Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 5-4. ülésQ lene mind a gyapjúár megállapításánál, mind pedig általában az összes mezőgazdasági jellegű ármegálalpításoknál alapul venni. Ha ez így fog történni, akkor mindenesetre reálisabbak és megnyugtatóbbak lesznek a megállapítandó árak, mint amidőn az árkormánybiztosságnál működő egyébként nagyon tiszteletreméltó és saját szakmájukban bizonyára igen kitűnő mérnökök és más képzettségű férfiak végzik a mezőgazdasági ármegállapításokat. Gyakran halljuk hangoztatni még nagyon is előkelő körök részéről is, hogy az újabb ármegállapítások következtében előállott mezőgazdasági árak mellett a gazdatársadalom nagyon megtalálhatja a maga számításait és hogy a gazdák e tekintetben teljes mértékben meg lehetnek elégedve. Ezzel kapcsolatban tisztelettel rá kell mutatnom arra, hogy a termelés rentabilitásának csak egyik összetevője az ár, másik, nem kevésbbé fontos tényezőjét a termelési költségek alkotják. Nem fontos az ár magassága, az a fontos, hogy a termelési költséggel arányban álljon. Sajnos, ha a mezőgazdasági termelés költségeinek tekintetében alapos kalkulációt végzünk, nagyon kedvezőtlen eredményekhez jutunk. Tény az, hogy egyes termények tekintetében kedvező ármegállapítások történtek, sajnos, azonban más oldalról, a mezőgazdaság rezsi költségeinél időközben aránylag még nagyobb emelkedés állt be, A mezőgazdasági termények és az iparcikkek ára között, sajnos, ma sincs meg a megfelelő arány. Az összehasonlításnál sohasem szabad az egy év előtti árakat alapul venni, mert hisizen tudjuk, hogy az iparcikkek ára már evek óta aránytalanul sokkal nagyobb mértékben emelkedett, mint a mezőgazdasági árak és így még ha a legutóbbi évi árrendezés aránylagosan történt volna is mindkét oldalra, akkor sem hozhatná helyre a mezőgazdaság kárára már korábban beállott áreltolódást. Sajnos, azonban a. mezőgazdasági és ipari árak közötti arány újabban is feltétlenül a mezőgazdaság rovására tolódott el és az agrárolló mindinkább kinyílik. Áll ez általában a legkülönbözőbb iparcikkekre, de legfőképpen áll ez a ruházati cikkekre. Nagyon helyesen mondotta a közellátási miniszter úr, hogy ki kell küszöbölnünk mindenféle felesleges fényűzést. Ezt mindnyájan aláírjuk, arra azonban feltétlenül szükség van, hogy a dolgozó tömegek a részükre nélkülözhetetlenül szükséges, legegyszerűbb életszükségleti cikkekkel el legyenek látva. Nagyon fontos a mezőgazdasági lakosság szükségletének e tekintetben való ellátása, mert hiszen ez biztosítja azt, hogy munkáját, amellyel a termelés és a közellátás nagyfontosságú érdekeit szolgálja, zavartalanul végezhesse. Egyike a közellátás legnehezebb, de kétségtelenül legfontosabb kérdéseinek a lábbeliellátás kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy e tekintetben a nehézségek főoka az, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű lábbeli. Szükségesnek tartom azonban, hogy bármilyen korlátolt mennyiségben áll is lábbeli rendelkezésre, elsősorban azok .szükséglete legyen kielégítve, akiknek a termelés érdekében végzett munkája ezt leginkább megkívánja és alkiknél foglalkozásuknál fogva az legnélkülözhetetlenebb. A földmíves lakosság, mind a kisgazdák, mind pedig a mezőgazdasági cselédek és munkások is, télen194-1' évi december hó 17-én, szerdán. 363 nyáron az időjárás viszontagságai között állandóan külső munkát végeznek, sárban, vízben, hóban egyformán kell nekik a szabadban szakadatlanul dolgozniok- Ehhez a munkához feltétlenül megfelelő minőségű csizmára van szükségük. Látjuk, hogy az egyes községek részére kiadott utalványok távolról sem elegendőek a szükséglet fedezésére, egyes községekben az új lábbelikre szóló utalványokat már ki sem lehet adni, mert ha az illető máshol készítteti is el a lábbelit, a felhasznált bőrmennyiséget levonják saját községének talpbőrellátmányából, amely pedig a talpalásokra sem elegendő. Olyan községekben, ahol ipari munkásság is van, az elöljáróságok azt az utasítást kapják, hogv elsősorban az ipari munkásság szükségletéről kell gondoskodni. Ez egészen helytelen. Teljös mértékben belátjuk, hogy az ipari munkásság szükségletéről is gondoskodni kell, hiszen az. is rendkívül értékes és fontos termelői munkát végez, mégis meg kell állapítanom, hogy helyzete ebből a szempontból mégis valamivel könnyebb, mint a föidmíves lakosságé. Hiszen az ipari munkásság zárt helyen dolgozik, nyolc órai munkaidő vei, míg a mezőgazdasági munkásság napkeltétől napnyugtáig dolgozik a szabadban és az időjárás viszontagságainak télen-nyáron ki van téve. Az ipari munkásság részére tehát inkább alkalmazhatók a különféle pótlékok, mint a fatalpú lábbeli és a sertésbőrből készült talp, amelyek a mezei munkát végző földmíveseknél magosak kisegítőképpen sem jöhetnek számba. így tehát feltétlenül szükséges, hogy a bármilyen csekély mennyiségben rendelkezésre álló jóminőségű lábbeliből és bőranyagból elsősorban a földmíves lakosság szükségletét elégítsék ki. Ezzel kapcsolatban rá keH mutatnom arra is, hogy jelenleg a vasutasok és a vasúti munkások szükségletét is az egyes községek részére megállapított bőrkontingensből kell kielégíteni és az elöljáróságoknak az az utasítása, hogy legelsősorban is ezeknek adjon utalványokat. Miután ezek általában a vasút melletti községekben laknak és aránytalanul oszlanak meg e községek között, némely kisebb község bőr kontingensét teljesen kimerítik, úgyhogy a lakossáig többi részének nem marad semmi. Helyes volna tehát, ha a vasutasok és a vasúti munkások bőrellátása nem az illető község terhére, hanem központilag történnék. Látjuk, hogy a közellátási miniszter urat a legteljesebb jóakarat vezeti a lábbeliellátás kérdésében. Ezt tanúsítja az a gondoskodás is, amellyel a honvédség-tői elhasznált és javított bakancsokat vett át kiosztás céljaira. Amidőn ezért köszönettel adózunk, kérnünk kell, hogy lábbeliellátási akcióját még fokozottabban folytassa a földmíves lakosság javára. BS kell mutatnom arra is, hogy teljesen indokolatlan a lábbeli, főleg a csizma árának hihetetlen emelkedése is. Az nem lehet ^ indok az ár magasságára, hogy valamiből kevés van. A nyersbőr ára alig emelkedett, nem lehet tehát indokolt a bőrből készült cikkek árának óriási eïnelkedé.-ie. (Farkasfalvi Farkas Géza: A gazda meg nem kap semmit!) Nem tudja megérteni a földmíves ember, hogy amíg békében egy mázsa búza áráért kapott egy pár csizmát, addig most miért kell három-négy t mázsa búza árát is fizetni egy pár csizmáért. De ugyanez a helyzet az egyéb ruházati cikkeknél is, amelyek kapfhatók ugyan, de hihetetlenül ma-