Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-39

Az országgyűlés felsőházának È9. ütése kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy ott, ahol az árkérdésről döntenek, képviselje teljes mértékben a gazdák érdekeit és abban a tanácsban legyen ő egyszer primus inter peres. (Farkasfalvi-Farkas Géza: Hiszen agrár állam vagyunk!) Áttérek most a szervezés kérdésére. Szeretnék arra is választ kapni, hogyan történhetett az, hogy amióta cukorrépatenmelő területeinknek nagyrészét visszakaptuk, nincs cukor. Máramaros visszatért, azóta van só, de vidéken piszkos. Nagy erdőterületeket csatoltak vissza, fánk azonban nincsen. A cukorhiány sok más körülményre vezethető vissza, de bizonyos szervezési hiányra is, mert a cukorfejadag nem éppen szerencsés megállapítása is hozzájárul ahhoz, hogy amíg a fogyasztók egyik rétegénél cukorhiány lépett fel, addig a másik fogyasztórétegnél egy virágzó új kereskedelmi ág fejlődött ki, minden iparengedély nélkül: a cukorlánckereskedelem. (Ügy van! Ügy van!) Az ország tüzifaellátása sem a legjobb. A vagónhiánytól eltekintve, ami csak ősszel lépett fel, itt is már régebben szervezési hibák történtek. Kárpátalján — úgy hallom — nem áll arányban egyrészt a munkabér, másrészt a munkakészség és a munkateljestímény. De nincs megoldva a fuvarkérdés sem, holott fuvarosok beállításával bizonyos enyhülést e téren is el lehetett volna érni. A tűzifakereskedelemmel baj van az egész országban. így például többek között a fakereskedők iparigazodványait éppen akkor, a nyári és az őszi hónapokiban vizsgálták felül, amikor a főváros tűzifaellátásának kérdése a legnagyobb gondot igényli. Kérdem, hogy éppen akkor volt-e szükséges ezt a kérdést megoldatni? Erről eszembe jut egy kis történei Annakidején, amikor a baranyai háromszöget kiürítették és a nemzeti hadsereg bevonult egy kis dunántúli városkába, ahol történetesen igen sok zsidó kereskedő is volt, nagy lelkesedéssel fogadták a hadsereget. Másnap az egyik ismerősöm megkérdezett egy kereskedőt, hogy örül-e amnak, hogy a katonák bevonultak? Azt felelte, hogy igen, Örül, de nem nagyon lelkes arcot mutatott. Megkérdezte, hogy mi baj van. Addig-addig faggatta, míg végre a kereskedő azt mondta: hát kérem, megmondom. Jó, jó, hogy érdeklődnek és lelkesedés is van, de éppen éjfélkor kell kihúzni az embert az agyiból és akkor kell megkérdezni, hogy az ember zsiidó-e vagy nem? (Derültség.) Ez az eset történt a kárpátaljai fakereskedőkkel is. Kérdem, az igen t miniszter urat, hogy ennek az ominózus kérdésnek a megoldását nem Lehetett volna-e egypár hónappal elhalasztani, amikor Budapest tűzifaellátása jobban biztosítva lett volna? A termelési politikában még a miniszter ri/uimon belül is hiányzik az egységes vezetés. Sokszor az egyik kéz nem tudja, mit cselekszik a másik, nem is beszélve egy harmadik kis gyengéd kézről, egy kis kacsáról, (Derültség.) amely szintén belenyúl elbbe a kérdés/be és még pedig döntően nyúl bele. így történhetik meg az is, hogy a minisztérium egyik osztálya például az ár stabilizálásával foglalkozik, a. másik a munkabérek felemelésével és mindkét osztály egyforma buzgósággal. Amíg a költségvetésben különböző tételek alatt a miniszter úr igen elismerésreméltóan milliókat áldoz a mezőgazdaság fejlesztésére, addig a, helytelen árpolitika 'lierombgilja ezek hatását. 