Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-13

Az országgyűlés felsőházának IS. ülése zett korlátozásai összhangban vannak-e az élő és gyökereit közjogi intézményeinkhez hason­lóan ugyancsak ezeréves múltba nyújtó ma­gánjogunk alapelveivel. Az ingatlanokra vagy mint régebben mondották, a fekvő jószágokra vonatkozó hazai jogszabályok szemlélete is ma­gyár nemzeti karaktert vetít elém, mert az el­múlt századok kódexeinek elsárgult lapjaira nyomott törvényeink mind a nemzet egyetemes érdekéből indulnak ki és a királyi adomány­rendszerben valósulnak meg. Büszke örömmel tölthet el mindnyájunkat az a tudat, hogy a magyar magánjog a hazai föld jogát sohasem fogta fel kizárólag a jogo sült személyére tartozó magánügy gyanánt és már úgyszólván egy évezreddel ezelőtt felis­merte a fekvőségeknek azt a magasabb rendel­tetését, amelyet a nemzet és az ország életében reájuk váró szerep jelöl ki számukra. Az in­gatlanvagyon túlnyomóVészét képező királyi adománybirtokokat jogérvényesen csak az szerezhette és tarthatta meg, aki azt haza­fiúi szolgálatokkal kellőképpen kiérdemelte és bírásakra a hozzájuk kapcsolódó hon­fiúi kötelességek buzgó teljesítésével továbbra is méltónak mutatkozott. És a magyar törté­nelemből tudjuk azt is, hogy ama királyi do­nációk ellen, amelyek hátterében nem a haza javára teljesített szolgálatok állottak, a ma­gyar nemzet mindig kellő formában és erős nyomatékkal emelte fel tiltakozó szavát. Már az 1608. évi dekrétum XV. és az 1609. évi dek­rétum XXXVI. cikke rámutat arra, hogy a hazafiúi érdemek méltatása nemcsak azért szükséges, hogy — és itt látom a dekrétum sza­vait — (olvassa): »fölismertessék az erény méltó tekintetben részesülése«, hanem azért is, mert ha a királyokra háramlott fekvő jószá­gok adományozásánál a jól érdemesült szemé lyek háttérbe szorulnak, ezáltal az érdem elesik a maga jutalmától — és megint idézem a dek­rétum s/.avait (olvassa): »és a haza nagy ká­i'ára sokan a jó szolgálatoktól is visszatartat­nak«. íme, mélyen t. Felsőház, ez a hazai fekvő­Régekben való részesedésnek az a jellegzetesen magyar szemlélete, amely a magyar nemzet egyeteméből, a honí'einitariás hazafiúi gondo­lataitól indul ki és amelyre, mint a mi jogunk részéről ismert és követett tulajdon fogalom­nak egyik fő vonására hivatkoztam. Amikor tehát az előttünk fekvő törvényjavaslat indo­kolásában azt olvasom, hogy a föld nemcsak tulajdonosának, hanem a nemzetnek is hozza gyümölcseit és aki földjét ettől a magasabb rendeltetéstől elvonva magáranézve a nemzet­közösséghez tartozás törvényét el nem ismeri, attól a tulajdonjog kártérítés ellenében elvon­•intó, ügy e szavak az ezeréves magyar jog­fejlődés távlatába világítanak és a tárgyilae-os bírálatnak meg kell állapítania, hogy a tör­vényjavaslatnak ez az alapelve összhangban áll az ingatlanvagyon szerepe és nemzeti jelen­tősége tekintetében vallott ezereves magyar jogi felfogással. Az annyi vérrel szerzett és év­századok viharain át olyan sok-sok áldozattal megtartott és megszentelt magyar fjjcli hazai •iogban sohasem volt egyszerű kézról-kezre ad­ható áru és ennek folvtán nem lehet egészséges állapot az, ha nagyobb mérvben olvan kezek­ben halmozódik fel, amelyek csak ilyennek te­kintik. A föld ugyan járadékforrás is. de nemcsak az. fis Bem nemzetpolitikai, sem közgazdasági szerepét kellően nem töltheti be, ha tulajdo­nosa csak a jövedelemszerzés eszközét látja 1939. évi december hó 12-én, kedden. 