Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-39

Az országgyűlés felsőházának 39. ülése mítani. Ha összeadjuk ezeket a tóteleket, ki­derül, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia had­seregére, a haditengerészetre, a közös külügyi és közös_ pénzügyi kiadásokra mint említettent a felét fordította annakidején a magyarság annak a 470 millió pengőnek, amelyet ebbe a költségvetésbe ugyanazokon a címeken felvet­tünk, Ma pedig örömmel és helyesléssel szavazzuk meg a kormánynak nemzetvédelmi célokra ezt az összeget. Nagyhorderejű tény ez, mert megvilá­gítja, hogy Magyarország azért, hogy egy nagyhatalom részesekent messzemenő bizton­ságban érezhesse magát és majdnem nagy­hatalmi szerepet is játsszék, akkori és mostani meggyőződésem szerint • igenis, nagyon aktív részeseként, a nemzeti jövedelemnek egy sok­kal kisebb hányadával áldozott ezért a bizton­ságért. Mélyen t. Felsőház! Ugyanaz a nap, ame­lyen az akkori kormány pénzügyminisztere ezt a költségvetést bemutatta,, a magyar par­lamentarizmus egyik legszomorúbb napja volt. Gróf Tisza István volt a képviselőház el­nöke, és mint a naplóból kiderül, órákon át nem jutott szóhoz, lárma, sipolás, dolboláis és fütyülés közepette, amellyel minden egyes el­nöki bejelentésének első szavait kísérték. Az elnök az erre a célra felállított parlamenti őrséggel a rendetlenkedő képviselőket kive­zettette. Ettől a pillanattól kezdve nyugodtab­ban lehetett felkészülni a magyar Kormány­nak arra a viharra, amelyről akkor már a nemzet legjobbjai tudomással birtak, amely közeledett és amelyre a parlament obstrukeiója nem engedte meg a felkészülést. Tudjuk és em­lékezünk rá, hogy a nemzet közvéleménye, ha nem is az egész közvéleménye, nem kisérte lel­kesedéssel Tisza István grófnak ezt az eljárá­sát, és amit akkor csak legjobbjaink tudtak, azt csak halállá után tudta meg a nemzet, hogy kit és mit veszített benne. Ez az ellenzékies­kedés, amelyben társadalmunk egy része ki­élte frondeur-hajlamát, bizonyos mértékig az Osztrák-Magyar Monarchia Maginot-vonala mögött biztonságban érezvén magát, igen sú­lyos következményekkel járt. Akik ezt tették, azt tartották, hogy csak az átkos összmo­narchiát döntik össze, pedig akik történelmi­leg nézték az eseményeket, tudták akkor is és mindnyájan tudjuk most is, hogy vele együtt Magyarországot is pusztulásba döntötték. Mert nem kétséges, hogy ha egy idejében, jól felszerelt és állandóan, fokozottan harcképes hadsereggel bárt volna az Osztrák-Magyar Mo­narchia, akkor ez a hadsereg a katonai esemé­nyeknek elejétől kezdve más irányt adhatott volna és más következményei lehettek volna a háborúnak. Az igazság kedvéért természete­sen meg kell vallanunk, hogy az osztrák örö­kös tartományok részéről is részben takarékos­ságból, részben politikai okokból sikerrel aka­dályozták meg a hadseregének azt a fejelsztését, amely csak az 1913. év folyamán következett be és amelynek egyik következménye volt az, hogy az 1914—15. évi költségvetés rendkívüli mértékben emelkedett és kölcsönhöz kellett fo­lyamodni annak fedezéséhez. A trianoni katasztrófa — mélyen t. Felső­ház, — mint minden megpróbáltatás, nagy ne­velő értékkel is birt. Ráébresztett bennünket saját meztelenségünkre a felfegyverzett és el­lensége« Európa közepette. Felébresztette ben­nünk a felelősségtudatot, a politizálás felelős­ségének és következményeinek tudatát. Feléb­resztette bennünk azt a politikai ösztönt, amely egy csekély elit rétegben évszázadok óta megvolt, de amelyet csak most tudunk 194-0. évi december hó 17-én, kedden. 