Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 54. ülése ben levonni, addig ezek papirosszámítások maradnak. Mert hiába mondja a kormányzat, hogy kérem, én lerögzíteni az 1941-es munkabérekhez az 1942-es munkabéreket, ha enuek szankciót nem ad. Ha a közigazgatási bíróságtól kezdve mindenütt nem lépnek fel erélyesen és nem mondják azt, hogy: követelem, hogy ezért mindenki a munkáját rendesen elvégezze, ebben az esetben ez üres papírosszámítás marad (Ügy van! Ügy van! a középen.) és a mezőgazdasági árnívót csak úgynevezett csúszó vagy mászó ár kialakításává tudja átformálni. Nem tudom, hogyan lehet szankciókkal elérni azt, hogy a munkásság belássa a maga kötelességét? Ez a kormány feladatkörébe tartozik, gondolkozzék ő rajta, különben a bajok és nehézségek emelkedni fognak. Igen t. Felsőház! Mióta Magyarországon a gazdaságpolitika is totalitásos \ elvi alapon mindjobban tömörülve egy-egy kézbe összpontosul, azóta a gazdasági kérdések mind több és több bürokratikus intézkedést involválnak. Magyarország híres arról, hogy adminisztrálni nem nagyon jól tud, (Ügy van! Ügy van!) ezért a gazdasági kérdéseket az adminisztrációra bízni s a gazdasági életnek, egy-egy mozzanat kivételével, láncolatos összefüggéseit megszakítani, igen sok károsodással jár. Megmondom egészen őszintén, hogy a konstatált hibák egy részét ebben találom. Méltóztassanak megnézni, hogy ma a vármegyében az alispáni és főszolgabírói jogkört nem annyira a közigazgatási, mint inkább a gazdasági kérdésekkel való foglalkozás tölti ki. (Ügy van! Ügy van!) Hogy lehessen azt kívánni, hogy ezek az urak a maguk teljes jóakaratával, de mégis a szakszerűség hiányában minden intézkedést helyesen, megfelelő időben és megfelelő módon tudjanak meghozni? Ezek a feladatok nagy óvatosságot, nagy figyelmet és az egész gazdasági élet áttekintésével bíró egyéneket kívánnak. A földmívelésügyi miniszter úr ezeknek a nagy kérdéseknek áttekintésére a gazdasági felügyelői kart kívánja felhasználni. Teljes tisztelettel viseltetem a felügyelői, kar iránt, de engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy ma is vannak egyesek, akik - különböző adottságuk birtokában nem egészen^ valók arra a feladatra, amelyre a földmívelésügyi miniszter úr őket kiválasztotta. (Ügy van! half elől.) Hát még ha most meg akarjuk ezt sokszorozni! A gazdaságfejlesztési törvényjavaslatban az van benne, hogy egy ilyen felügyelőnek joga van egy gazdaságba gondnokot állítani és hasonló mást elrendelni, ha az_ a gazdaság az ö felfogása szerint nem szolgálja az egyetemes termelési érdekeket. Bocsánatot kérek, mégis csak azt kell, hogy mondjam: ha valaki egy intézkedési körrel fel van ruházva, az ahhoz szükséges tulajdonságoknak mégis csak a többszörösével kell bírnia arra, hogy benne a bizalom összpontosulni tudjon. Mélyen t. Felsőház! Arra, hogy a mai magyar mezőgazdasági termelésben milyen nagy nehézségek vannak, legyen szabad előhoznom azt, 'hogy az utóbbi két esztendőben az országot katasztrofális vízkárok érték. Ezért annak oka nemcsak a túlcsapadékos időjárás, mert meggyőződésem szerint ennél még súlyosabb okok azok, amelyek az Alföldnek egy nagy részét, területéből körülbelül egy millió katasztrális holdat terméketlenné tették, úgyhogy ezen terület jövő esztendei kilátásai is igen rosszak. Azok a jelentések, amelyek a földmívelésügyi miniszteri uni részéről kiadattak, hogy ennyi és 1941. évi december hó 17-én, szerdán. 