utalt, hogy akkor bővebben lesz alkalom a témával való foglalkozásra. Hogy ennek tudatában mégis már most szólni kívánok a reformról városi vonatkozásban, annak két oka van. Az egyik az, hogy a mai törvénykészítési mód mellett a felsőház tagja már csak oly időben jut szóhoz, amikor a törvényjavaslaton módosítás alig, mélyebbre ható elvi változtatás pedig egyáltalán nem várható. A másik az, hogy arra kell törekednünk, hogy az elhúzódható szerves reform megvalósulásáig is a városok életbevágó kérdései a kívánatos reform szellemében nyerjenek elintézést. Tagadhatatlan, hogy az 1914—1918-así világháború következményeként a közigazgatásnak új korszaka indult meg. Elindítója társadalmi jelenség: a tömegek jelentkezése új igényekkel, továbbá szervezkedésük és jelentkezésük a közhatalom birtokáért. A régi közigazgatás, mely a szükségletkielégítés főtényezőjét a magántevékenységben látta és hivatásának főleg ennek védelmét és legfeljebb kiáltó elfajulásainak megszüntetését s csak kis körben helyébelépését tekintette, a tömegszükségletek magasabb szinten való kielégítésére sem szervezetileg, sem lelkileg berendezkedve nem volt. Arra, hogy a szociális jelszavak alatt folyó tömegmozgalmak a közigazgatás tartalmának megváltoztatásán íúl a közigazgatási szervezeteket is megingassák ós átalakulásukat idézzék elő, a háborús tapasztalatok és a háború okozta szenvedésekből fakadó igények talán nem lettek volna elegendők, ha a világháború nyomán bekövetkezett nyomorúságok, a nemzeteknek^ a győztesek akaratából és a, legyőzöttek kényszerűségéből való elzárkózása, az 1931. évi gazdasági válság, az újabb háború előtt beállott feszültségek és végül az új világháború nem idézték volna elő azt, hogy a régi közigazgatási szervezet mind több közfeladatot volt kénytelen átvenni, melynek hatásos ellátására szintén nem volt berendezkedve és amely feladatok megoldása csak rendkívüli hatalommal, központi irányítással és különleges szervekkel volt lehetséges. Az állami életnek eiz az átalakulása nem kedvez az önkormányzati gondolatnak. Ugyanilyen irányban hat a közigazgatás helyessége és eredményessége érdekében mindjobban megkívánt szakszerűség, amely követelés a közigazgatásnak nem éppen szükségszerű, de tényleg meglévő bonyolultsága folytán még parancsolóbban jelentkezik. Végül nem mutatkozott az önkormányzat javára esőnek a városi képviseleteknek nem községpolitikai programmok körül, hanem az országos pártok szerint való tagozódása. Az önkormányzati gondolatnak azonban 70