Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés felsőházának 40. ülése tényt, hogy különösen a városi törvényható­ságok sok oly feladatot oldanak meg saját kü­lön költségvetésük terhére, amelyeknek meg­oldása lényegében állami feladat volna. Ha az 1941. évi állami költségvetés köz­igazgatási kiadásainak fedezetére beállított 1.345,000.000 pengőhöz ennek 25% -át azaz kere­ken 336 millió pengőt hozzáadom, akkor a köz­terhek összege kerek számban 1.681,000.000 pengőt tesz ki. amit a Felvidékkel és Kárpát­aljával megnagyoblbodott lakosság számával elosztva fejkvótaként kerek számban 155 pen­gőt kapok. Ez az 1938. évi adóstatisztika 132 pengős fejkvótájával széniben felenként 23 pengős emelkedést rautat. Pedig a íejjkvótátban még nincs benne az Oti. a Mabi és az Otba tetemes összegű, az évi 100 millió pengőt bizo­nyára meghaladó járuléka és a beruházási hoz­zájárulás eöedékesévi részlete sem. De nem fog lalja magában a költség T vetés a folyó évi no­vember hó 1-étől foganatba vett köztisztviselői fizetésemeléssel előállott legkevesebb 50 millió pengőt kitevő kiadástöbbletet sem. És nem szabad megfeledkeznünk végül arról sem, hogy a most visszatért Erdély és Kelet-Ma­gyarország szükségleteivel még csak meg­közelítően sem tudunk számotvetni és ez ok­ból ezek a szükségletek nem is szerepelhetnek ebben a költségvetésben. Így azután eljutottunk oda, hogy az állani és a közületek közigazgatási kiadásai a nem­zeti összjövedelemnek mintegy 25%-át veszik igénybe. Mégis sok panasz, sőt talán vád is hangzik el a kormány és pénzügyi politikája ellen, hogy nem elég a szociális feladatok és szükségletek megoldására fordított összeg, hogy a földbirtokreform végrehajtása nem fo­lyik elég gyors tempóban, hogy az egyes ter­melési és foglalkozási ágak alimentálására fordított összeg nem elégséges és így tovább. Őszintén megvallom, nem szívesen oszta­nám meg a pénzügyminiszter úr gondját mindehhez a szükségelt fedezetet előterem­teni, különösen, amikor a másik oldalon, az adófizetők frontján felsívit az S. O. S., hogy tovább már nem bírják fizetni a magas köz­terheket és adómérséklést kívá.nnak. Válóban, ha az 1938. évi a dó statisztika, alapján azt vizs­gálom, hogy milyen arányszámot mutat az egyes egyenes adónemekből befolyt adójövede­lem f az ^összebevételhez viszonyítva, azt kell megálla p? tanom, hogy míg az egyenes adók bevételi arányszáma a 0.08%! és 4.2% között váltakozik, addig a házadó mutatja a legna­gyobb bevételi arányszámot, 6.14 %-ot. Tény és való, hogy a régi jó időkben a polgári vagyongyűjtés egyik legkedveltebb formája a városi házas ingatlan megszerzése volt. Egy szorgos munkában eltöltött élet mel­lett valóságos életbiztosítást jelentett egy kö­zepes értékű városi házas ingatlan megszer­zése. Ma pedig az adóköteles házaknál a bruttó bérjövedelem.nagyobb felét a közterhek emész­tik fel. Igenis vau tehát ténybeli alapja a háztulajdonosok abbeli kérelmének, hogy az időlegesnek indult, de azóta állandósult ház­adópótlék tovább mérsékeltessék. Bátor va­gyok itt a pénzügyminiszter úr szíves figyel­mébe ajánlani, méltóztassék az adókivető ha­tóságokat arra. utasítani, hogy a nem vitás adótörléseket ugyanabban a tempóban szíves­kedjenek elintézni, mint az adótöbblet előírá­sokat. Ennek ugyanis az év végén a 2%-os jóváírásnál mutatkozik viszás kihatása. Nagyon kérem továbbá a pénzügyminisz­ter urat, kegyeskedjék az adózás terén minél előbb egyszerűsítést teremteni. Ma hozzáértő 1940. évi december hó 18-án, szerdán. 