381 ennyi tízezer és százezer katasztrális holdat szabadítottak fel az árvíz és belvíz alól, tévedést okozhattak, mert a nagyközönség azt hitte, hogy ezeken a területeken holnapután már aratják a búzát. (Mozgás.) Pedig ezek a földek még ma is terméketlenül állanak. (Ügy van! a középen.) Ennek az okát meg kell mélyen keresni: meg kell keresni, mert hiszen a talaj úgy geológiailag, mint biológiailag átváltozott. Ezeket az okokat tudományos és gyakorlati kísérletekkel meg kell állapítani, mert az Alföld posványosodik és szikesedik. Hogyan lehet elképzelni, hogy amikor Magyarország legjobb búzatalaját jelentő területen ilyen nehéz problémák vetődnek fel, akkor — ismétlem — azoknak tudományos és gyakorlati kísérletezése még mindig késik? A belvizek levezetése az Alföldön nem történik meg helyesen és hiába ássák az árkokat egyrészt, mert posványba ásódnak, másrészt, mert nem tudják a vizet levezetni, hiszen hivatalos értesítést kaptam, hogy az Alföld egy részében 1939 óta három méterrel emelkedett a talaj vízszintje. Méltóztassék elképzelni, hogy mit jelent ez. Ha ássák a csatornát, most önmagától bugyog fel a víz és csak szivattyútelepek felállításával lehetne ezen segíteni. A múlt esztendőben mondotta nekem egy szakember, hogy azt a vizet, amelyet — mondjuk — három hét alatt kellett volna levezetni, három hónap alatt sem tudták levezetni, pedig már akkor segített hozzá a nap is, nyári idő lévén, a fokozott párolgás folytán kevesebb vizet kellett levezetni. Ezeknek az ártéri és belvízlevezetési munkálatoknak szerény nézetem szerint a mainál nagyobb előrelátással kell történnie és ki kell vonni ezek intézéséből azt a bürokratikus felfogást, amely ezeket a terheket, amelyek a nemzet egyetemének érdekét szolgálják, az egyes gazdákra akarja újból hárítani. Hogy ez mennyire így van. a következőkkel bizonyítom. Sohasem szoktam személyeskedni, éppen ezért a nevet nem is olvasom fel, de felolvasom egy árvízvédelmi miniszteri biztos hivatalos jelentésének egy passzusát. Ez jellemző arra, hogy ma a hivatalokban a gazdatársadalom érdeikszolgálatáról miképpen gondolkoznak. Ez a passzus így szól (olvassa): »Megemlítem végül, hogy amennyiben a társulatnak el kellene határoznia, hogy a járulékot felemeli, ez nem tekinthető a múlttal szemben ^ nagyobb megterhelésnek, mert a pénz vásárlóereje az utolsó két esztendőben lényegesen csökkent«, — állapítja meg, de nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr ezt szeretné hallani (Derültség.) — »ezzel szemben a mezőgazdasági termékek árai megfelelően emelkedtek«. Mélyen t. Felsőház! Az olyan közhivatalnoknak, aki ilyen elgondolással intéz el ilyen fontos ármentesítési kérdéseket, nem, lehet, hogy egybehangzó véleménye legyen a kormányzatnak és valamennyiünknek fölfogásával. Igen t. Felsőház! Nem akarom tovább szíves türelmüket igénybevenni. (Halljuk! Halljuk!) Azzal t végzem beszédemet, hogy nehéz, válságos időkben vagyunk és szerény nézetem szerint még nem is vagyunk a mélyponton. Mindem erőt összefogni, minden lehetőt tartalékolni, erkölcsi, anyagi erőket mind együvé hozni, minden olyan kérdést, amely a magyar közvéleményt, a magyar lelkeket izgatná és mételyezné, távol tartani, minden konstruktív gondolkozásnak pedig megadni a teret, hogy érvényesülni tudjon, úgy a zsurnalisztikában,