Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés felsőházának 52. üeése 19 U. évi október hó lA-én, kedden. 315 hó 20-án tartott szentmisére és Szent Jobb körmenetre a felsőházat meghívta. A szentmisén és körmeneten a felsőház kép­viseletében báró Perényi Zsigmond ő excellen­ciája vett részt. Bemutatom a miniszterelnök úr egy másik átiratát, amelyben gróf Széchenyi István szü­letésének 150 éves fordulóján, folyó évi szep­tember hó 21-én Budapesten tartott ünnepélyre a felsőházat meghívta. Az ünnepségen a felsőHáz képviseletében magam vettem részt és szobrára a felsőház ko­szorúját elhelyeztem. Jelentem, hogy az Actio Catholica Orszá­gos Elnöksége a XXIX. Országos Katolikus Nagygyűléssel kapcsolatos, október hó 5-én tar­tott Szentséges körmenetre a felsőházat meg­hívta. A Szentséges körmeneten a felsőház kép­viseletében báró Perényi Zsigmond alelnök úr vett részt. Bemutatom a képviselőház elnökének átira­tát, melyben értesít, hogy »a házassági jogról szóló 1894.-XXXI. te. kiegészítéséről és módo­sításáról« szóló törvényjavaslaton a két Ház együttes bizottsága által javasolt módosításo­kat a képviselőház elfogadta. Tudomásul szolgál. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát és a hozzá csatolt bejelentést a Szovjetunió által Magyarországra kényszerített háborúban a m. Mr. honvédségnek az ország határán túl szük­ségszerűen bekövetkezett alkalmazása tárgyá­ban. A miniszterelnöki bejelentés kinyomatott, szétosztatott és a mai ülés napirendjére tár­gyalásra kitüaetett. Bemutatom a miniszterelnök úr további átiratait, melyekben értesít, hogy a Budapesten, 1940. évi június hó 18. nap­ján kelt magyar-német kiadatási szerződés be­cikkelyezéséről; a Teheránban, 1937. évi december hó 18-án kelt magyar-iráni barátsági és választott bíró­sági szerződés becikkelyezéséről; a közellátás érdekét veszélyeztető cselek­mények büntetéséről; a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931:XXVI. törvénycikkben a minisz­tériumnak adott és utóbb kiterjesztett felha­talmazás további meghosszabbításáról, vala­mint az 1931:XXVI. te. 7. §-a érteimébén ala­kított országos bizottság tagjai számiának újabb felemeléséről; a közoktatásügyi igazgatás egyszerűsí­téséről; az ügyvédekre, az ügyvédjelöltekre és az ügyvédi önkormányzatra vonatkozó egyes kér­dések szabályozásáról; a Német Birodalomimal 1938. évi december hó 10. napjlán kötött adóügyi pótegyezmények becikkelyezéséről ; végül a házassági jogról szóló 1894:XXXI. tör­vénycikk kiegészítéséről és módosításáról, va­lamint az ezzel kapcsolatban szükséges faj vé­delmi rendelkezésekről szóló, a törvényhozás két Háza által közös egyetértéssel alkotott tör­vények, mint 1941: VIII— XV. törvénycikkek az Országos Törvénytárban kihirdettettek. Tudomásul szolgál. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, amelyben értesít, hogy a Kormányzó Ür ö Főméltósága folyó évi szeptember hó 15. nap­ján Laky Dezső közellátásügyi tárcanélküli minisztert ezen állásától saját kérelmére^ fel­mentette és az 1917:XI. te. alapján közellátás­ügyi tárcanélküli miniszterré Győrffy-Bengyel Sándor m. kir. titkos tanácsos, vezérezredest, a honvédelmi miniszter állandó helyettesét egy­idejű szolgálaton kívüli viszonyba helyezése mellett kinevezte. Tudomásul szolgál. Bemutatom a honvédelmi miniszter úr át­iratát, amelyben értesít, hogy a Kormányzó Ür Ő Főméi tósága Werth Henrik m. kir. vezérezredest, a m. kir. honvédség vezérkari főnökét szolgálati állása alól felmentette s helyére a m. kir. honvéd vezérkar főnökévé vitéz Szombathelyi Ferenc in. kir. altábor­nagyot nevezte ki. Tudomásul szolgál. Kiadatott az igazoló bizottságnak. Bemutatom a honvédelmi miniszter úr egy további átiratát, amelyben közli, hogy Győrffy-Bengyel Sándor m. kir. titkos taná­csos, vezérezredesnek közellátásügyi tárcanél­küli miniszterré történt kinevezésével kapcso­latban, szolgálaton kívüli viszonyba helyezése folytán, az 1940 : IX. te. 1. §-án alapuló felső­házi tagsága megszűnt és e felsőházi tagságra vitéz Littay András m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes van soron. Tudomásul szolgál. Kiadatott az igazoló bizottságnak. Bemutatom Kassa város közönségének fel­iratát »a második magyar műegyetemnek Kassán való létesítése« tárgyában. A felirat kiadatik a kérvényi bizottság­nak. Jelentem, hogy gróf Sennyey Ferenc, gróf Serényi László, vitéz Littay András és vitéz Szombathelyi Ferenc felsőházi tagok meghívólevelüket benyújtották. A meghívólevelek megvizsgálás és jelen­téstétel végett kiadattak az igazoló bizott­ságnak. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy Veszprém vármegye tiszti főügyészétől gróf Esterházy László felsőházi tag; a budapesti kir. főügyészségtől Szőke Gyula felsőházi tag; végül a győri kir. főügyészségtől Czettler Jenő felsőházi tag ügyében mentelmi megkeresés érkezett. A felterjesztések — előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett — kiadattak a mentelmi bizottságnak. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy beadta jelentését az igazoló bizottság a hozzáutalt igazolási ügyekben; a mentelmi bizottság gróf Esterházy László felsőházi tag mentelmi ügyében és végül a gazdasjági bizottság a felsőház 1942. évi költségvetési előirányzat tárgyában. Mindezek a r jelentések kinyomattak, szét­osztattak és a házszabályok szerinti 3 napi köz­beeső idő elteltével a mai ülésünk napirend­jére tárgyalásra kitüzettek. Jelentem, hogy a felsőház naplóhitelesítő bizottsága által megállapított ellenőrző sor­rend szerint folyó október hóra Biró Zoltán és Domanovszky Sándor bizottsági tagok követ­keznek naplóhitelesítőkül. Tudomásul szolgál. Napirend szerint következik a m. kir. mi­niszterelnök előterjesztése a Szovjetunió által Magyarországra kényszerített háborúban a m. kir. honvédségnek az ország határán túl szük­ségszerűen bekövetkezett alkalmazása tár­gyában. Öl*

Next

/
Thumbnails
Contents