Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 54. ülése lattenyésztés ma erős fejlődésnek örvend. Szomorúan kell azonban megállapítani, hogy a valóság ezt a feltevésünket cáfolja, mert annak ellenére, hogy a föl dm ívelésügyi miniszter súlyos milliókat áldoz állattenyésztésünk fej lesztésére, állatenyéstésünk az utóbbi időben mind a minőség, mind a mennyiség tekintetében erősen visszaesett. Az állatösszeírás adatai nem állnak ugyan a nyilvánosság rendéi kezesére, de mi gazdák, akik.kint az életben forgolódunk, közvetlenül látjuk és saját gazdaságunkon keresztül tudjuk, a fogyasztók pedig tapasztalják, még pedig ma már szomorúan tapasztalják, hogy az országban olyan nagyarányú depekoráció folyik, amely mellett nem mehet el szó nélkül az, aki a legcsekélyebb felelősséget is érzi a magyar közgaz daság jövendő alakulásáért. Oka mindennek van, — mélyen tisztelt Felsőház — keresnünk kell tehát nekünk is,az okokat, amelyek előidézték azt, hogy e tejjelmézzel folyó Kánaánban ma már alig leheti tejet kapni, hogy nincs zsír, hogy a sertéstenyésztés visszafejlődött, a termelők hízlalási tevékenysége szünetel és országunk négyíz'oerj történt örvendetes gyarapodásának ellenéra gyapjútermelésünk ma jóval alacsonyabb, mint amennyit a trianoni csonkaország még 1939-ben is termelt. Keresnünk kell állattenyésztésünk visszafejlődésének okait, meri ' ezek ismerete nélkül a segítés helyes eszközeit sem tudjuk megállapítani. A problémákat tárgyilagosan kívánom a mélyen t. Felsőház elé vetíteni, éppen ezért nem fogom elhallgatni azokat az elemi csapásokat sem, amelyek tejtermelésünk mértékét kedvezőtlenül befolyásolták. Ilyennek kell minősítenem elsősorban az, 1940. és 1941. évek nek nedves időjárását, amely szálastakarmánytermésünknek főleg a minőségét rontotta meg. És hogy egészen tárgyilagos legyek, talán még azt is meg kell említenem, hogy az 1938/39. évi száj- és körömfájás utóhatása szintén közrejátszott tejtermelésünk csökkenésében. Ezeknek az okoknak a következményei azonban részben megszüntethetők, vagy legalább is a minimumra csökkenthetők lennének, vagy lettek volna abban az esetben, ha az ázott takarmány csökkent tápértékét a gazda abrak adagolásával kiegészíthette volna, ami természetszerűleg a tej előállítási költségét növelné. Az előállítási költséget azonban csak úgy tudja bárki, tehát a magyar gazda is növelni, ha annak ellenértéke az áru árában megtérül. Szomorúan kell megállapítanom, hogy az eddigi tejárpolitikánk erre a gazdának nem nyújtott alkalmat. Ugyanis az 1939 augusztus 26-i általános árrögzítés idején érvényes tejár már régen nem volt a termelésre ösztönző hatású és az érdekeltség már ezt megelőzőleg régen követelte a tejárak felemelését. A pénzügyminiszter úr a bizottsági tárgyalás alkalmával maga is lojálisán elismerte azt, hogy az árrögzítés idejében a mezőgazdasági árak túlságosan alacsonyak voltak. Áll a miniszter úrnak ez a, megállapítása legelsősorban talán éppen a tejre és mindamellett, hogy erről a kormány is tudott, az első tejáremelés mégis csak 1940 január 15-én következett be, tehát nagyon későn és egészen nevetséges mértékben, mert hiszen a tej budapesti termelői árát összesen csak 2 fillérrel, 19'5 fillérre emelte fel. Tudjuk, hogy ezzel szemben a vidéki termelői tejár mindig körülbelül 6 fillérrel volt alacsonyabb. Ilyen ár mellett a tejtermelés még az olcsóbb nyári zöldtaíkarmá1941. évi december hó 17-én, szerdán. 