135 emberinek is fáradságos munkájába kerül az adókivetés és lerovás helyességét ellenőrizni, egyszerű embernek pedig ez szinte lehetetlen s ezért bizalmatlan és mindig azt hiszi, hogy kelleténél többet fizettetnek vele. Az 1938. évi adóstatisztikában azt látom, hogy az 5000 pengőn felüli hátralékoknál ösz­szesen 1774 jogi és természetes személy, a vé­dett _ kezelés alatt lévők levonásával közel 30 millió pengő együttesen kezelt közadóval volt hátralékban, ami fejenként 16.770 pengőnek felel meg. A közigazgatási bizottság adóügyi fellebbviteli bizottságában sokszor volt alkal­mam tapasztal ni, hogy egyesek milyen sikere­sen tudják közadóhátralé'kaikat halmozni, hogy azután később a vagyoni összeomlástól való megmentés címén adóelengedést kérhessenek, ugyanakkor pedig a kisebb összegű adóhátra­lékok behajtásánál bizonyos fokú rigorozítás­sal találkozunk. Bár az 1941. évi költségvetés a személyi és dologi kiadások arányszámában a korábbihoz képest kedvező fejlődést mutat, tekintve, hogy a személyi kiadások arányszáma csökkent, vi­szont a dologi kiadások arányszáma emelke­dett, mégis be kell látnunk, hogy kis ország és szegény ország vagyunk és ehhez viszo­nyítva igen sokba kerül állami és közületi igazgatásunk, ami talán a kelleténél jobban kifejlesztett bürokratizmusra vezethető vissza. Kétségtelen, hogy itt egy egészséges leépítés­nek kell bekövetkeznie. Nem volt módom annak kivizsgálására, hogy az állami tisztviselői karban mekkora százalékot foglalkoztatnak a tulajdonképpeni közigazgatási teendők és hány százalékot az tigynevezett felügyeleti teendők. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt merem állítani, hogy tfilzott a felügyeleti és különösen főfel­ügyéleti tevékenység és igen sok értékes mun­kaerőt von el a tulajdonképpeni alkotó munká­tól. Bízzék meg az illető szakminiszter úr az alája rendelt közhivatalok élére állított hiva­talvezetők és törvényhatósági vezetők tudásá­ban ós felelősségérzetében annyira, hogy tá­gabb intézkedési és rendelkezési hatáskörrel ruházza fel őket. Akkor nem fog előfordulni az az anomália, hogy a kisebb jelentőségű közmunkáknál elsősorban a szükségességnek, azután a kivitelnek felügyeleti ellenőrzésével felmerülő hivatali költségjek nagyon sokszor a kiviteli előirányzatnak jelentékeny hányadát teszik. A törvényhatósági életben pedig a köz­ponti munkatorlódás folytán előálló késedel­mes elintézés, különösen az egyes közgyűlési határozatok felülbírálásánál egyenesen fenn­akadást jelent. Nagyon sok az aktázás s kése­delmessé teszi sok esetben az ügy érdemi el­intézését az is, hogy egy ügy érdemi elinté­zéséhez töbh minisztérium és azokból is több külpnböző ügyosztály véleménye és hozzájáru­lása szükséges. A inának dübörögve rohanó élete ezt a lassított tempót nem bírja el. Röviden érinteni kívánnám, mélyen t. Fel­sőház a törvényhatóságok autonómiáját is. (Halljuk!) Miből áll ma egy városi törvény­hatóság autonómiája? Lényegében már csak abból, hogy az irodasegédtiszttől kezdve a pol­gármesterig a törvényhatóság szabadon vá­lasztja tisztviselőt, egyebeikben pedig aztán ^a keze gúzsba van kötve. Pedig nem ez a lé­nyege és jelentősége az autonómiának. Vá­lasztási tapasztalataim folytán meg merem mondani azt a szerény elgondolásomat, hogy választás útján csakis az alispáni és a polgár­mesteri tisztséget és legfeljebb még azokat 21*

Next

/
Thumbnails
Contents