Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés felsőházénak hl. ülése 1940. évi december hó 19-én, csütörtökön, 191 biztos munkáját elősegítse, mert az a meggyő I ződésem, hogy ha ez az intézmény szintén be fog kapcsolódni annak a kormányszervnek a munkájába, amelynek a munkájáért most már nekem kell a felelősséget vállalnom, nagyon hamar módomban lesz olyan eredményekkel jönni ki a nyilvánosság elé, amelyek megnyugtatók lesznek és kihúznak a lelkekből olyan tüskéket, amelyek ma kellemetlen érzést okoznak. De, mélyen t. Felsőház, előre meg kell azt mondanom, azzal a férfias nyíltsággal, amely az én munkásságomat egész életem során jellemezte, hogy amidőn ezeket a kontroli-vizsgálatokat a legnagyobb megértéssel fogom majd (•szemlélet alá vonni és konzekvenciáikat levonni; ugyanakkor el vagyok határozva arra, hogy korrekciót eszközlök olyan számításokkal, amikor már minden költség felszámíttatott, még 20 százalékos polgári haszont is felszámítanak, amint azt az egyik szónok kérte itt a felsőházban. Én ennek nem lennék a támogatója, mert ma valóban olyan időket élünk, amikor a polgári haszonról való fogalmak lényegesen máskép alakulnak, mint korábban, hiszen nekem — meg kell vallanom őszintén —- sokszor szinte vérző szívvel kellett drákói módon intézkednem korábban, amikor nem 20 százalékos, de annál sokkal kisebb polgári hasznot sem akceptálhattam ipari termelésnél egy magasabb közérdeknek a szolgálatában, mely magasabb közérdek kivétel nélkül valamennyiünk számára egyformán kötelező, akik ennek az országnak hü fiai és törvényhozói vagyunk. Mélyen t. Felsőház! Azokban a felszólalásokban, amelyeknek anyagát csak gyorsan tudtam áttekinteni, ismétlem, sok érdekes van, de talán az árkormánybiztossng munkája elleti felvonult érveléseket ezeknek a beszédeknek •^gyík-másik részével magával is meg tudom cáfolnu Hiszen példának okáért az egyik nagyérdemű felszólaló, azt hiszem, Jankovich-Bésán gróf úr volt az, nagyon helyesen kifejtette, hogy a mezőgazdaság rentabilitása érdekében arra is vigyázni kell, hogy a munkabérek ne emelkedjenek túlontúl magas összegre és valamivel később, az ipari termelésre gondolván, aZt mondta, hogy viszont a munkabéreket úgy kell megállapítani, megszabni, hogy legyei annyi keresménye a munkásnak, hogy a maga számára meg tudja szerezni azt, ami a létfenntartás« érdekében szükséges. Mélyen t. Felsőház! Azt hiszem, egészen hibás vágányra terelődnék az én felszólalásom, ha azt kívánnám megvilágítani, hogy miként is állunk a munkájából élő népességünk munkabérátlaga tekintetében. Én mindig azt hangoztattam, hogy nem lehet összehasonlítani az ipari munkás bérét a mezőgazdaságiéval, nem lehet azért, mert az agrármunkás bérében tulajdonképpen védelmet jelentenek a naturáliák s az idők változásától függetlenül az agrármunkás számára olyan biztonságot nyújtanak. amilyen biztonságot hőn óhajtanánk az ipari munkásságnak is. