Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

138 Az országgyűlés felsőházának UO. ülé Iában nagyon, sürgős és a nemzet összes dol­gozóit átfogó nemzeti munkáskamarát kormá­nyunknak országos viszonylatban meg kell alakítania. De mindenekelőtt életre kell hívni a munkaügyi minisztériumot, mert a munkás­kérdés és a szociális ügyek elintézése mind­addig lehetetlen, amíg számtalan, egymással sokszor ellentétben is dolgozó állami vagy fé­lig állami szerv intézi a munkás-kérdést és a szociális ügyeket. A második az állami munkaközvetítés, a harmadik a hivatalos szabadidő-szervezet. Ezek ugyancsak múlhatatlanul felállítandó intézmények. Mihelyt az idő engedi, mind a fővárosban, mind a vidéki városokban, indul­jon meg az építőmunka. Higiénikus munkás­lakások építendők, mert erre igenis nagy szük­ség' van. Mind fővárosi, mind vidéki viszony­latban a mai körülmények között súlyosan tapasztalható a lakáshiány, de különösen a munkásoknál lehet ezt megállapítani, hiszen van olyan helyiség, ahol — egy szobában — három család húzódik meg, családonként leg­alább két-három gyerekkel. Közegészségügyi szempontból nézve a dolgot, az ú.i magyar generáció csakis egészséges otthonból kerül­het ki. (Ügy van!) Mindezek az intézmények elengedhetetlen követelményei annak a Magyarországnak, amelynek felépítését teljesen szociális ala­pokra lehet helyezni. Ezzel egyetemben mint, munkás, meg kell hogy mondjam, hogy,mi nem akarunk liberális Magyarországot. (Úgy van!) Mi erdélyiek megmondhatjuk, hogy az utóbbi 10 év alatt, különösen egy bizonyos faj hangos szószólóitól egy áramlat indult még innen az anyaországból, amelynek hallgatói voltunk. Ezek állandóan a liberalizmust em­legették és igenis, ez a körülmény tompította ellenállásunkat és különösen ez ásta még sírunkat. A nyomor, amelyet nekik is kö­szönhetünk, a legutóbbi időben már olyan nagy volt, hogy szinte alig lehetett a fene­kére látni. Ezt arra a városra értem, ahol a zsidóság a lakosságban 30%-os arányban fog­lal részt. Politikával nem akarok foglalkozni. A párt­politikától magát az erdélyi munkásságot men­tesíteni fogjuk. Nagyon szeretnők elérni, hogy a mai Magyarország egész munkássága mente­sítve legyen a! politikától, ment csak a munká­ban a helye, a becsületes munka után pedig meg fogja kapni, amint tudjuk, a becsületes nagyobb darab kenyeret. (Helyeslés.) De ugyan­akkor, amikor a munkások részéről ez a^ kívá­nalmunk' és velük szemben ez a kötelességünk, nagyon kérnék minden társadalmi réteget, hogy^ a mai nehéz időkben ne legyen köztünk eltérés, megkülönböztetés, hanem egy családdá kovácsolódjunk össze és legyen meg, jöjjön el a nemzeti összefogás és összekovácsolódás, mert ha ez nem történik meg, lemaradnak a történe­lem szekeréről mi, Magyarország, amelyre az elmúlt ezer éven keresztül rábizonyult, hogy meg kellett védenie sajátmagát, de meg kellett védenie a szomszédait is. Ha ez eddig így volt, egészen bizonyosan az elkövetkező ezer énben sem lesz máskép. Igenis, megtesszük kötelessé­günket Kelet határán, továbbra is megvédjük Európa kultúráját, de ez r csak a megértés, az összetartás jegyében történhetik meg. Általá­nosan ki kell mondanunk, hogy ha eddig gö rongyos, tövises volt is a magyar út, össze­fogva eltakaríthatjuk azokat a göröngyöket, amelyek általában véve mindan társadalmi ré­tegnek akadályt jelentenek. Azokat, akik fá­19 W. évi december hó 18-án, szerdán. radtak