121 átvinni az ország minden rétegére és kibá­nyászni belőle, mint szuuyadó, de benne meg­levő ösztönt. Méltóztatnak emlékezni, mint in­dultunk meg mint az érckorszak támolygó em­bere, bizonytalanul, drágán megszerzett füg­getlenségünk útjának. Most már sokat meg­tanultunk, többet is tudunk, de azért ma is sokszor megesik, hogy egyének és egyes réte­gek érzelmek és szenvedélyek s a. túlzott ön­érzet sugalma alapján ítéli meg azokat a kérdé­íSeket, amelyeket a magyarságnak csak okos­ság és belátás alapjain kell megítélnie : saját teendőinek, kötelességeinek és jogainak problé­máját. Mindezekkel nem csupán száraz számbeli adatokat óhajtottam a mélyen t. Felsőház előtt felhozni, nem csupán publicisztikailag kínál­kozó érdekes összehasonlításokat kívántain tenni, de arra is óhajtottam rámutatni, hogy érdemes naponként és állandóan foglalkoz­nunk a múlttal, még a közelmúlttal is, nem­csak azért, hogy belőle nemzeti öntudatot és bátorságot merítsünk, hanem azért is, hogy a múltban elkövetett hibákból tanuljunk és le­vonjuk a konzekvenciákat. Hála a Németbiro dalom megerősödésének, hatalma kiteljesedé­sének és akaratának, hála Olaszország támoga­tásának és barátságának,,, a politikai konstel­láció megváltozott javunkra. Vannak azonban olyan történelmi, etnikai, földrajzi és gazda­sági adottságok, amelyek a mi helyzetünkben nem változnak meg, amelyek olyan állandó­í saggal bírnak, különösen 400 év óta, hogy eze­ket minden ténykedésünknél tekintetbe kell vennünk, mert ezek között csak igen keskeny ösvényen tudunk haladni és csak igen keskeny utunk van arra, hogy a politikai művészetet érvényesíteni tudjuk. A háború, mélyen L Felsőház, nem öncél, még a leghősiesebben és legspártaiabbau nevei 1 nemzetnél sem. Amikor azonban látjuk, hogy heroikus korban élünk és tudjuk, hogy mi is barátaink oldalán részt akarunk venni és részt­veszüuk egy természetesen új európai rentf megalkotásában, minden gondolatunknak és minden erőnknek arra kell irányulnia, hogy a nemzet fizikai erejét, fizikai és erkölcsi telje­sítőképességét a legmagasabbra fokozzuk és a legmagasabb fokon tartsuk, mert meghalt az a nemzet, amely elmulasztja fenntartani testi és erkölcsi harciképességét. Ennek példáit eppön az utóbbi év folyamán láttuk. Ezért helyes és helyes lesz a jövőre is az, hogy költségveté­sünkben a legkimagaslóbb pozíciót a nemzet védelem céljára fordított összegek foglalják eJ Erről a kérdésről, a nemzetvédelmi és ka­tonai kérdésekről az eddigi vitában már soKan ugyanebben az értelemben szólaltak fel, ezért legteljesebb konszenzusom kijelentésén kivin nem akarok katonai kérdésekkel részletesebben foglalkozni, hiszen ahhoz nagyobb szakérteleni és a problémákban való nagyobb elmélyülés kell. mint ami nekem megadatott, csak a ma­aram részéről is megóhajtom állapítani, bogy az utóbbi év megmutatta, hogy a légi haderő nemcsak nagyértékű tényező, hanem sokszor döntő ténvező is lehet a háború, egy hadjárat, legalább is a hadjárat egy részének kimenete­lére nézw. Minden erőnket arra kell tehát for­dítanunk — és ezt a tendenciát látom honvé­delmi költségvetésünkben — hogy a légi erőn­ket a legmagasabb fokra emeljük. Minden del ­keleteurópai állammá] szemben a legelső he­lyet kell hogy elfoglalja az a potenciális erő, amelyet a légi erő jelent számunkra, akár bele­| kerülünk egy háborúba, akár nem kerü­lünk bele. 18*

Next

/
Thumbnails
Contents