Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

148 Az országgyűlés felsőházának ÁO. ülése hogy a gazdáknak áldozatot kell hozmok az • összesség érdekében. Ezzel kapcsolatban le kell szögeznem, hogy a gazdaközönség már évek , hosszú sora óta nem te ÍZ egyebet, mint áldozatot hoz, mert hiszen a mezőgazdasági termelés tovább folytatása már magában véve igen nagy áldozatot jelent. A mezőgazdasági I termelés, főleg a mi klimatikus viszonyaink között, nem enged olyan kalkulációt, mint az ipar vagy a kereskedelem, mert hiszen a gazda munkába, törekvése, hozzáértése a termelésnek | csak egyik, r még pedig jelentéktelenebb öszszeteyője, míg ezzel szemben az időjárást egyáltalában nincs módja befolyásolni, a termelési költségek megállapítása és az értékesítési viszonyok alakulása pedig a legtávolabbról sem függ a gazdától. A mezőgazdaság jövedelmezősége a rossz termés, a magas termelési költségek és az ezekkel egyáltalában arányban nem álló értékesítési lehetőségek következtében teljesen megszűnt és e mellett viselni kell az állandóan fokozódó közterheket is. Viseli is azokat a gazdaközönség kötelességtudással, áldozatkészséggel és bámulatos türelemmel abban a reménységben, hogy talán eljön még a jövő bon az az idő, amidőn munkájának és áldozatkészségének gyümölcsét legalább kis részben megkaphatja. Annyi bizonyos, hogy a magyar mezőgazdaság már eljutott a teherviselés tekintetében a teljesítőképesség végső határáig. Az igények lefokozása és az életszínvonal leszállítása a gazdaközönségnél, sajnos, már nem lehetséges, mert ezeket már nagyon régen a legminimálisab bakra szorította le. Az esetleges további töbletterhek viselése kizárólag az okszerű termelés és gazdálkodás rovására történhetik. A mezőgazdasági termelést a rossz termés és az egyébként is kedvezőtlen gazdasági viszonyok mellett elég súlyosan érintik a különböző hatósági intézkedések, amelyek a gazdálkodás szabadságát erősen megkötik. EJ kell ismernünk, hogy a jelenlegi körülmények között ma! gasabb szempontok követelik a gazdasági élet szabadságának bizonyos megszorítását és korlátozását és a termelés terén való bizonyos szabályozást és beavatkozást. A magasabb szempontok előtt a gazdaközönség is meghajol, mint ahogyan a magyar gazdaközönség mindenkor saját érdekénél előbbre helyezte az országos érdekeket. A feltétlenül szükséges hatósági beavatkazásoknak azonban olyanoknak kell lenniök, amelyek nem teszik lehetetlenné a termelést és amelyek legalább a szerény polgári megélhetést biztosítják a termelőknek, nem pedig ráfizetést jelentenek nekik. A mezőgazdasági termények árszabályozása kétségtelenül nem egyszerű dolog. Az iparcikkeknél a termelési költségeket sokkal könnyebben ki lehet számítani. A mezőgazdasági termelést befolyásoló különböző tényezők, ezek között elsősorban az időjárás bizonytalansága miatt pontos kalkulációkat végezni alig lehet. Éppen azért, mert itt nagyon nehéz kérdésekről van szó, csupán a legnagyobb szakértelemmel, felkészültséggel és gyakorlattal lehet és szabad hozzányúlni a mezőgazdasági termények és cikkek árszabályozásához. A magyar mezőgazdaság ügyének hivatott intézője és érdekeinek őre a földmívelésügyi minisztérium, amelyét munkájában a magyar gazdaközönség összessége teljes bizalommai támogat. Sajnos, azonban azt látjuk, hogy a tisztán mezőgazdasági jellegű kérdésekhez és így közelebbről éppen a mezőgazdasági ársza bályozás