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ugyancsak Jankovich-Bésán gróf úr a felszólalásában azzal is indokolta a tejárak, emelkedését, hogy a takarmányárak növekednek. En azonban felteszem a kérdést, hogy a takarmányt egészében nem ugyanaz a mezőgazdaság termeli-e, amely a tejet előállítja? Bajok lehetnek egy ország mezőgazdaságában sok ok következtében, de amikor én a megoldásnak az útjait keresem, akkor valahogyan tovább szeretnék pillantani és nem olyan oktényezőket keresgélek össze, amelyek elsősorban magában a mezőgazdaságban fordulnak elő, Több szónok hivatkozott airra, hogy a magyar mezőgazdaság helyzete milyen rossz a múlt világháborút megelőző, 1913. évi helyzettel szemben. Való igaz, hogy 1913-bam az agrárárszínvonal sokkal magasabb volt, mint amilyen manapság. De valamennyien tudjuk, hogy akkor katasztrofálisan rossz termés volt, és valamennyien tudjuk, hogy akkor a Balkánháború fellege után mutatkozó sok gazdasági nehézség volt, a világháborií előestéjén az, ami' feltornászta az agrár termel vények árát. En tehát úgy gondolom, hogy 1913 kissé messze van 1940-től, és amikor a mezőgazdasági termeivények áralakuását vizsgálom, valahogyan úgy érzem, rá kell mutatnom a magyar kormányok nak arra a roppant megértő támogatására, amelyet azzal mutattak, hogy az 1932/33-as válság után el tudták vezetni az árak tekintetében is a mezőgazdaságot előbb az 1939-es, majd az 1940-es árbázis felé. Az 1940-es árbázisra vonatkozólag hivata- . los statisztikai számokkal rendelkezünk, amelyek szerint — egy átlagos számot vagyok bá tor csupán idézni - a miüt év szeptemberéhez képeit az árszínvonal egészében több mint 40 százalékkal emelkedett, Lehet, hogy valaki azt fogja mondani, hogy aaoknál a termelvényeknél, amelyek az ő gazdaságáéban állíttattak elő, ekkora emelkedés de facto nem volt észlelhető. De ezeket a számokat egy objektív és minden kritika felett álló hivatal, a Központi Statisztikai Hivatal állítja össze, amely rendszeresen megkérdezi az agrárszakkörök véleményét is. Ha tehát a inult év őszéhez képest 10 százalékos emelkedéssel állunk szemben, akkor nem mondom, hogy ez fenékig tejfel. — Isten ments, ezt nem lehet mondani — de nyugodt lélekkel merem mondani, hogy a háborús gazdálkodás ellenére a magyar kormány és annak az árpolitikai exponense, az árkorraánybiztos, mindent meglett, hogy a nehéz viszonyok között a, lehetőségek határán belül a mezőgazdasági árakat emelni tudja. Ezt minden bizonnyal nem úgy tette meg, mint ahogyan talán a gazdák jelentékeny rés?e kívánta volna, csakhogy az árkor mán y biztos két malomkő között őrlődik: — mint ahogyan inna délelőtt a miniszterelnök úr mondotta — a fogyasztók^ és a termelők között és hogy valahogyan az életét meg tudja menteni, hivatását be tudja tölteni, bizony r nagyon vigyáznia kell, hogy mind a két irányban igazságot szolgáltasson Ez pedig mindenkor a legnehezebb emberi teljesítmények közé tartozott Mélyen t. Felsőház! A múlt év őszén nagyjában-egészében mondhatnám, harmonikus árrendszer alakult már ki Magyarországon, mert az árellenőrzés korábban való munkája révén valóban sikerült lenyesni sok olyan kilengést az ipari árakban, amely hosszú idő óta kellemetlen rezonanciát keltett, úgyhogy a múlt év nyarán, ha rá nem szakad a világra ez a második világiháboi'ú, elindulhattunk volna a mezőgazdasági meg az ipari árak tekintetéiben egy olyan fejlődés felé, amelyben mindkét nagy termelési ág minden bizonnyal megtalálta volna a maga számítását. De, mélyen t. Felsőház, a tárgyilagosság jegyében le kell szögeznem azt n tényt, amelyet Schandl Károly ő excellenciája is kifejtett itt a felsőházban, hogy a háború kitörése óta a mezőgazdaság érdekében tett árintézkedések folytán az agrárolló megszűkült. Ez tagadhatatlan tény és ez már önmagában a legnagyobb dicsérete az árkormánybiztos munkásságának, aki félretéve minden 28*