Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 19hl. évi december hő 18-án, csütörtökön. Misem vagyok már száműzve Nagy-Magyarországra, hanem eljuthattam szülőföldem közvetlen szomszédságába. Most már a Felektetőn át küldhetem sóhajtásaimat és megfenyegethetem az én képzelt ellenségeimet azzal, hogy vigyázzatok, mert ha templomi zászlóval is, de megyek! (Éljenzés és taps.) Ezt nem hatásvadászat kedvéért mondtam, mert ez az én természetemtől távol áll, hanem azért, mert ezt a helyet is majdnem olyan szószéknek tekintem, mint a templomi szósz-éket, mondjuk tehát, hogy templomban vagyunk. A templomoknak és az iskoláknak külső berendezései ós épületei mellett a lehető legfontosabb a tanítói személyzet. Nálunk is vannak a határon innen és a határon túl is felekezeti iskolák, amelyeknek személyzettel, megfelelő tanítókkal és tanítónőkkel való ellátása bizony olykor nehézségekbe ütközik, mert nem igen van utánpótlás. Valahogyan szívesebben csatlakoznak a tanerők az állami iskolák személyzetéhez, mert ott jobban látják biztosítva megélhetésüket. Mí lehetne ennek az ellenszere? Annak lehető vété ta le, hogy azok az unitárius vallású törekvő ifjak és leányok, akik a tanítói es tanítónői pályára készülnek, bizonyos segélyezésben részesüljenek közvetlenül az egyház részéről, hogy amikor már a diploma a kezükben van, akkor azt mondhassák: íme, én, tőletek kaptam ezt a támogatást, ti anyagilag támogattatok engem, én tehát most lelkileg és szellemileg- támogatni foglak benneteket abban a szent munkában, amely reám vár, hogy a falu népével, a falu gyermekeivel úgy foglalkozzam, hogy őket, ha még nem volnának az Isten képére teremtve, valamilyen , csodálatos úton-módon az Isten képére formál- " jam át

% jó magyarokká tegyem, hűséges munkásokká avassam, mert hiszen az iskolának mi más lehetne a célja, mint ez és azok, amiket bátor voltam felemlíteni. A falun és a városban vannak a mi intézményeink a tudománynak, az ismeretek közlésének a szolgálatában és azt hiszem, hogy az elnyomatás évei alatt is éppen az ő sorsuk, az ő megállásuk, az ő elhatározásuk volt a döntő abban, hogy Erdélyben még színmagyarokkal, színszékelyekkel találkozunk, akik az idegen Baál előtt nem hajtották meg a térdüket. Az ilyen karakteres nevelésre hivatott tanítók és tanárok utánpótlásáról van tehát szó abban a tervezetben, amelyet elnöktársam, dr. Gelei József egyházi főgondnok lanszírozott az őszi főtanáosülésünk alkalmával, hogy tudniillik kis mértékben megpróháljuk a magunk erejével pótolni azokat a tanerőket, akik hiányoznak a mi iskoláinknál és általában társadalmi életünkben, az iparban, a kereskedelemben és így tovább. Harminckét, esetleg szórvénybeli, de mindenesetre népes családból származó tehetséges székely fiúnak — magam is egynek — biztosítjuk a tanulását évi 600 pengőnek a hozzáadásával és hozzájárulásával. Ha •ez a 32 fiú és leány a nyolc osztály elvégzésével a^mága elhatározása szerint ilyen vagy olyan pályára lép, az egyúttal kezesség a_ mi^ számunkra, hogy ők nem csupán a mi rajongásig szeretett felekezetünk, egyházunk bovatartozandóságánák lesznek hálás művelői, hanem egyúttal olyan sarkalatos magyar hazafiak, akiknek a nemzethűségéhez nem kell külön bélyeg, repül őbélyeg, nem kell bizonyítvány, mert a maguk vérével fogják beírni saját erkölcsi bizonyítványukat a nemzet annalesába. évkönyvébe. Én legalább ezt a reményemet fejezem 1 ki