373 nyozás idején is tovább csökkent, és inkább a tejellátásunkban érezhető újabb zavarok, mint a gazdák világos okfejtésének nyomására engedett csak az árkormánybiztosság, amikor 1940 október 20-án a tej budapesti termelői árát 24 fillérre' felemelte. És amikor ennek sem volt meg a várt hatása, a folyó évi június 18-án az úgynevezett általános mezőgazdasági árrendezéskor -— hangsúlyozottan végérvényes módon — 30 fillér ben nyert a tej budapesti termelői ára megállapítást. Üjból hangsúlyozom, hogy a vidéki termelői árak minden esetben 5—6 fillérrel voltak ezeknél az áraknál alacsonyabbak. Ha elfogadjuk, mélyen t. Felsőház, azt a tételt, hogy az árpolitika a termelési politika alapja, akkor a fentiekben röviden vázolt árpolitika a legfőbb oka tehát annak a — hogy úgy mondjam — esődnek, amiben az ország tejellátása most van. Állításom igazolására nem kívánok ez alkalommal részletesebb fejtegetésekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen csak utalok az egyik legfontosabb tehenészeti abraktakarmánynak, a korpának áralakulására. A jóminőségű búzakorpa átlagára 1937-ben métermázsánkin t 11 pengő 49 fillér volt. 1939-ben ez az átlagár 13 pengő 57 filér volt, ma pedig, ha egyáltalán kap a gazda korpát, fizet érte 19 pengő 20 fillért, rossz fuvar esetén pedig ennél esetleg még jelentékenyen többet is. A bökkenő azonban ott van, mélyen t. Felsőház, hogy ez a 19.20 pengős ár nem helyesen fejezi ki a korpa mai árát, mert ha a mai korpa béltartalmát megnézzük, amely hiteles analízisek szerint 32—33 keményítőértékű, a hajdani jó korpa 48—50%-os keményítőértékével szemben, akkor mindjárt kitűnik, hogy a gazda ma a korpáért a valóságban 29 pengős árat fizet. Ha ennek a drága korpának és álta-' Iában a drága takarmánynak az ára, amelyet a gazda feletet, nem térül vissza a tejárban, akkor a gazda nem tudja betartani az okszerű takarmányozás szabályait, elégtelen takarmányozás esetében pedig a tehenek — mint tudjuk — elapasztanak, az elapasztott tehenet pedig akár égi manna adagolásával sem lehet ugyanabban a laktációs periódusban mégegyszer tejelésre bírni. Ezek szigorú gazdasági és természeti törvények (Józan Miklós: A rádióban kellene beszélni erről.), amelyekkel azoknak, akik az ország te jel látásáért felelősek, szintén számolniok kellett volna. A tejtermelés problémájának azonfelül, hogy a tej szinte nélkülözhetetlen emberi táplálék, még külön nagy jelentőséget és fontosságot ad az a körülmény is, hogy a tejtermelés mértéke szoros összefüggésben van szarvasmarhatenyésztésünk aktivitásával is. A tejtermelés csökkenése tehát egyben ezen legfontosabb állattenyésztési águnk sorvadását is jelenti, aminek pedig egész, mezőgazdaságunkra gyakorolt káros kihatása egyelőre még szinte felmérhetetlen. Ahhoz, hogy Magyarországon, ahol — mint ahogy Bethlen Pál felsőházi tagtársam délelőttibeszédében is említette — a múltban sokszor forgott fenn a veszedelme annak, hogy ez az ország saját zsírjába fullad, mia erős zsírhiány van, tagadhatatlanul nagyban — sőt a teljes tárgyilagosság kedvéért hajlandó vagyok úgy is mondani, hogy elsősorban — járult hozzá az 1939. és 1940. évi rossz,, az átlagon aluli kukoricatermés. Hogy azonban az ország zsírellátása ilyen problémává nőtt, mint