Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Äz országgyűlés felsőházának J+ö. ülése 21 kg: élősertést, most pedig- 390 kg búzát vagy Ű8 kg élősertést. A merkantil körök és sajtójuk mégis azt hirdetik, hogy az agrárolló bezárult, ma már nincs agrárolló, hanem ipari olló van. Ha ezeket a számokat vesszük, amelyeket itt bátor voltam felemlíteni, akkor azt hiszem, ez az állítá_s teljesen meg van cáfolva, jóllehet, ők nagy jóindulatot színlelnek, mert azt mondják: ők koncendálják, hogy a mezőgazdaság megérdemel bizonyos kedvezményt. De hiába, ezeket a számszerű adatokat nem lehet megcáfolni, bármilyen tendenciózus számcsoportosítással, vagy azáltal, hogy éppen a mezőgazdaságban szükséges anyagokat kiveszik az ipari gyártmányok közül és rígy állapítják meg az indexszámokat. Nagyon helyes az az elv, amelyet épipen szintén a földmívelésügyi miniszter úr hangoztatott, hogy az agrártermékek árait elsősorban azok állapíthatják meg helyesen, akik maguk is gazdák, vagy azokkal állandóan foglalkoznak. De ha ez így van, mint ahogyan ez így van, abban az esetben nagyon kérem, hogy a kormány ennek az elvnek szerezzen is érvényt, mert amíg az ipari cikkek árának megállapításánál tudtommal kiszámítják azt, hogy mibe kerül azoknak az előállítása és ennek alapján határozzák meg a maximális árat, az agrárcikkeknél ez nem történik meg. Éppen most olvastam tegnap este egy újságban a miniszterelnök úrnak a Nemzeti Lovardában mondott beszédét és abban megragadta figyelmemet különösen egy pont, mint amely éppen az agrártermelésre vonatkozik, amely nem mond mást, mint amit állandóan követelünk, mert az agrártársadalom nem kívián kedvezést, nem kívánja azt, hogy őt jobb sorsban részesítsék, mint más gazdasági ágazatot, de igenis kívánja azt és méltán kívánja egy agrárállamban, hogy ugyanazon elbánásban részesüljön és a terhekben minden gazdasági ág egyenlően vegye ki a részét. (Helyeslés.) A miniszterelnök úr többeik között ezt mondotta (olvassa); »Nemcsak a jelen fontos, haneim a jövő is. A gazdasági egyensúly fenntartása a jelen szempontjából is szükséges, mert senkitől sem kívánhatjuk, hogy hosszabb ideig és súlyosan veszteségesen termeljen.« Ez pedi# a mi esetünk, a mezőgazdaságé. Azt mondja továbbá a miniszterelnök úr (olvassa);, »Igyekeznünk kell tehát minden nehézség mellett is a kiegyenlítődést a termelés és fogyasztás, a mezőgazdasági és ipari árak kiegyensúlyozásával megtalálni«. Nagyon kérem, az igen t. kormányt, hogy ennek az elvnek, amelyet a miiiniszterelnök úr igen bölcsen kifejezett, itt érvényt is szerezzen. A másik legfontosabb feltétel a termelés lehetőségéhez az, ne fosszuk meg a gazdát a termelési eszközöktől, különösen igaerejétől, és ha az igénybevétel katonai szempontból mégis szükséges, ez olyan intézkedéssel» olyan módon történjék, hogy a gazda ezt pótolni tudja. Itt meg kell jegyeznem, hogy a magyar gazdatársadalom, amikor a honvédségről van szó, egész lelkével kész minden áldozatra, (Ügy van! Ügy van!) hiszen a honvédség a szemefénye, reménysége» biztonsága, de ha az áldozatok meghozatala akként le'hetséges,