a hivatalokban, vagy bá<rmilyeu közü­le then és akik csak akták gyártásával és tolo­| gátasával foglalkoznak, nagyon kérjük, hagy­| jak a munkát azoknak, akik éreznek magukban kötelességet, lendületet és akik alkotni akarnak, mindennap hasznára akarnak válni a magyar hazának. Akár alkoimányrefoTmról, akár mó­dosításáról legyen szó, csak egy a bizonyos, hogy a kor szellemének megfelelően — ezt szintén hangsúlyoznunk kell — a külön érdekeket te­gyük félre. Itt nincs másról szó, csak közös magyar érdekekről. Az alkotmáuyreformnál is bajok lesznek, ha pártpolitikát viszünk bele a dologba és aszerint készítjük a paragrafusokat, mert akkor a nemzet alkotórészeire fog (bom­lani. Ezt ma 1940-iben nem szabad megtenni. Nekünk eddig is volt hivatásunk, de ezután még nagyobb lesz a ma,gyar nemzet hivatása. Legyen békeállapot, de egyszersmind hadiádla­pot is. Erdély visszatért, a visszatérés tragé­diáját zárjuk le. De határainkon túl se beszél­jen erről senki sem. Szeretném, ha egyszersrnin­denkoirra megszűnnének azok az atrocitások, amelyekkel testvéreinket bántalmazzák. (Ügy van! Ügy van!) A kormány rámutatott arra, hogy a végletekig lojális és lovagias tud ma­radni. Mi magyar munkások, akik műhelyünk­ben vagy kapával; a kezünkben addig dolgo­zunk, amíg- tenyerünk kérges iieim lesz, ezután is dolgüzni fogunk és ha megint egyenruhába kell bújnunk, akkor mint honvédek is meg­tesszük a kötelességünket, a hazáért ott dolgo­zunk, ahol dolgoznunk kell. (Élénk helyeslés és taps.) 1918-ban kezdődött el a tragédiánk és a bécsi döntésig tartott. Azóta a feltámadás út­jára léptünk, hazatértünk. Mondják, hogy utunk tövises, göröngyös volt. Igaz, hogy gö­röngyös volt, mert mi magyar munkások az elmúlt 22 év alatt talán két évig vettünk részt az erdélyi magyar népközÖBség munkájában. De ez saját hibánkon kívül történt. Ennek oka az volt, hogy évtizedek óta közöttünk élt egy más faj is, amely a mi betűinket vetette a fe­hér papírra, a mi nyelvünkön beszélt és egye­dül volt a szószólója a magyar munkásságnak. Ezek a szószólók arra használták fel a magyar munkást, hogy az a mindenkori román poli­tika éke gyanánt legyen beverve az erdélyi magyar nép testébe. Húsz évig ék gyanánt szerepeltünk a magyar nép testében, nem P e­dig alkotórész gyanánt. Ez megszűnt a bécsi döntés után. Tudjuk, hogy itt nem leszünk rozsdás alkotórészek, hanem szegecsek leszünk, amelyek sohasem hiányozhatnak a nemzet tes­téből. (Éljenzés.) De egyúttal üzenjük azt is, hogy ha volt is tövis ezen az úton, ezt a tövist már régen szétszórtuk és fokozatosan el fog­juk távolítani. Ha tövisre lépünk és szúrást érzünk, akkor az nekünk már nem rosszul, ha­nem igenis jól esik, mert érezzük, hogy itthon vagyunk és érezzük, hogy az anyaorezágbeüek velünk együtt fogják azokat eltakarítani. Eh az anyaországbeli nagyjainkat is csak munká­soknak tartom. Magyarország első nagy mun­kása — őszintén mondom — a Kormányzó TTr Ő Főméltósága, (Élénk éljenzés és taps.) aki megkezdte az országgyarapítás munkáját Tiszta szívből kívánom, hogy ezt a munkát erőben és egészségben be tudja fejezni. (Elénk éljenzés. ) Szeretném« ha mi dolgozók, akik itt bent vagvunk és akik kívül vannak, — amint már többször említettem — összekovácsolod ­nánk és a megértés jegyében együtthaladnank azon a göröngyös úton, amelyet rövid időn be­lül egyenessé kell változtatnunk. Ez az ut a

Next

/
Thumbnails
Contents