87 ! benne. Ha azt akarjuk, hogy a fekvőjószág bő­! séges áldást hozzon és derék földműves né­j pünknek reáhullott A r erítékét méltóképpen fi­| zesse meg, azt szeretni kell. Már pedig csak az szeretheti igazán, akit erős és közvetlen kap­csok fűznek hozzá, kisbirtokost, középbirtokost és nagybirtokost egyaránt. (Ügy van! Ügy ran!) Aki parlagon heverteti a földjét, amelyen pedig a természet örök törvényei szerint ren­dületlenül dolgozni, vetni és aratni kell, (Ügp van! Ügy van!) aki magángazdaságának egyensúlyát túlköltekezés által megrendíti és így annak termelési képességét is veszélyezteti, aki a földbirtok által nyújtott jövedelmet ide­genbe viszi és így kivonja hazájának közgaz­dasági életéből. (Ügy van! Ügy van!) a pénz­intézetek, amelyeknek nem rendeltetésük, hogy mezőgazdálkodást űzzenek, végül a nye­részkedők, a maguk üzérszellemével, és a té­kozlók az ő könnyelmű léhaságukkal, nem érezhetik azt a közvetlen és hatékony szeret r tet, amely nélkül a föld nem töltheti be azt a magasabb rendeltetését, amely reá, mint a nemzeti vagyon állagára, hárul, nem szolgál hatja a nemzet megerősödését az ország és a haza felvirágoztatására. (Taps.) A jóságos Is tentől annyira megáldott drága magyar föld kizárólag olyanok kezében hagyható, akik nem­zeti hivatásuk magasabb rendeltetését teljesen és tökéletesen átérzik (Ügy van! — Taps.) és előrelátó, okszerű gazdálkodás mellett sáfár­kodnak a hazai földön. (Ügy van! Ügy van!) Minthogy pedig ingatlanjognnknak ez a köve­telménye egyik ősi alappillére magánjogi szem­pontból is, csak helyeselni lehet, hogy a javas­lat ennek biztosítása végett nem habozik meg­tenni a szükséges és célszerűnek mutatkozó lépéseket. Mélyen t. Felsőház! Idézem a m. kir. föld­mívelésügyi miniszter űrmjk a képviselőház előtt mondott szavait: »A föld sorsa a nemzet sorsa«. Rövidebben és találóbban nem is lehet megalapozni a földbirtok szabályozásának szük­séges voltát, fontosságát és nemzeti hivatását. A föld sorsa valóban a nemzet' sorsa, és a föld sorsát eldöntő előrelátó, bölcs és igazságos tör*­vény megalkotása hosszú időre biztosíthatja a nemzet nyugalmát is. A földmívelésügyi kor­mány^ átérezte a megoldásra váró társadalmi problémát és olyan javaslatot terjesztett a tör­vényhozás elé, amely minden szélsőséges irány­zatot kerülve, az adott körülmények között a célnak megfelelő, és a jogos szociális igények kielégítésére is alkalmas. Es mert a föld sorsa a nemzet sorsa, minden földtulajdonostól, te­hát nagybirtokostól, középbirtokostul és kis­birtokostól is, egyaránt elvárhatja a magyar nemzet, hogy a tulajdonában lévő föld betöltse azt a szerepet, amelyre magasabb szempontbói hivatott: tartsa rendben és egyensúlyban mező­gazdaságának anyagi ügyeit, termeljen saját­magának és családjának, de a nemzet egyete­mének is, e mellett különösen a nagyobb bir­tokosok töltsék be szociális szerepkörüket és juttassanak tisztes jövedelmet és biztos meg­élhetést minél több embertársuknak is. Mélyen t. Felsőház! A magyar közgazda sági életben örömmel szemlélhetjük ma is, hogy a mintaszerűen __ kezelt egyes nagyobb gazdaságok és egyházi vagyonok milyen óriási mértékben járulnak hozzá a közellátás biztosításához, mennyi közhasznú intézményt tartanak fenn, milyen sok családnak adnak gondtalan megélhetést, és a jótékonyság terén

Next

/
Thumbnails
Contents