r hogy a honvéség is jobbam jár és a termelés is biztosítva van, akkor kénytelenek vagyunk azt kenni, hogy ezt a módot alkalmazzák. A fogatok bevonulásánál a katonaság részéről egy teljesen téves intézkedés történt. Megálllapították ugyanis a napidíjat a bevonult lovak használatáért 1.80 P-ben, (Egy hang: Egy J9AÖ. évi. december hó 18-án, szerdán. 127 I pengőben!) illetőleg.- ha ez nem így történt I volna, hanem a honvédség átvette volna ezeket a lovakat forgalmi értékben, jobban járt volna, ; mert nem fizetett volna napidíjat, a leszereléskor pedig az alkalmas lovakat kerete kiegészítésére megtartotta volna, a többit el lehetett volna adni, fenntartva természetesen a lovak régi tulajdonosainak azt a jogát, hogy a lovat , ugyanazon az áron visszavásárolhassák. Ebben az esetben a katonai kincstárnak csak a tartás került volna pénzbe, különben nem került volna neki semmibe az egész bevonulás: és a mellett a gazda a kapott árért vehetett volna magának más igaerőt, vehetett volna gyengébb minőségű loval, amire a hadseregnek szüksége nem volt, vagy vehetett volna ökröt vagy jármostehenet, s nem következett volna be az a katasztrofális helyzet, hogy a földek műveletlenül maradtak, hogy a betakarítás és a cséplés elkésett. Ehhez még hozzájárult az idei abnormis időjárás, a termés így mennyiség-ben és minőségben csökkent; hiszen a Felvidéken, a felső vármegyékben láttam novemberben is csépelni Az őszi vetés előkészíthető lett volna és nem következett volna be az, hogy szeptember és október helyett sokszor novemberben vetettünk, kétszeri-háromszori szántás helyett egy szántásba, a sárba betapasztva, úgyhogy sokszor jobb lett volna, ha ezt nem is csináltuk volna meg. A tavaszi Yetés előkészítve nem lett, mert a mélyszántás nem» történt meg. Nagyon kis mértékben fog érvénye sülni a kormány ama törekvésének eredménye, ami különben nagyon helyes, hogy tavaszbúzával és egyéb vetőmaggal szeretné pótolni azt, ami az őszi vetésnél kimaradt, ami csak 50—60%-ig van meg, (Egy hang: Ha megvan!) ha megvan, mint nagyon helyesen méltóztatik mondani, inert hiába vetünk tavaszbúzát friss tavaszi szántásba, ettől eredmény nem várható. Ugyanis a tavaszbúzát, ha a hó elmegy, azonnal vetni kell, nem pedig azután, amikor a talaj a nedvességét már teljesen elveszti. Éri úgy tudom, hogy a honvédelmi kormány hajlandó is lett volna a lovak megvételére. Az akadály azonban tudtommal az volt, hogy a pénzügyminisztérium arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak azzal a feltétellel mehet bele ennek a módinak alkalmazásába, ha hat hónap alatt részletek bon fizeti ki a ló árát és fenntartja azt a jogot, hogy köztartozásokért lefoglalhatja ezeket a vételárakat. Ennek a megoldásnak nem lett volna semmi értelme, mert így nem lehetett volna elérni azt a célt, hogy a gazda vehessen magának pótlásul lovat vagy más igásállatot. Egyéb visszásságok is történtek azonban a lovak bevonultatásánál. Számtalan esetet tudok, de csak egy különösen kirívó esetet említek meg, amely Nógrád vármegyében történi Ott ugyanis július elején egy hadtápzászlóaljat állítottak fel. Körülbelül 500 lovat hívtak be és ezeket a lovakat 500—600^ pengőre becsülték, értékelték. A hónap végén ez az alakulat megszűnt és a lovakat hazaengedték. Augusztus 24-én újra felállították ezt az alakulatot, behívták ugyanazokat a lovakat ugyanazoktól a lótulajdonosoktól, ekkor azonban már nem 500—600 pengőre, hanem 200— 250 pengőre becsülték ezeket a lovakat. Bocsánatot kérek, teljes lehetetlenség, hogy ugyanazt a lovat ugyanattól a tulajdonostól kétszeresére, sőt több mint kétszeresére becsülik először, mint másodszor. A bizottság elnöke egy tartalékos hadnagy volt, aki a polgári életben bankigazgató. (Felkiáltások bálfelöl: Hon 20*