kérdéséhez is más, a mezőgazdaság- I 194-0. évi december hó 18-án, szerdán. tói teljesen idegen más szervek is hozzászólnak, éspedig, sajnos, igen nagy, sőt döntő befolyással és emellett megfelelő hozzáértés nélkül, így hozzászól elsősorban az Arellenőrzés Országos Kormánybiztossága. Ennek a rendkívül nagyhatalmú, miniszteri felelősség nélkül működő, de emellett úgyszólván miniszteri hatáskört kisajátító szervnek a működése igen súlyosan érezhető a mezőgazdasági árszabályozás terén. Határozottan ki kell Jelentenem, hogy az árkormánybiztosságnak e működésével szemben a magyar gazdaközönség a legteljesebb bizalmatlansággal viseltetik, amire a gazdaközönségnek igen súlyos okai vannak, örömmel kell megállapítanom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr is tegnapi felszólalásában megállapította, hogy az árkormánybiztosságnak a mezőgazdasági árakat szabályozó tevékenysége nem volt minden tekintetben szerencsés. Elsősorban rá kell mutatnom a sertéshízlalás kérdésére. Földmívelésügyi kormányzatunk a múlt év őszétől kezdődőleg nagyon helyesen azt az irányelvet követte, hogy a takarmányárak emelkedésével lépést tartva, fokozatosan emelte a sertésárakat, hogy így a hizlalás rentabilitását biztosítva, a gazdák hízlalási kedvét elősegítse és az ország közellátása mellett a kiviteli kontingenst is biztosítsa. A minisztérium ide irányuló intézkedéseit mindenki örömmel üdvözölte, éppen úgy, mint azokat az intézkedéseit is, amelyek a hizlalás elősegítésére hízlalási hitel nyújtásával és a nyár folyamán kedvezményes és valóban nagyon kitűnő minőségű tengeri rendel kezésreboesátásával történtek. Ekkor jött villámcsapásként szeptember elején az árkorniánybiztosság 23.900. számú rendelete, amely hirtelen csökkentette a hízósertés árát, eltörölte a budapesti állatvásárra szállított neliezeblb sertésekre érvényben volt prémiumot és emellett teljesen érthetetlen és indokolatlan területi felosztással különféle árakat állapított meg a különböző vármegyékben, sőt járásokban is. Ez a rendelet általános megdöbbenést keltett a gazdaközönség körében és a lehető legrövidebb idő alatt oda vezetett, hogy a gazdák legnagyobbrészt elvesztegették beállítani való süldőiket, attól való félelmükben, hogy azoknak felhízlalása úgy sem lesz kifizetődő; a hizlalások alatt álló sertéseket pedig felhízottat) eladták, aminek következte ben a hízósertésállomány a legnagyobb mértékben megcsappant. Ennek a rendeletnek voltaképpeni célja az volt, hogy a közellátást olcsóbbá tegye, azonban éppen az ellenkező eredményhez vezetett, mert hiszen amellett, hogy a gazdát megkárosította, a fogyasztóközönségnek és a közellátásnak is kiszámíthatatlan károkat okozott és egyenesen zsírhiányt idézett elő. Ha ez a rendelet úgy, ahogy volt, érvényben maradt volna, ebben az esetben néhány hónap alatt eltűnt volna teljesen a hízósertés és a zsírhiány egyenesen katasztrofális lett volna. A sérelmes rendelet ellen minden oldalról felemelte szavát a gazdaközönség, sőt felemelték szavukat ez ellen a fogyasztóközönség közgazdasági tudással bíró érdekeltségei is, így éppen a nagyipari érdekeltségek is, amelyek nagyon jól látták a hasonló intézkedések káros hatását. Erre jelent meg egy hónap múlva az árkormánybiztosságnak újabb, 26.300. számú rendelete, amely a hízósertések árát újból szabályozta és azokat általánosságban ismét emelte. Ebben a rendeletben . is megmaradt