ezzel a 32 tagú csapattal szemben, amely- i FELSŐHÁZI NAPLÓ II. nek tagjai egytől egyig az Isten mellett Horthy Miklós katonái is lesznek. Meg kell még emlékeznem arról, hogy én azokhoz a szakszerű fejtegetésekhez, amelyek itt a korábbi vita folyamán elhangzottak, nem szólható^ hozzá, mert bár én is tettem egypár kapavágást életemben, de azért a világért sem szeretném vindikálni magamnak, hogy a földmíyeléshez értek. Annakidején ugyanis, amikor a szegény kedves édesapánktól ránk" maradt 5; hold földnek eladásáról 20—21 éves koromban szó volt, amikor tehát még nem voltam nagykorú, az árvaszék ahhoz kötötte beleegyezését, hogy azután tessék ám a tanú lói pályán helytállani. Így lettem én pap és nem föídtúró. Bár az én ismereteim és közleseim ezen a téren nagyon limitáltak, azért én ragaszkodom a földhöz, és amikor az Alföldön visz át a vonatom haza Kolozsvárra, minden parcellára úgy tekintek, hogy ez az enyém, ez a mienk. Ha nem is nekem terem, terem a millióknak, akikből áll ez a nemzet, ez az ország, és akiknek, szeretném, iha szintén ez lenne a meggyőződésük, nem pedig az, hogy egy szegélyt elkanyarítani a szomszéd földjéből, hogy azáltal legyen az övék, hanem inkább hozzátenni a másikhoz, mert akkor is az övék lenne, a magyarságé, az egész magyar nemzeté, Ezt csak mint kitérést óhajtottam felemlíteni. Máskülönben a lelkiekre visszatérve, szeretném, ha egy vonatkozásban meghallgatásra találna az én javaslatom a kultuszminiszter úr ő nagyméltósá^ánál. Tudniillik a szóryánygondozás kiterejsztését kérném a mi unitárius székely falvainkra és szórványainkra is. Mindamellett, hogy az előttem felszólaló igen t. tagtársunk ellene volt a családi köteléktől való elválasztásnak ezen a téren, azt hiszem, hogy ha ez, olyan formán fog megoldódni, hogy az a szórvány-gyermek egy magyar népességű faluba vagy városba szintén családhoz helyeztetik el, akkor olyan helyet foglalna el a családban, mint egy nevelt gyermek, tehát nem a rideg internátusi szellem befolyása alatt nőne fel. Így mindenesetre holtbizonyosan meglesz őrizve a magyarság számára, és aki az ő gondját viseli, az bizonyára tudni fogja a kötelességét. Ha egy gyermekkel több van abban a családban, az is az ő gyermeke, és nem azért a bérért nevelné fel, amelyet érte kap, hanem azért a szeretetért, amelyet szívében felkeltett ÍZ £1 gyámoltalan gyermek, mert a pénz nem minden, és még ha milliárdokról van is szó, minden pénznél és minden összegnél többet ér á magyar lelkiség. Ezt ápolja a vezetőség akár a családokhoz kihelyezett, akár az internátusban elhelyezett szórvány-gyermekek lelkében. Ebben az esetben az ilyen internátus nem Olyan monoton, nevelésügyi kérdésekkel hadakozó intézmény lesz, mint amilyenek rendszerint az internátusok szoktak lenni, hanem az a kis internátus is egy család lesz arra a gyermekre nézve, úgyhogy amikor, ő időnkint, hazalátogat, akkor tulajdonképpen hazulról indul el, haza érkezik, és amikor a szülői házból megint visszamegy az internátusba, akkor is haza érkezik. Ezt a kölcsönhatást olyanformán képzelem el, mint a szivárványt. Amikor egy alkalommal Székesfehérvár felett a Prohászkatemplom kupolájánál láttam a szivárványt az ég magasságától a föld gyökeréig beágyazva, arra gondoltam, hogy az egyik szára az otthon a másik szára a külvilág, a külvilágnak i is otthonnak kell lennie, és az otthonnak sem l szabad szem elől tévesztenie a körülötte zajló 64