1940. évi december hó 17-én, kedden. löö Hogy mást neon mondjak, ezreket és milliókat áldoz a földmívelésügyi miniszter úr a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére, svájci bikaimportra, tejellenőrzésre, üszőiakcióra, a másik oldalon pedig a tejtermelés 20%-kai csökkent. Az. elit-tehenek fejési átlaga csökkent, nem lehet őket besorozni az elit-törzskönyvbe. A juhállomány kicserélésére szintéin elismerésreméltó áldozatot méltóztatott a múlt esztendőben hozni. Mi az eredmény? A gyapjútermelés 28%-os csökkenése. Kérdezem, nem kellene-e a költségvetésiből ezeket a tételeket törölni, hiszen a földmívelésügyi miniszter úr akkor tulaj dómképpen lyukas hordóba dobálja bele ezeket az összegeket, mert amit az egyik oldalon fejleszteni akar, azt az árkorniánybiztos a másik oldalon lerombolja. (Ügy van! Ügy van!) A lakosság ellátását az 1914/18-as világháborúban részben jól bevált módszer szerint lehetne megszervezni. Az nem lehetett olyan rossz, mert hiszen Magyarország végig elég jól el volt látva a négyéves világháborúban. Nem kellene-e megfontolás tárgyává tenni, hogy azokból a régi adatokból vagy iratokból valamit előkeressenek vagy esetleg azokat az embereket is megkérdezni, akik akkor ezeket a dolgokat vezették, hiszen még vannak azok közül itt egynéhányan. Mindenesetre jobban fogják érteni, mint az olyanok, akik ehhez a kérdéshez még soha azelőtt hozzá nem nyúltak. (Ügy van! Ügy van!) — Gróf Bethlen István: Öreg csáklyások!) A termelés r helyes irányításához azonban jó adminisztrációra is^ van szükség. Nem kormánybiztosságokat kérünk, amelyek hétfejű sárkány módjára szaporodnak s amelyeknek ha egyik fejét leütjük, újra hét fejük nő ki, mert rendeletek kiadására van elég vállalkozó, de ezeknek végrehajtására annál kevesebb. (Ügy van) így végeredményben az egész termelési politika végrehajtása a községi jegyző vállára nehezedik, (Ügy van! Ügy van!), aki már képtelen feladatának eleget tenni. (Ügy van! Ügy van!) De a rendeletek és kimutatások özönével zaklatják a gazdát is. Senki sem ismeri ki magát, nem tudja, mi tilos, mi van megengedve. Már-már ott tartunk, hogy legjobb volna ezt egy rendelettel elintézni, amely azt mondja, hogy minden tilos, ami nincsen megengedve. De igazán meggondolandó volna egy tudakozó iroda felállítása, ahol a gazdák díjmentes felvilágosítást kapnának a naponta megjelenő rendeletekről. Az a gazda, aki katonai kötelezettségének eleget téve hazajön, nem nézhet elhanyagolt birtoka után, mert napokat kell az íróasztala mellett töltenie a különböző kimutatások elkészítése céljából. (Farkasfalvi-Farkas Géza: Űrlapokat töltfci! —Ügy van! Ügy van!) Ezeket nem is egyszer, hanem gyakran havonta újra és újra kell kitölteni, hogy a bürokrácia munkáját ezzel is megkönnyítsék. (Ügy van!) Statisztikát kívánnak, de annyit, és oly részletesen, hogy ha azt valaki lelkiismeretesen fel akarná dolgozni, másra nem lenne ideje. Mi az eredmény? Egy hamis kép és hamis statisztika. Az állatállományról, készletekről helyes statisztika nincs. Ha azután a statisztika csődöt mond, akikor jön a rekvirálás. Félek, hogy ez is félrendszabály lesz, mert ahol rekvirálnak, ott erre nincs is szükség és azt fogják elrekvirálni, ami az állattartásra okvetlenül szükséges. Ott, ahol a termelés irányítása nincs jól megszervezve, az eldugott készleteket csak helyes árpolitikával lehet előteremteni, mert a rekvirálásnál többle*